Marketing menedzsert és kommunikációs projektvezetőt keres az Opera

Megtartotta olvasópróbáját az Anconai szerelmesek alkotócsapata a Vörösmarty Színházban. A zenés komédia júliusban kerül bemutatásra Lendvai Zoltán rendezésében a Pelikán Udvarban.
Kárpáti Levente A Caligula-klán c. színdarabja májusban háromszor is látható lesz a Bakelit Multi Art Centerben.
Az identitásváltás, a szülőtől való elszakadás és a hazatalálás témakörét járja körül a Kerekasztal Színházi Nevelési Központ és a Bohócok a Láthatáron Csoport A hetedik égig című színházi nevelési előadása.
A városi tanács nem hagyta jóvá a színházi fesztivál megszervezését, de így is lesz egy megnyitó előadás Szatmárnémetiben - számolt be a szatmar.ro.
A Veszprémi Petőfi Színház a 2016/2017-es évadban bemutatásra kerülő Karinthy Frigyes: Tanár úr kérem című előadásához 15-17 éves fiú szereplőket keres.
A Színház- és Filmművészeti Egyetem prózai színész szakán végző hallgatókat bemutató sorozat után a három osztályfőnököt kérdezte a 7óra7. Ezúttal Rába Roland válaszolt.
A Szabadtéri történetében ez lesz az első olyan produkció, amelynek a fesztivál menedzsmentje kérte és kapta meg a jogait. A rendező Harangozó Gyula, a produkcióban Gálvölgyi János is szerepet kapott, a legendás főszerepeket Dancs Annamari, Gömöri András Máté és Kerényi Miklós Máté játssza.…
Május 28-án második alkalommal tart támogatói bulit a TÁP Színház. Vajdai Vilmos társulatvezetőt többek közt erről kérdezte a Jurányi Latte.
Svetozár Sprušanský nem lesz a nyitrai Andrej Bagar Színház igazgatója, mivel nem tetszik a színészeknek - írja az Új Szó.
Müller Péter különleges irodalmi estjével szombaton második szezonját kezdi a Tokaj Fesztiválkatlan, az ország egyik legnagyobb szabadtéri színháza.
Összesen 60 pár, vagyis 120 táncos lép színpadra a Koltay Gábor rendezte Itt élned, halnod kell című zenés történelmi játék előadásain június 17-én és 18-án a fővárosi Hősök terén - mondta el az MTI-nek Zsuráfszky Zoltán, a Magyar Nemzeti Táncegyüttes művészeti vezetője, egyben a nagyszabású…
Neil Simon Pletykafészek című bohózatában május 23-án játszik utoljára Liptai Claudia, Claire Ganz szerepét május 25-től Pokorny Lia veszi át.
Az országos patikanap előfutáraként az Erkel Színházban először rendezik meg a Patikanap’16 című eseményt május 29-én. Gyógyszerészek jelentős kedvezménnyel nézhetik meg a Sly című különleges előadást.