22 magyar filmet összesen 1,3 millióan néztek meg 2017-ben. Enyedi Ildikó Testről és lélekről című filmje a negyedik helyet szerezte meg a nézettségi listán.
2017 volt az az év, amikor több magyar filmnek is sikerült több tízezer, esetenként több százezer nézőt becsábítania a moziba. Az első öt helyezettet egymilliónál is többen látták összesen, az utolsó helyezettekre viszont háromezren voltak kíváncsiak.
Nagy Ervin a Kincsemben
A nagy sikerek mellett a kudarcokra is volt legalább annyi példa: olyan aktuális témákkal foglalkozó filmek, mint Az állampolgár vagy a Jupiter holdja nem tudták megtalálni a közönségüket. Ahogy az is kiderült, hogy a moziba járókat marketinghenger esetén nagyon kevéssé tudja eltántorítani a kritika: a Pappa Pia úgy lett harmadik több mint 200 ezres nézőszámmal, hogy a kritikák az év talán legrosszabb magyar mozijának ítélték.
Nézettségi lista (az Index adatai alapján)
1. Kincsem 455 268 néző
2. A Viszkis 286 317 néző
3. Pappa Pia 207 789 néző
4. Testről és lélekről 95 404 néző
5. Brazilok 74 077 néző
6. Aurora Borealis - Északi Fény 55 805 néző
7. Budapest Noir 49 580 néző
8. 1945 29 888 néző
9. Lengemesék 13 245 néző
10.Tékasztorik 12 754 néző
Kapcsolódó cikkek
Nagy Ervint még Stohl András is irigyli a Kincsem miatt
Szabó Kimmel Tamás: „Stohl András vitte el a tejfölt”
Borbély Alexandra: „Mária távol áll mindenkitől, akit eddig játszottam”
„Ügyelnem kellett arra, hogy a szememben ne mutatkozzon nőiesség"
Borbély Alexandra: „Úgy éreztem mindjárt megőrülök”
Morcsányi Géza: „Belerángattak ebbe az egész kalandba”
Enyedi Ildikó filmje kapta az Arany Medvét a Berlinálén