Időkapszulába zárta a jelent az ExperiDance

A Sex, drugs, gods & rock ’n’ roll című radikális stand up tragedy-vel és a Tündéri című minimál-szürreál musicallel vesz részt az Aradi Kamaraszínház az idei Atelier Fesztiválon.
Huszonhat helyre látogat el az idén a vajdasági Tanyaszínház, a 39 éves vándortársulat az idén Terék Anna Budapesten élő vajdasági író Hangos disznók harapnak című művét mutatja be Puskás Zoltán rendezésében.
Kiírta a pályázatot a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház ügyvezetői igazgatói posztjára a megyeszékhely önkormányzatának közgyűlése csütörtöki ülésén.
Immár harmadik nyári blokkját kezdi meg június 30-án a 2014 nyarán bemutatott Az Őrült Nők Ketrece az Átrium Film-Színházban.
Negyedik alkalommal rendezik meg idén, július 1. és 10. között a IV. ZAKO Fesztivált Zalaegerszegen. A kilenc előadást bemutató fesztivál idei programjáról kérdeztük a sorozat egyik fő szervezőjét, Gáspár Annát.
Az Európai Ifjúsági Nagy Károly- díj idei nemzeti győztese, az önfenntartó társulatként működő Osonó a 2015-2016-ös évadban 1 bemutatót tartott és a 3 műsoron lévő előadást összesen 115 alkalommal játszotta 13 ország 41 településén mintegy 6.600 néző számára.
Poczik Andrea és Tóth Levente tavaly közös produkciót hozott létre; a Libikóka című darabbal azóta bejárták az országot. Idén a Kettős játszma című krimi-vígjátékkal jelentkeznek Nagy András rendezésében.
Öt országból hat színházi produkciót láthat a közönség az idei V4 Fesztivál és Színházi találkozón - jelentette be a házigazda Váci Dunakanyar Színház Igazgatója a keddtől július 3-ig tartó rendezvény sajtótájékoztatóján az intézményben.
Életét vesztette a kelet-ukrajnai fegyveres konfliktusban Vaszil Szlipak neves operaénekes - közölte szerdán az ukrán sajtó.
A Rádiókabaré kiemelkedő teljesítményt nyújtó alkotóit és előadóit elismerő díjat szerdát adták át a Magyar Rádió Márványtermében.