Szabó Kimmel Tamás: „Stohl András vitte el a tejfölt”

A fiatal színész a kritika előtt leszerepelt Pappa Pia kapcsán mondta el a gondolatait a filmről, a könnyűzenei trendekről és Andy Vajnáról a Magyar Nemzetnek.

Szabó Kimmel Tamás szabadúszó színészként már korábban is rendszeresen játszott az Orlai Produkciós Iroda előadásaiban, néhány hónapja hivatalosan is az Orlai Tiborral szorosabban együttműködő kvázi társulat tagja. Filmekben is egyre gyakrabban láthatjuk, ebben az évben már a harmadik filmes munkája volt a Pappa Pia egyik főszerepe. Az egymilliárd forintból létrehozott filmmusical megítélése szinte egyöntetűen negatív a filmkritikusok körében. 

pap_1.jpgSzabó Kimmel Tamás a Pappa Piában (fotók: Intercom)

Szabó Kimmel Tamást Andy Vajna kereste meg a szerepötlettel. „Az esetek 70-80 százalékában nemet is mondok a forgatókönyvekre. Szerencsére szabadon megtehetem, hogy válogassak az ajánlatok közt. Persze, az rögtön jó bulinak hangzik, hogy csináljunk egy zenés filmet, elvégre szeretek és tudok is énekelni. Amikor pedig megtudtam, milyen partnereim lesznek, külön örültem” – mesél Szabó Kimmel Tamás az interjúban az indulásról.

A kritikák nagy része a film zenei anyagát is kritizálta. „Nem tudom, most mi az aktuális zenei trend az országban, mit tükröz igazán a közízlés. Sokan vagyunk, sokfélét szeretünk. Azt nem tudom teljes pontossággal, hogy az erről döntő csapatnak mi volt a koncepciója, eredeti célja a zenét illetően. (…) Annyiban lehetett szó újragondolásról, hogy a hagyományos hangszerelés helyett nem fúvósok vannak például, hanem gitár vagy dob. Az aktuális zenei elvárásokat szerintem nem lehet önmagukban meghatározni” – mondja ezzel kapcsolatban.

pappa_3.jpgSzabó Kimmel Tamás a filmben

Szó esik az interjúban a helyenként nagy népszerűségre szert tevő, ám kifejezetten színvonaltalan zenei jelenségekről is. „Van az a réteg Magyarországon, amelyik szeret viccet csinálni a magukat egyre komolyabban vevő emberekből. Akik pedig utána el is hiszik, hogy még nagyobb sztárok lettek. De nem gondolom, hogy egy szűk rétegen kívül Kis Grófo bárkinek is valódi művészeti, zenei élményt, kikapcsolódást tud jelenteni. Túl azon, hogy valaki két füves cigi között elröhög rajta. Nekem Kis Grófo zenéje egy értékelhetetlen szemét, nem leszek tőle több, és a gyerekeimet is óvni fogom, hogy ilyeneket hallgassanak” – vallja Szabó Kimmel Tamás.

Voltak hiányérzetei is a filmmel kapcsolatban. „Picit hiányoltam a filmből, hogy idézőjelbe tegyük saját magunkat. Stohl András játékában éreztem végül ezt, ami nekem sokat segített a film élvezetében. Nagyon ironikusan és szabadon játszott, elvitte a tejfölt a produkcióban. Nagyon jót tett szerintem a Pappa piának. A saját karakteremből hiányoltam kicsit ezt, de erről a rendező döntött. Nem volt azért egy nagy ördöglakat ez a fiú, egy szerethető, szimpatikus figurát szerettek volna. Sok mindent igyekeztem belevinni a filmbe, volt, amit lehetett, volt, amit nem” - emlékezik.

pappa_2.jpgStohl András és Ostorházi Bernadett a Pappa Piában

Szabó Kimmel Tamás a Filmalappal kapcsolatban is elmondta a véleményét: „Vajnáéknak abban teljesen igazuk van, hogy ha a nézők visszatérése a cél, akkor közönségfilmet kell csinálnunk. Nagyon jó az is például, hogy elkészült a Kincsem, remekül is teljesített. És közben megszületett a Saul fia, a Testről és lélekről, valamint a többi művészfilm is. Jól működik tehát a filmalap mindkét fronton”. „Persze ugyanolyan adófizető állampolgár vagyok, nekem sem mindegy, mire költik a pénzem. Nagy súly is volt a vállamon, hogy egy egymilliárdos filmben főszerepet vigyek. De nem az a dolgom színészként, hogy elszámoljak a Soros-propagandáról” – fűzi hozzá.

Ha arra kíváncsi, megalkuvó alkat vagyok-e, vagy forradalmár, akkor arra azt felelem, hogy forradalmár” – utal erre a bizonyos saját véleményre, hozzátéve – „És persze ha a miniszterelnök keres meg, hogy játsszam el őt, nem fogok rábólintani. Nem az a helyzet, hogy nem gondolok ezekről a dolgokról semmit, de függetlenítem a filmalap ajánlataitól. Vajna ilyen szempontból egy teljesen liberális ember. Ugyanúgy elmondhatom a véleményem, meg is kérdezi, és nem feleli azt: jó, akkor te holnaptól nem dolgozol nálam”.

Az interjúból az is kiderül, miért mond nemet Szabó Kimmel Tamás a forgatókönyvek nagy részére és ő maga milyen zenéket hallgat szívesen.

A teljes interjú itt olvasható.

Kapcsolódó cikkek

Ostorházi Bernadett: „Nem szoktam megelégedni a járt úttal”
Pappa Pia - Zenés mozi készül Szabó Kimmel Tamással
„Kevés színházat vállaltam” - Villáminterjú Szabó Kimmel Tamással
„A hatalommal való szembenállás mindig aktuális” - Interjú Szabó Kimmel Tamással

süti beállítások módosítása