Elmarad a vasárnapi Lear a Radnótiban

Pályaudvaron, helyi járaton, vonaton, a vasútállomáson, utcán, téren, egyetemen, tíz iskolában, a Tűztoronyban, gyógyközpontban, áruházban is találkozhatnak a Soproni Petőfi Színház társulatának verskommandósaival a költészet napján, április 11-én a leghűségesebb városban.
D.Tóth Kriszta Elviszlek magammal című műsorának legújabb epizódjában Lovasi András és Földes Eszter mesélt arról, hogyan zajlik szakmai- és magánéletük, amelyek jelen pillanatban egy közös darab létrehozásában fonódnak össze.
11 bemutatót tervez a 2016/17-es évadban a kecskeméti Katona József Színház. Az öt nagyszínházi bemutató mellett két darabot az Új Kelemen László Kamaraszínházban, két darabot a Ruszt József Stúdió Színházban mutatnak be, továbbá két gyermek és ifjúsági bemutató is lesz a következő évadban.
Eke Angélát többek között a Márkus Sándorral közös formációjával kapcsolatban kérdezte a KultOnline.
Az utóbbi időben láttuk tehetségkutató zsűrijében, televíziós sorozatban és Mágnás Elzaként a Félvilágban – hírnév, nagy nyilvánosság, legkedvesebb „munkahelye” azonban mégis csak a színház, ahová saját elmondása szerint feltöltődni jár. Kovács Patríciával a Várj, míg sötét lesz április 1-jei…
Az idén is elindítja a kormány az 50 millió forintos keretösszegű roma kulturális pályázatot - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára az MTI-vel.
Már kaphatók jegyek a Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulatának Mágnás Miska című operettelőadására, mely április 10-én, a szatmárnémeti Szakszervezetek Művelődési Házának nagytermében lesz újra műsoron.
Két tanulót szállítottak kórházba nyaki sérülésekkel az új-zélandi Auckland egyik iskolájának bemutató előadásáról - írja a nol.hu.
Három előadással szerepel az Aradi Kamaraszínház az április 8. és 16. között megrendezendő 22. Nemzetközi Monodráma Fesztiválon Bákóban.
Idén is neves fellépők előadásában hangversenyek, kortárs operák mellett ősbemutató is várja az érdeklődőket a Bartók Plusz Operafesztiválon június 10. és 19. között Miskolcon.
Ökrös Csaba, akit elsősorban kiváló népzenészként ismerünk, zeneszerzőként is igen aktív, Horváth Csabával nem először dolgozik együtt. A Száll a kakukk fészkére című előadásban acapella, azaz hangszeres kíséret nélküli, tisztán vokális előadásmódban fognak az elhangzó dallamok megszólalni a…
Mások mellett a Zempléni Fesztivál, a Pécsi Országos Színházi Találkozó, a Szegedi Szabadtéri Játékok és a Művészetek Völgye is plusztámogatáshoz jut abból a 250 millió forint összegű keretből, amelyet az Emberi Erőforrások Minisztériuma hozott létre a vidéki és határon túli magyar fesztiválok…
Színházi előadások, olasz és lengyel vendégprodukciók, koncertek és beszélgetések várják a közönséget az Újszínház május 20. és 26. között megvalósuló III. Keresztény Színházi Fesztiválján.