„Nincs politikai immunrendszerünk”

A IV. OPEN Fesztivál keretein belül, november 17-én mutatja be a MU Színház legújabb saját projektjét, a Felnőttkorunk ’89 című előadást.
Végh Ildikó, a budapesti Katona szúcsi romatelepen végzett felzárkóztató programjáról beszélt a Deszkavíziónak.
Az Újratölthető című táncdarab a generációs szakadékokat áthidalva, két tucat szépkorú, amatőr táncossal a színpadon ösztönöz közös gondolkodásra az életről.
A MáSzínház KözösÉg című projektjébe 16-22 év közötti fiatalok jelentkezését várják, akik értelmi fogyatékos színészekkel hoznak létre interaktív színházi előadást.
A III. OPEN Fesztiválon mindegyik előadás a részvételiségre, a néző aktivitására épít november 13. és 18. között a MU Színházban.
Az Utcaszínházi Alkotóközösség helyi fiatalokkal dolgozott együtt csereháti kis településeken. Ennek a munkának két színházi eredménye lesz látható Budapesten.
Juhász Kata Társulatának futurológiai táncelőadása 17 szépkorú, senior táncossal ösztönöz közös gondolkodásra az örök élet várható társadalmi következményeiről.
A Felsővadászon rendezett Made in Gypsistan Fesztivállal véget ért az Utca-SzAK Egyesület kéthetes programsorozata.
A helyiek bevonásával, külföldi és hazai szakemberek együttműködésében zajlik a művészeti alkotómunka július 22. és 28. között a Cserehát négy településén.