Pataki András a soproni Petőfi Színház igazgatója és főrendezője 2017. februárjától a színházat igazgató Kft. vezetését is megkapta.
A soproni önkormányzat szeptember 30-án írta ki a Pro Kultúra Sopron Nonprofit Kft. ügyvezetői pályázatát. A Kft. a Petőfi Színház mellett a Barlangszínház és a Liszt Központ igazgatásáért is felel.
A vezetői posztra hárman pályáztak, Réthly Attila, a szombathelyi Weöres Sándor Színház főrendezője, Nyerges Ferenc, a Kft. korábbi igazgatója, későbbi menedzser igazgatója és Pataki András, a Petőfi Színház igazgatója.
Pataki András
Nyerges Ferenc már korábban nyilvánosságra hozott pályázatában aggasztónak látja a Petőfi Színház felnőtt nézőszámának nagy mértékű csökkenését. Réthly Attila mind kivonatoltan nyilvánosságra hozott pályázatában, mind lapunknak elküldött írásában kifejti, hogy véleménye szerint a soproni teátrum a gazdasági összeomlás szélén áll. A vele készült interjúban elmondta, hogy egy nyitott szellemű, lokálpatrióta színházi műhelyként tudja elképzelni a Petőfi Színház jövőjét.
A leendő ügyvezető az intézményen belül három nagy területet kijelölését tervezi, amelyek ügyeivel majd egy-egy igazgatóság foglalkozik, élükön a gazdasági, a közművelődési és a művészeti vezetővel.
Pataki András megbízatása 2017. február 1-jétől 2022. január végéig tart.
(Forrás: MTI / szinhaz.hu)