Nyaral(j)unk! - Egy nap nyári szünet

Prozódia címmel augusztus 8-án újra látható Feledi János rendezése a Nemzeti Táncszínházzal közös produkcióként, a Táncbazár című szabadtéri programsorozat keretében.
Táncosok, artisták, akrobaták, tűzzsonglőrök veszik birtokba július 29-én az újszegedi színpadot, hogy bemutassák az igazi kelet-európai virtust!
Till Attila Tiszta szívvel című filmje a versenyprogram legnépszerűbb filmjeként elnyerte a közönség díját, Fliegauf Bence Liliom ösvény című alkotását fődíjjal tüntette ki a Párhuzamok és Ütközések nevű versenyprogram zsűrije a péntek este véget ért 23. palicsi filmfesztiválon.
Szombat este újra a földvári Kultkikötő színpadán látható Lovas Rozi. Az Egy fenékkel két lovat főszereplője egy villáminterjú keretében mesélt korról, szabadságról, bizalomról.
A hiány felmérése címmel tart Esterházy Péter-emlékülést az ELTE Magyar Irodalom- és Kultúratudományi Intézet, az ELTE Művészetelméleti és Médiakutatási Intézet és a Magvető Kiadó az ELTE-n július 29-én, pénteken.
A hazai színházak és színtársulatok tizenhat produkcióját láthatja a közönség az augusztus 26-tól szeptember 3-ig tartó Vidor Fesztivál színházi versenyprogramjában Nyíregyházán.
Tavaly végzett színészként a Színház és Filmművészeti Egyetemen, de már többfelé rendez. Ifj. Vidnyánszky Attilát a Népszava kérdezte.
Augusztusban kezdődnek a Tündérhon vándorai című előadás próbái Székesfehérváron. A költői játékot Vörösmarty Mihály Csongor és Tünde című műve alapján dr. Matuz János állítja színpadra.
Önálló produkcióval készül a jubileumi évadra a Kvártélyház Szabadtéri Színház; a Csárdáskirálynő című nagyoperettet csütörtökön mutatják be Tompagábor Kornél rendezésében Zalaegerszeg belvárosában.
Három helyszínt is működtet a Néprajzi Múzeum a pénteken nyíló 26. Művészetek Völgyében; a tíznapos rendezvényen szekérpuzzle, néprajzolás, filmvetítések és mesélő cipőszigetek is várják a fesztiválozókat.
Idén összesen több mint egymilliárd forintot fordít a kormányzat a nyári zenei, művészeti és szabadidős fesztiválok támogatására - mondta el Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára pénteken budapesti sajtótájékoztatón.
A pécsi Zsolnay Kulturális Negyed épületeit és azok történetét az 1800-as évektől napjainkig bemutató, gazdagon illusztrált könyv jelent meg Zsolnay Örökségkezelő Nonprofit Kft. gondozásában.
Gogol Egy őrült naplója című művének színpadi adaptációjával pénteken este elkezdődik a Thealter, Magyarország legrégebbi, évente megrendezett nemzetközi színházi fesztiválja Szegeden.