Tenki Réka: „Nem akarom a félelmekre pazarolni ezeket az éveket”

Az Európa legígéretesebb 10 színésze közé választott színésznő filmes és színházi munkáiról és az önmagunkért való kiállásról is mesélt a 168 óra riporterének.

Tenki Réka színházi pályája azonnal szakmai elismerésekkel indult, 2009-ben a színikritikusoktól megkapta a legígéretesebb pályakezdőnek járó díjat és ugyanabban az évben a POSZT-on is ő lett a legjobb 30 év alatti színésznő. 2010-ben Junior Prima-, 2013-ban Arany Medál-díjat nyert. 2016-ban pedig megkapta a színikritikusoktól a legjobb női főszereplőnek járó elismerést az Orlai Produkció Egyasszony című monodrámájában nyújtott alakításáért.

egyasszony.jpg       Tenki Réka az Egyasszony előadásában (fotó: Takács Attila)

2009-től, ha nem is gyakran, de rendszeresen szerepel játék- és tévéfilmekben. Legutóbb Enyedi Ildikó Testről és lélekről című rendezésében egy pszichológusnőt alakít. Ez a szerep a nemzetközi reflektorokat is rá irányította, előbb a hollywoodi Variety, majd a European Film Promotion is beválogatta a tíz legtehetségesebb európai színész közé.

Az interjúban elmondja, hogy sok erőt kapott az Egyasszony előadásától. „Segített abban, hogy ura tudjak lenni az előadásnak, hogy én irányítsak, ne az előadás engem, ehhez pedig sok munka, szorgalom, belső figyelem, koncentráció és megerősödés szükséges” – fogalmazott, hozzátéve, hogy ehhez hozzájárult az is, hogy akkoriban volt egyéves a gyermeke: „Amikor gyereked születik, megtanulsz sokkal inkább jelen lenni a pillanatban, irányítani az életedet”.

A gyermeknevelés kapcsán arról is beszél, hogy az ember koncentrációval bármilyen helyzethez képes alkalmazkodni. „Azt gondolom: meg kell barátkoznom azzal, hogy nem tudok a világ legjobb anyukája lenni, nem tudhatok mindent, de az együtt töltött minőségi, szeretetteli időért én felelek” – meséli.

harom_nover.JPGTenki Réka az Örkény Színház Három nővérében (fotó: Mészáros Csaba)

Tenki Rékának egy-egy jó jelmez sokat segít a karaktere megformálásában. „Nem a szép fontos, hanem az, ahogy a jól kitalált öltözet hozzáad az egészhez. Felveszel egy kesztyűt, legyen az bőr vagy csipke, és másképp tartod a kezedet. Kapsz egy szipkát, és nem úgy fogsz dohányozni, mint egy sodort cigarettával. A színházban is azokat a jelmezeket szeretem, amelyek másik tartást adnak, amelyekhez lehet alkalmazkodni” – fogalmaz.

Vallja, hogy nem szabad a félelemnek engedni, ami miatt nem merünk ellentmondani másoknak, legyen az egy rendező vagy egy idősebb kolléga. Ebből volt is már sok baja. „32 éves vagyok, ezek a legszebb éveim, ezekre fogok később emlékezni. És nem akarom a félelmekre pazarolni ezt az időszakot. Akkor sem, ha ezért bizonyos emberek nem fognak szeretni vagy nem fogom megtalálni velük a közös hangot. Idővel felismered: nagyon kevés olyan ember van, aki tényleg szeret, akiben megbízhatsz, aki segít téged. Ha ők megvannak és melletted állnak, akkor el kell engedni bizonyos kötelezőnek vélt kapcsolatokat, mert egyszerűen nincs rájuk idő” – mondja.

tenki.jpgTenki Réka abban a bizonyos nemzetközi reflektorfényben (fotó: Dominique Charriau / Getty Images Hungary)

Az interjúban felmerül, hogy éppen ezek a „kötelezőnek vélt” kapcsolatok tarthatják az embert a pályán. „Tökéletesen tudom, hogy ki mikor, hol, miért kap szerepet. Ezzel mindenki tisztában van, és akinek ez jó, az csinálja, nincs ezzel semmi gond. Én azzal próbálok munkát szerezni, hogy maximális szinten dolgozom, alázatos, szorgalmas vagyok, és ha feladatot bíznak rám, azt megcsinálom” – vallja, hozzátéve – „Néha én is összeroppanok, féltékeny vagyok, és ideges, vannak ilyen időszakok, de ezeken túl kell lenni. (,,,) Szerinte, ha valaki akar, szorgalmas, és szereti, amit csinál, annak meglesz a gyümölcse. Nem tudok mást mondani, csak ezt, hiszen nagyon szeretem a szakmámat”.

A teljes interjúbúból az is kiderül, hogyan jellemezte Alföldi Róbert Tenki Rékát, hogyan alakította ki a színésznő Budapest Noir című filmjében Eckhardt Krisztina figuráját, és mit csinál, ha a próbafolyamat alatt kiderül, hogy nem érzi jól magát az adott munkában.

Az eredeti interjú itt olvasható.  

Kapcsolódó cikkek

Tenki Réka Európa legígéretesebb színészei közé került
Tenki Réka Európa tíz filmtehetsége között
Tenki Réka „Úgy lejönni a színpadról, hogy aznap csináltam valami fontosat”
Ki vagyok éhezve a filmre – Interjú Tenki Rékával
Tenki Réka Európa tíz filmtehetsége között
Tenki Réka: „Az új helyzetek mindig építik az embert”
„Többször is volt olyan pillanat, amikor azt gondoltam, hogy legyőz ez a történet” (7óra7)
Színikritikusok Díja 2016 - Ők a nyertesek!

süti beállítások módosítása