A londoni West Enden fog játszani Carey Mulligan

Február 21-én az Animi Motus Stúdió "Úgy tudlak Téged..." című monodrámájával nyitja meg kapuit a Fonó Pódium.
2014. március 7-9. közöt második alkalommal rendezi meg szakmai találkozóját a Káva Műhely a MU Színházban.
A La Paz nevű luxushajó indulásra kész, tombol a szving és a dzsessz: megkezdődtek az Amerikai komédia próbái a Budapesti Operettszínházban.
A Márai Sándor regényéből készült Eszter hagyatékát az Átriumban játssza a Spirit Színház február 26-án, Huszárik Kata főszereplésével.
Bemutatta Hildegard Hammerschmidt-Hummel német kutató William Shakespeare általa fellelt két portréját, amelyek szerinte élethű ábrázolásai az angol drámaírónak.
Március 29-én este 7 órától az Örkény Színházban, a Pillantás a hídról című előadáson a nézők egy különleges esemény részesei lehetnek. A színház egy pszichofiziológiai kísérletben vesz részt, melynek neve „Áramlat a színházban”.
Januárban és februárban is fellépett Wim Vandekeybus társulata, az Ultima Vez a Trafóban, azzal az előadással, ami a belga koreográfust 25 évvel ezelőtt világhírűvé tette. A koreográfus a Revizornak nyilatkozott. Lapszemle.
"Önálló alkotóként egyelőre csak abban gondolkodhatok, amit megteremtek magamnak" - mondja Widder Kristóf, az első színházrendező - fizikai színházi koreográfus-rendező szak végzőse. Új sorozatunk az osztály tagjaival ismerkedhetnek meg.