"A színház továbbra is szelepként működik" - Alföldi Róbert válaszolt

Szeptember 30. és október 2. között első alkalommal szervezi meg a temesvári Várbástya Egyesület a Temesvári Magyar Napokat.
Komárom Város Önkormányzata és a Komáromi Városi Művelődési Központ Komárom Város polgármesterének védnöksége alatt a Budapesti Operettszínház együttműködésével meghirdeti a 10. Nemzetközi Lehár Ferenc Operett Énekversenyt primadonna szóló, bonviván szóló és szubrett-buffó…
A magyar dráma napja alkalmából egész napos programsorozattal várta a középiskolás diákokat a Miskolci Nemzeti színház.
A 2016/2017-es évadban hatféle bérletsorozattal várja a kisebb és nagyobb gyerekeket és a fiatalokat a szombathelyi bábszínház.
Színházi fesztivált rendeznek Václav Havel drámaíró, volt csehszlovák és cseh államfő tiszteletére október 4. és 9. között Prágában. A 2011 decemberében elhunyt Havel október 5-én lenne 80 éves.
A Csokonai Színház felolvasószínházi esteket szervez a 2016/17-es évadban. Az esteken főként olyan fiatal, tehetséges drámaírók darabjait olvassák fel a színészek, akiket széles körben még nem ismer a színházlátogató és olvasóközönség.
A színésznő a Twitteren írta meg, hogy már kaphatók jegyek a musicalre, amely máris rekordot döntött: a Broadway történetében erre a produkcióra, a 2017-es Hello, Dolly!-ra váltottak legtöbben jegyet az értékesítés első napján.
Hollandia után Magyarországon is felkerült a szellemi kulturális örökség nemzeti jegyzékébe a cirkuszművészet, így a két ország már közösen kezdeményezheti, hogy a művészeti ágat felvegyék az UNESCO szellemi kulturális örökség listájára - hangzott el az M1-en.
Idén második alkalommal hirdette meg a Budapest Főváros Önkormányzata a Füge Produkcióval karöltve a STAFÉTA Pályázatot a tehetséggondozás és a független előadó-művészet támogatása érdekében.
Az egyik legnagyobb hatású rendező, aki idén megkapta a színházi kritikusok életműdíját. Székely Gábort a Revizor kérdezte.
A szeptember 17-ei Macskajáték díszbemutatójának vendége volt Örkény István özvegye, Radnóti Zsuzsa. A Jászai-díjas dramaturg az előadás után nyilatkozott.
A Színházi Kritikusok Céhe idén 37. alkalommal nyújtotta át az előző évad legkiemelkedőbb színházi teljesítményeit elismerő Színikritikusok Díját.