Sem nem új, sem nem cirkusz, mi az?

Mindez akkor érdekes, ha a válaszunk erre az újcirkusz.

Az újcirkusz kifejezés némiképpen megtévesztő, mivel messze nem valamiféle nóvumról, hanem egy Franciaországban az 1960-as évek vége felé induló műfajról van szó. A név maga is a francia nouveau cirque elnevezés tükörfordítása. Az angol contemporary cirkus (kortárs cirkusz) kifejezés közelebb áll a dolog lényegéhez, már csak azért is, mert – hasonlóan a kortárstánchoz – elképesztően sokféle produkciót nevez néven.

           Compagnia Finzi Pasca: Per te (fotó: Kotchy Gábor / Müpa)

Mi az az újcirkusz?

A klasszikus cirkusz attrakciók szerkesztett egymásutánja, a modern cirkusz ehhez képest a történetmesélés, a zenei- és a színházi dramaturgia felé tett lépéseket. Ahogy ez például a Fővárosi Nagycirkusz Lúdas Matyi, illetve Rómeó és Júlia című produkcióiban is látható. Az újcirkusz indulásakor az állatszámok számos gondját próbálta levetni magáról (utaztatás, állategészségügyi eljárásrend, az állatvédők folyamatos és egyre hatásosabb tiltakozása), amivel egyben a gyermeknézők nagy részéről is kénytelen volt lemondani. Az újcirkusz a színház- és zenedramaturgia segítségével, mozgásszínházi eszközökkel és az előadók személyiségét karakterekké formálva lép túl a hagyományos cirkuszszámokon, miközben annak egyes elemeit megőrzi. Nem annyira az oroszlánszelídítést, mint inkább az akrobatikus, zsonglőr, bohóc és légtornász számokat.

Az újcirkusz tehát valami más, mint a modern cirkusz, de minél több újcirkusz előadást nézünk meg, annál nehezebb megfogalmazni, hogy mennyiben más. A bennük lévő számok sosem csupán produkciók, a benne megjelenő cirkuszi elemek a hagyományos cirkuszi élményen túl mindig többletjelentést kapnak. A levegő akrobatika egy férfivel és egy nővel nem csak a lélegzetelállító összpontosítás és a félelmes egymásrautaltság borzongását adja, de benne tud lenni egy emberpár, vagyis a mi egymásba vetett, törékeny bizalmunk is. Az újcirkuszi előadások a legritkább esetben mesélnek el egy történetet, általában valami egészen más az, ami a kontextust adja. Ez lehet egy történés, egy motívum, egy érzés vagy akár egy gondolat. Fragan Gehlker kötélakrobata, Alexis Auffray zeneszerző és színpadtechnikus, valamint Maroussia Diaz Verbèke dramaturg Üres című darabja például néhány felfüggesztett kötéllel és a rajtuk való felmászás örökös kudarcával az értelem nélküli létezésünk értelmén gondolkodtat el.

        Fragan Gehlker az Üres előadásában (fotó: Nada Zgank)

Ha azt is hozzávesszük mindehhez, hogy az újcirkusz több színházi elemet (a személyiségből fölépített karaktert, mozgás-, zenei- és történetépítő dramaturgiát, a díszletezést) alkalmazva a színház határterületére is betéved, úgy tűnhet, mintha egy elméleti definíciós problémán kérődznénk. Pedig a helyzet az, hogy az újcirkuszi előadások, bármennyire sokfélék is legyenek, általában sem a cirkusszal, sem a színházzal nem összetéveszthető, sajátos produkciók. Ahogy az általuk nyújtott élmény is sajátos. Legyen az egy szobaszínház méretű előadás egyetlen székkel, vagy a Cirque du Soleil látványos gigashowja. (Na, jó, ez utóbbi inkább modern cirkusz.)

És mi a helyzet Magyarországon?

Hazánkban elsőként és rendszeresen a Trafóban voltak láthatóak külföldi újcirkuszi produkciók, általában közepesen nagy kiszerelésben. Néhány éve a Sziget Fesztivál is teret ad a régi-új szcénának és a Müpában is találkozhatunk vele, illetve a Cirque du Soleil nagyszabású produkciói évek óta meg-megjelentek Magyarországon.

Ami pedig a magyar előadásokat illeti, eleinte az autodidakta előadók által bemutatott, utcaszínházi jellegű produkciók jelentek meg, mint a műfajt 2007-ben meghonosító offline:ontheater, a cirkuszi undergroundot vándorszínházként képviselő Freak Fusion Cabaret, vagy az akrobatikus rúdtánc és a mozgásszínház ötvözéséből születő Grotesque Gymnastics.

Recirquel - Non Solus (fotó: Pozsonyi Roland)

Erre a Magyarországon mégiscsak kevesek által látogatott porondra lépett ki 2012-ben a Recirquel, egy fiatal akrobatákból összeálló csapat Vági Bence koreográfus-rendező vezetésével. Miután a 20. Sziget Fesztiválon komoly feltűnést keltettek bemutatkozásukkal, a Müpa és a Tavaszi Fesztivál felkérésére hozták létre első egészestés produkciójukat Cirkusz az éjszakában címmel. Ezt követték olyan nagyobb lélegzetvételű előadások, mint a Meztelen bohóc, a Párizs éjjel, a kétszereplős Non Solus; turnék itthon és külföldön, nemzetközi elismertség, repertoár a Müpában és legutóbb az Adieu! című előadás.

A professzionális képzettségnek nálunk még megvan a maga hátulütője, mivel itthon messze nem lehet olyan pénzeket keresni ebben a műfajban, mint tőlünk nyugatabbra, vagy egy klasszikus artista karrierrel mondjuk Las Vegasban, ezért nem könnyű meggyőzni az artista növendékeket, sem a szüleiket arról, hogy ne a csillogóbb egzisztenciát válasszák.

Az újcirkusz tehát nem ötvözet és már nem is annyira új, nem is színház és nem is cirkusz, de aki egyszer ráérez az ízére, annál ez a sok „nem” egyik pillanatról a másikra egyetlen „igenné” állhat össze.

Török Ákos

Kapcsolódó cikkek

Vági Bence: „Ha valakinek fáj valamije, akkor mindannyian rándulunk egyet” (7óra7)
A véres gladiátorjátékoktól a kajla bohócig
„Egy bűvész civilben is bűvész”
Fellini bohócai
Egy budapesti fesztivállal indul az újkori cirkuszművészet 250. éve