A nagydumás színész sokáig tartó önbizalomhiányáról és annak leküzdéséről, valamint az ismeretlenbe való halálugrásról is mesélt a Szinhaz.neten.
Scherer Péter szinte mindennel foglalkozik, amivel színészként lehetséges: játszik színházban (elsősorban a saját társulatában, a Nézőművészeti Kft-ben), játszik filmekben, rádiózik, rengeteget szinkronizál, készített már hangoskönyvet, tanított és rendez is. A legtöbben vélhetően Jancsó Miklós filmjeiből ismerik. Vérbeli nevettető, de több alkalommal (például a Nézőművészeti Kft. A gondnok című előadásában) visszafogottabb, drámai oldaláról is megmutatkozott már.
Scherer Péter
A színészet iránti elszántsága nem az egyik pillanatról a másikra jött. Ebben az Avisura Színházi Társaságnak volt fontos szerepe a 90-es években. „A csapatnak volt egy háza a Cserhátban, amit egy olaszországi turné bevételéből vettünk, és oda jártunk le próbálni. Olyan volt minden, mint egy időutazás. Lement az egész társulat két hétre – vagy húsz ember dramaturggal, jelmeztervezővel –, és ott a patakparton, a holdfényben megcsináltuk az előadás magját, amit fejben hazavittünk. Ezeket az élményeket azóta is visszasírom, és szerintem nemcsak én” – emlékezik az interjúban.
Az igazi fordulópontot azonban Csányi János Szentivánéji álom-rendezése jelentette számára, amelynek a létrehozása egy egész színház (Bárka Színház) létrejöttéhez adott lendületet 1995-ben több színházi alkotónak és színésznek. „Csányi János úgy hívott fel minket, hogy engem nem is ismert. Mucsi Zolival tényleg egymásra találtunk akkor, és az az előadás nagyot durrant” – meséli.
Mivel a hétköznapi életben is nagy dumás, kevesen gondolnák, hogy az önbizalommal sokáig hadilábon állt. „Lehet, hogy nem látszott rajtam, de nagyon komoly önbizalomhiányban szenvedtem. Valahogy ezt a szintet nem tudtam megugrani a valamilyen szerepben való maradéktalan jelenlétnek azt a hőfokát megcsinálni a színpadon, amit egy kocsmában gond nélkül nyomtam. Minden energiám arra ment, hogy a társaság középpontja legyek. Közben folyamatosan azt éreztem, hogy ezt egy színházi előadásban is meg kellene mutatnom. Ez lett a Szentivánéji álom” – idézi vissza ezt az időszakot.
Scherer Péter a Klamm háborúja előadásában (forrás: Kolibri Színház)
És bátorságra nagy szükség van ezen a pályán. „A színésznek elképesztő bátorságra van szüksége ahhoz, hogy megérezze a pillanatot, amikor igazán történni akar valami, és ne akarja túlbeszélni, legyőzni, hanem csak engedje megtörténni. Keletkezik ilyenkor egy rés a mulandóság függönyén, és egy kicsit bepillanthatsz az örökkévalóságba. Ez a pillanat tartja fogva a színészt a pályán, ha megérezted egyszer, akkor újra és újra át akarod élni” – vallja Scherer Péter. „Bele kell ugrani az ismeretlenbe, ahol nem véd a rutin, a begyakorolt hangsúly, tényleg nem tudod, mi következik” – fűzi hozzá.
Középiskolás éveiben egy olyan fiúkollégiumban élt, ahol több tucatnyian laktak egy szobában, kötelező reggeli torna volt és a negyedikesek is rendszeresen fenyítették a kisebbeket. „Ha 14 évesen túlélted ezt úgy, hogy még a humorodat is sikerült megtartanod, akkor utána már nincs ellenfél, aki legyőzzön. Én ott és akkor „átlendültem”, és onnantól szerintem Nagy Sándor hadait is elvezettem volna” – emlékezik ezeknek az időknek a hozadékára.
Mucsi Zoltán és Scherer Péter (fotó: Mészáros Csaba)
Még egy dolgot tanult meg ekkoriban, a „kiskapus életmódot”: „ha zárva van a nagyajtó, bemegyünk a kiskapun. Nekem nincs olyan, hogy valami tilos. Nem véletlenül szeretek robogózni, biciklizni és rollerezni, mert ezeken nincs rendszám. Ez egy törvényen kívüli létezés, ami a véremmé vált” – mondja, hozzátéve – „A mai napig a saját törvényeim szerint élek”.
Az interjúból kiderül, miért volt lényeges az életében a Műegyetem, ahol építőmérnökként végzett, miért tartja fontosnak a tantermi színházi előadásokat, amelyekben nem csak játszik, de többet ő maga rendezett, és mi lett mindazzal a görccsel és komplexussal, amiből pályája elején szép számmal kijutott neki.
A teljes interjú, amelyet Gócza Anita készített, itt olvasható.
Kapcsolódó cikkek
„Óvakodj azoktól az emberektől, akiknek nincs humoruk”
„Szeretem, ha néha tudok magánember is lenni” – Scherer Péter válaszolt
„A színészet mindig ott mozgott bennem" – interjú Scherer Péterrel
Pokorny Lia és Scherer Péter Comet-díjat kapott