Utcabállal indul az évad a József Attila Színházban; szeptember 14-én délután az intézmény melletti Déryné közben a színház művészei egyebek mellett koncertekkel, beszélgetéssel, jelenetekkel és divatbemutatóval várják a közönséget.
Tovább
Sokkoló reklámfilmet készített Maia Morgenstern román színésznő a verespataki bánya ellen, saját ékszereit ajánlva fel az aranyra vágyóknak.
Tovább
Szeptember 8-án a a 221. évad első előadására kerül sor a Kolozsvári Állami Magyar Színház Stúdiótermében; Johannes von Tepl A földműves és a halál című misztériumjátéka magyar nyelvű fordításban eddig még nem jelent meg, a Kolozsvári Színház előbemutatója egyúttal országos bemutató is.
Tovább
A Centrál Színház Illatszertár című produkciója lett a VIdámság és Derű ORszágos Seregszemléjének "legvidorabb" előadása, A 42. hét című Pintér Béla-darab pedig a legjobb előadás díját kapja a nyíregyházi Vidor Fesztiválon.
Tovább
Az EJI hamarosan megkezdi a Magyar Televízió (M1 és M2 csatornák) és a Duna Televízió (Duna és Duna World csatornák) által 2012-ben sugárzott televíziós műsorok után járó jogdíjak (az ún. ismétlési jogdíjak) felosztását.
Tovább
Az új évad első premierjére készül a Kolozsvári Állami Magyar Színház: Johannes von Tepl A földműves és a halál című művét mutatják be vasárnap.
Tovább
Egész évben repertoáron marad a Vígszínházban a Popfesztivál 40 című darab, a Képzelt riport egy amerikai popfesztiválról új feldolgozása. A Popfesztivál előadása előtt szeptember 8-án 18:30-tól beszélgetnek a Képzelt riport egykori szereplői.
Tovább
A pincétől a padlásig bebarangolhatják a Győri Nemzeti Színház minden zugát azok az érdeklődők, akik ellátogatnak a teátrum szeptember 12-i nyílt napjára.
Tovább
A rassziszmusról szól a Lakmusz Csoport új előadása, a White Coffee, amelyet cseh, szlovák és lengyel közreműkődéssel mutattak be Zsámbékon. A darabban szereplő Orbók Áronnal beszélgetett Artner Sisso.
Tovább
2013 augusztus végén megalakult az Újra Eszenyit Facebook oldal, a lájkolók száma már meghaladta a négyezret. "A Vígszínház élére is jóembert keresünk!" - közölték az oldal szerkesztői.
Tovább
Szeptember 5-én Csáki Judit: Alföldi színháza – Öt nemzeti év című könyvének bemutatásával elkezdődött az Átrium Film-Színház új évada, melyen a továbbiakban ősbemutató, jótékonysági árverés és népszerű előadások szerepelnek.
Tovább
Kálmán Imre művével, a Marica grófnő című előadással indul szeptember 27-én a Kecskeméti Katona József Színház új évada. A Sáfár Mónika és Egyházi Géza főszereplésével színpadra állított műről a darab rendezője, Nagy Viktor számolt be.
Tovább
Kampányba kezdett a Pécsi Tudományegyetem a meseolvasás népszerűsítésére: a felsőoktatási intézmény a következő nyolc hónapban mesekönyvgyűjtő-akciót, felolvasásokat és táncesteket szervez, hogy megmutassa, milyen értékes a családban meséléssel, közösen eltöltött idő.
Tovább
Az Óbudai Danubia Zenekar, amely korábban több színielőadásban játszott és koncerteket adott a Nemzeti Színházban, idén filozófiájában is új sorozatot indít a teátrumban. Első alkalommal, szeptember 15-én Veress Sándor, Bartók, Kodály és Dohnányi műveit adja elő.
Tovább
Újra a Trafó műsorára kerül szeptember 12-én és 13-án, 20:00-kor a Duda Éva Társulat VIRTUS című darabja, az első magyar tánc-cirkuszi produkció! Az előadás után cirkuszi kulisszajárást is tartanak.
Tovább
Már megkezdődtek a Függöny fel! című komédia olvasópróbái a Centrálban.
Tovább