Titánia – nemzethy konzultáció a Stúdió K-ban
Dömötör Tamás Iphigénia antik történetéből kiindulva állít színpadra egy nagyon is mai abszurdot Titánia címmel.
Dömötör Tamás Iphigénia antik történetéből kiindulva állít színpadra egy nagyon is mai abszurdot Titánia címmel.
Frenák Pál HIR-O című darabját Japánban szerzett élményei és Alain Resnais Szerelmem, Hirosima című kultikus filmje inspirálta. Mészáros Csaba fotói.
Az Október 13. és 22. között zajló színházi seregszemle huszonegy előadással és színes kísérőprogramokkal várja az érdeklődőket Gyergyószentmiklóson.
Az Utcaszínházi Alkotóközösség helyi fiatalokkal dolgozott együtt csereháti kis településeken. Ennek a munkának két színházi eredménye lesz látható Budapesten.
Szeptember végén mutatta be a Karinthy Színház A mi kis városunk című produkcióját Karinthy Márton rendezésében. Fotógaléria.
Fekete Ádám író, dramaturg, rendező és színész. Legújabb munkája A Jeditanács összeül kapcsán mesélt többek között kíváncsiságról és az állandóságtól való iszonyról.
Fehér Ferenc a hazai kortárstánc egy különleges alakja. Most a MU Színházban mutatja be The station című koreográfiáját, amelyben Mikó Dávid a partnere. Interjú.
Tadeusz Słobodzianek A mi osztályunk című drámájával nyitotta évadát a Jászai Mari Színház. Interjú a rendezővel, Guelmino Sándorral.
A Vígszínház színésze John Steinbeck Egerek és emberek című darabjában játszik, amelyet Jantyik Csaba állít színpadra.
A színész-rendező legújabb rendezése, A félelem megeszi a lelket kapcsán beszélt az Azonnali.hu-nak a hazai közéletről és ennek várható következményeiről.
Egy huszonkét éves fiú fegyveres ámokfutásáról kínál nézni- és beszélgetnivalót A megtorlás napja című színházi-nevelési előadás megtörtént eset alapján. Fotógaléria.
Az idén júniusban megalakult Magyar Színházi Szövetség, a Magyar Színháztechnikai Szövetséggel együttműködésben 2017. október 13-án és 14-én kétnapos workshopot szervez.
Meglehetősen megoszlik a hivatásos színházba járók véleménye az előadásról. Ezek aranymetszéséből válogattunk kritikai szemlénkbe.
A korábbi előadásaik mellett lemezbemutatóval, premierrel és az elmúlt tizenöt évet bemutató könyvvel várják a közönséget.
Októberben az Üllői út egyik épületének üresen álló irodarendszerében nemzetközi művészeti összeesküvés lép a nyilvánosság elé.
Arany-félmaratonukon várják azokat a nézőket is, akik elmondanának, előadnának egy-egy rövid Arany-szöveget. Jelentkezés: október 20-ig.