Ahol mindenki más – Fiataloknak kínálnak színházi műhelymunkát

A MáSzínház KözösÉg című projektjébe 16-22 év közötti fiatalok jelentkezését várják, akik értelmi fogyatékos színészekkel hoznak létre interaktív színházi előadást. 

PC, konzol, színház és társadalom. Ezek ennek a színházi alkotómunkának a vezérfogalmai. A budapesti Jurányi Házban megvalósuló, heti rendszerességgel tartott foglalkozásokon a fiatalok értelmi fogyatékossággal élő színészekkel dolgoznak együtt, hogy 2018 júniusáig közösen létrehozzanak egy „élő számítógépes játékot”; azaz egy interaktív színházi előadást, amelyben a „nézők” egy-egy, a színészek által megformált karakterrel játszhatják végig a KözösÉg cselekményét. 

maszinhaz.jpg

Az inkluzív szemléletű projekt nem titkolt célja a résztvevők és a nézők érzékenyítése a fogyatékossággal élő emberek iránt, és a társadalom sokféleségében rejlő érték hirdetése. 

December 8-án és 15-én ingyenes nyílt napokat tartanak, amikor az érdeklődő középiskolás és egyetemista korú fiatalok kipróbálhatják, milyen a KözösÉgben - vagy alatta. 

A MáSzínház felhívása 

Szoktál PC-s, konzolos játékokkal játszani? Érdekel a színház és a színjátszás? Nyitott és elfogadó vagy a körülötted élőkkel? Szívesen gondolkozol társadalmi kérdésekről is akár?
Van kedved megalkotni egy interaktív színházi, élő „videójátékot” értelmi fogyatékossággal élő fiatalokkal együttműködve? 

16-22 év között fiatalok jelentkezését várjuk! 

A MáSzínház 2017 szeptemberében elindította inkluzív színjátszó csoportját. A színjátszó csoportban 10 fő enyhe értelmi fogyatékossággal élő tagunkkal 10 fő középiskolás és egyetemista korú, ép értelmű fiatal játszik, alkot, drámázik, színjátszózik együtt. Az 1 éves közös alkotás eredményeképpen, júniusban egy "élő számítógépes játék" keretében, nyilvánosan is megmutatjuk azt a produktumot, amit együtt hoztunk létre. Ha szívesen velünk tartanál ebben a nem mindennapi kalandban, gyere, és nézd meg, milyen a KözösÉg! 

A foglalkozások időpontja: 15:30-17 óra

A foglalkozások helyszíne: Jurányi Ház, 1027 Budapest, Jurányi u.1-3.

A támogatott részvétel havi díja: 2000 ft/hó (a nyitott alkalmakon való részvétel díjmentes)

A foglalkozásokat Bakonyvári Krisztina és Bakonyvári L. Ágnes drámapedagógusok tartják. 

További információk és az ingyenes alkalmakra történő regisztráció itt

(Forrás: MáSzínház)

süti beállítások módosítása