Ötvös András: „A főiskola előtt háromszor voltam színházban”

A budapesti Katonát nem régen elhagyó színész megjárta a maga személyes poklát; nem hisz a kockahasban, annál inkább a színház erejében. A Szinhaz.net kérdezte.

Ötvös András a független színházi szférában kezdte a pályáját, a Krétakörnél, majd az akkor induló KoMa Társulatnál. Ezt követően szerződött Egerbe, de vendégként játszott az Örkényben is. A budapesti Katona József Színház volt a következő állomás, 2017 májusától pedig az Orlai Produkciós Iroda által szervezett színházi alkotóközösség tagja. Ahol már korábban kapott lehetőséget egy egyszemélyes előadásra A csemegepultos naplójában, azóta pedig rendszeres szereplője az orlais előadásoknak.

                Ötvös András (fotó: Szécsi István)

Tehetségét többek között az is bizonyítja, hogy a színikritikusoktól korábban elnyerte a legígéretesebb pályakezdőnek járó díjat, és a POSZT-on kétszer is díjazták mint a legjobb 30 év alatti színészt. A csemegepultos naplójával pedig elhozta a legjobb alakítás díját a tatabányai MOST FESZT-ről.

Úgy tűnk, sorsszerű számára a színészi pálya, noha a legkevésbé sem megszokott az indulása. „A főiskola előtt háromszor voltam színházban” – meséli az interjúban. Székesfehérváron egy ciszterci gimnáziumba járt, ahonnan gyakran mentek el verseket olvasni egy szociális otthonba, majd az első, sikertelen felvételije után irodalmi esttel járt egy hajléktalan szállóra, illetve esti tea-járatokon vett részt szociális munkásokkal.

Másodszorra már szociális munkás szakra is beadta a jelentkezését a Színmű mellett. A fehérvári Caritas női egylet jótékonysági összejövetelein rendszeresen mondott akkoriban verseket, „és ennek az egyletnek a tagjai annyira akarták, hogy elmenjek a színművészetis felvételire, hogy még a jelentkezési lapot is megvették helyettem, mert nekem nem volt pénzem kettőre. Máté Gábor pedig felvett az osztályába. Sorsszerű volt az egész, az Isten azt akarta, hogy odakerüljek” – emlékezik.

A csemegepultos naplója előadásában (fotó: Takács Attila)

Noha a Színműn nem érezte magát kívülállónak, a művészvilág idegen maradt a számára. „Én úgy vagyok kívülálló, hogy nem szeretek a művészvilágban lenni, nem ez a természetes közegem. És gyűlölöm a szakma felszínes, bulvár oldalát, hogy ki milyen diétát tart, ki mennyire szép, hogy azt nevezik színésznek, aki megfelel a fitness-ipar paramétereinek. Hát nem, ez egyáltalán nem így van: a színészek olyan emberek, akik a saját nyomorukon keresztül adnak formát a többiek félelmeinek, vágyainak és örömeinek. És ehhez semmi szükség kockahasra” – fogalmaz ezzel kapcsolatban.

Három évvel ezelőtt, amikor egy bohócdoktort elkísért egy gyermekklinika onkológiai osztályára összeomlott az addigi világképe. „Utána kezdődtek a pánik-rohamaim, sok volt az előadás, a pörgés, biztos sok volt az izgalom is a pénz miatt. A színpadon is volt, hogy rosszul lettem, meg éjszaka rám törtek különböző félelmek” – idézi fel azt a korszakot, hozzátéve – „több irodalmi szöveget  másként értek azóta. Tudom, milyen az, amikor az ember annyira fél, hogy vacog a foga éjszaka a 24 fokos lakásban. Elhiszem, hogy vannak ilyen idegállapotok, létezik ilyen félelem. Mindenkinek az életében eljön az az időszak, amikor át kell gondolni a válaszokat a fontos kérdésekre”.

                Fotó: Szécsi István

Azóta sikerült közelebb kerülnie egykori hitéhez. „Kimondhatom azt, hogy hiszek, de nem egy kaporszakállú, büntető macsó Istenben. Ez az istenkép meghalt bennem. Istené a tehetségem, a humorom, de ott táncol a nézők meg mi közöttünk esténként a színházban is, amikor valami váratlan új megoldás születik egy baki miatt két színész között. A félelmeim  mélyén megtapasztalom mint egy anyaméhet, ami körbevesz, és a legfontosabb, hogy minden pillanatban párbeszédben lehetek vele” – vallja.

„A szorongásaimhoz visszatérve, ez az, amit a beauty-kultúra próbál elfedni, pedig ugyanúgy meghalunk mindannyian, bármekkora napszemüveg is van rajtunk és bármi is van az ingünkre írva. A saját kínjaimon és örömeimen keresztül próbálok formát adni a leírt szövegeknek, és ez – úgy érzem – megérinti az embereket” – fűzi hozzá.

Az interjúból az is kiderül, miért hagyta ott a budapesti Katonát, és miért nem váltott szakmát, noha ezen is elgondolkodott, és mi jelent számára sikert.

A teljes interjú itt olvasható.

Kapcsolódó cikkek

Ötvös András: „A lelkem egy része mindig a Katonához fog tartozni”
Orlai Tibor szövetségre lép legközelebbi színészeivel