70 éves a „magyar Woody Allen”

Kern András több generáció kedvenc színésze. Játszik, filmez, humorizál, ír, lemezeket adott ki, és olyan skatulyákkal vív, mint hogy ő a „magyar Woody Allen”.

Kern András színházi pályája nem vetett hurkokat és kacskaringókat, a Színház- és Filmművészeti Egyetem elvégése után (1970) a Vígszínházhoz szerződött, és jelenleg is ott dolgozik. Ismertsége a Színmű elvégzése előtt nyolc évvel kezdődött, amikor tizennégy évesen a Ki mit tud?-on egy paródiát adott elő Pintér Gáborral.

          Kern András (forrás: kernadras.hu)

Filmes pályája még korábbról datálódik, 1958-ban, tízévesen szerepelt a Kaland az Állatkertben című filmben. Azóta több mint száz filmben játszott, illetve hosszú évtizedeken át volt Woody Allen magyar hangja. Emellett olyan népszerű filmeket is rendezett, mint a Sztracsatella (1996) vagy a Miniszter félrelép (1997). Több lemeze is megjelent, amelyeken énekel, humoristaként is sokan emlékezhetünk rá, rendszeres fellépője volt a Rádiókabarénak és a szilveszteri tévéműsoroknak. 2007-ben kapta meg a Kossuth-díjat, 2010-ben pedig Pro Urbe Budapest díjjal ismerték el.

Filmes pályája gyerekként egy iskolai táborban kezdődött. „A filmesek jöttek a napközis táborba. Aztán apám vitt a forgatásokra, amelyek nem voltak ellenére, ő mindig színész akart lenni, vagy valami ilyesmi – nem lett. Kicsit író lett, meg is jelent egy novellája az ÉS-ben, valamint egy regénye, Csata a hóban címmel, amit az én iskolai élményeim felhasználásával írt” – emlékezik vissza egy interjúban.

        Kern András a Kaland az Állatkertben című filmben 1958-ban

Pályájának minden nagyobb lépcsőfokánál egy-egy számára fontos személy motivációja, sugallata áll. A színház felé Avar István félmondata terelte. „Emlékszem, tizenkét éves koromban a Pannónia Filmstúdióban szinkronizáltunk Pistával. Amikor végeztünk, megkérdezte, este mit csinálok. Mondtam, tanulok, mire azt felelte, inkább menjek színházba. Elmentem hát a Madáchba, és megnéztem Gábor Miklóssal a Hamletet, és utána még zsinórban tizenkétszer. Hirtelen megértettem, mi az a színház! Ezért lettem színész, és ezt máig Avar Pistához kötöm” – mesélte.

Annak idején filmrendező szakra akart jelentkezni a Színműn, de abban az évben éppen nem indult ez a képzés, így került a színész osztályba. Arra gondolt, majd adandó alkalommal átmegy a filmrendező szakra, hogy nem ez történt, abban osztályfőnökének, Várkonyi Zoltánnak volt döntően fontos szerepe. „Várkonyi Zoltán meghatározta a fiatalságomat. Zsűritag volt a Ki mit tud?-on, felvett a főiskolára, gimnazistaként játszottam is vele. Nagyon jó tanár volt, második apámként tekintettem rá. Emlékszem, amikor a Bűn és bűnhődést játszottuk egy este, Valló Péter bejött a tapsrendnél, és azt mondta: „Színházunk igazgatója, Várkonyi Zoltán ma délután meghalt”. Olyan volt, mint egy gyomorszájon ütés. Úgy éreztem, most lettem igazán apátlan. Édesapám akkor már két éve halott volt” – idézte fel korábban ezt a bensőséges viszonyt.

Negyvennyolcadik esztendeje tagja a Vígszínháznak. „A kényelmi szempontok, a lustaság is közrejátszott abban, hogy a Vígszínháznál maradtam” – mesélt korábban erről. 1972-1973-ban hívták a később híressé, sőt, legendássá vált kaposvári színházba is. „Majdnem mentem is, aztán mégsem, mert képtelen voltam elképzelni, hogy vidéken éljek. Kötődöm Pesthez. Szeretek a Vígszínházban lenni, különösen, amikor olyan korszakát éli, ami nem unalmas, gyenge, hanem olyan, amilyennek szerintem lennie kell” – mondta néhány évvel ezelőtt a színművész.

        Kern András és Stohl András A velencei kalmár előadásában (fotó: Dömölky Dániel)

„A Víg olyan, mintha egyszerre több színházban lenne az ember: Kaposvárott, a Tagankában, az Operettben – attól függően, hogy Ascher, Ljubimov vagy Szinetár rendezi-e éppen. Vagy éppen Bodó Viktor. Kezd a színházunk is modernizálódni, vagányabb lenni" – fűzte hozzá a kényelmi okok mellett. Véleménye szerint a Vígszínház „kicsit művészi, kicsit kommersz, kicsit bulvár, de progresszív, sok emberhez szól, érdekes”.

Kern András alapvetően vicces színészként él bennünk, aki humoros karaktereket alakít. Arról is mesélt néhány éve, hogy ez korábban nem így volt. „Vígszínházi fiatalkoromban egyáltalán nem merült fel, hogy vígjátéki színész lennék. Játszottam a III. Richárdot vagy a Bűn és bűnhődés Raszkolnyikovját, Füst Milánt, Gorkijt” – emlékezik. Az átalakulás és hangsúlyeltolódás meglátása szerint a rendszerváltozással függ össze: „Addig egy színész voltam, aki mindenféle szerepeket megformált. 1989-ben elkezdték a színészeket kicsit piacorientáltabban használni. „Akinek humora van, az játsszon humorosat” alapon a humoros színész kategóriájába keveredtem, és hosszú ideig ilyen szerepeket osztottak rám”.

„Ez a skatulya az egyik legrosszabb” – mondja egy másik interjúban, hozzátéve – „Olyan nagyon nem kell küzdeni ez ellen, hiszen időnként játszom olyat, ami nem kifejezetten humoros. Néha meg nem zavar, hogy humorosat kell játszani, ha az magas színvonalú és jó dolog. Ócska humoros műsorokba nem megyek el, ócska humoros, nem nekem való filmet nem csinálok”.

        Kútvölgyi Erzsébettel a Bűn és bűnhődésben, 1978-ban

Ha már a skatulyáknál tartunk, talán a vicces színész billognál is jobban beleégett a negyven éven felüliek agyába, hogy Kern András a magyar Woody Allen, ugyanis évtizedeken át állandó magyar hangja volt az amerikai színész-rendezőnek. Sőt, erre jó érzékkel még a Vígszínház is rájátszott, amikor Kern András főszereplésével mutatták be a Játszd újra, Sam!-et, természetesen Kern Andrással Woody Allen helyén. Az előadás harmincöt éve van műsoron.

A múlt idő azt is jelenti, hogy már egy ideje nem ő szinkronizálja Woody Allent. „Valahogy egyszer csak leszoktak rólam a szinkronrendezők” – meséli ezzel kapcsolatban, hozzátéve „de nem is bánom túlzottan, kicsit sok volt a Woody Allen-ségből. Nem jó az, ha egy színészre ezt mondják, ha azt várják, hogy legyen olyan, mint Woody Allen, csináljon magyar Woody Allen-filmeket, játsszon magyar Woody Allen-színdarabokat, legyek én a magyar értelmiségi nevettető. Vagyok egyébként, de ezt a skatulyát untam”.

Azzal együtt, hogy eredetileg filmrendező szeretett volna lenni, sokáig egyáltalán nem törődött a filmrendezéssel. Ezen a ponton Örkény István „szólt bele” az életébe, aki a színész harmincas évei környékén megkérte, hogy rendezzen az egyperceseiből tévéjátékot. Ezután sorra készített tévéjátékokat, majd húsz évig csak színészkedett, ezután jött a Sztracsatella és a Miniszter félrelép. „Ilyenkor mindig rájövök, mekkora erő a gyerekkori elindítás! A forgatáson reggel hattól este tízig, harminc napon át, mint az állat, úgy dolgoztam, mégsem fáradtam el, mert éreztem: ez az, ami igazán nekem való!” – mondta két évvel ezelőtt, a Gondolj rám című filmje megjelenése után.

          Játszd újra, Sam! 30 éve Halász Judittal és később Hegyi Barbarával (fotók: Vígszínház, Szkárossy Zsuzsa)

Minden színész pályáján fontos állomás, amikor egy monodrámával léphet a közönség elé. Kern Andrásnak ez 2008-ban adatott meg, amikor Parti Nagy Lajos átiratában eljátszhatta A kellékest, amely azóta is műsoron van a Pesti Színházban. Ilan Eldad rendező vetette fel az ötletet, akivel korábban már dolgozott a Vígszínházban. „Ő mondta egyszer, hogy miért nem játszom el A kellékest? Mondom: az micsoda? Levetített egy osztrák felvételt, amin Otto Schenk volt a kellékes. Parti Nagy Lajos átírta a darabot, meg én is egy kicsit belenyúltam, belekerültek a saját történeteim is” – így jött létre A kellékes.

A színész sokszínű CV-jében az általa készített lemezeknek is fontos szerepe van. 1985-ben jelent meg első nagylemeze, rajta a mindmáig gyakran előkerülő Lövölde tér című számmal. „Én ebbe a műfajba, a rockba mindig bele voltam szeretve. Azt hiszem, ebben úttörő voltam, hiszen az én első lemezem előtt nem volt olyan, hogy egy színész ne sanzont énekeljen. Én meg azt mondtam, hogy énekeljünk olyat, mint a rockzenészek, csak, hát olyat, amihez nem kell olyan nagy hang” – meséli a műfaj különösségéről. „És miközben ezen gondolkoztam, felhívott a hanglemezgyár, hogy van itt egy anyag, amit szívesen odaadnának nekem, de az nem tetszett. Viszont azt mondtam, hogy mi lenne, ha írnék szövegeket magamnak – hiszen ez azért mégis csak elég személyes műfaj – és ezeket elküldenénk zenészeknek, akik megzenésítenék ezeket, aztán hátha összeáll ebből egy lemezt. Erre azt mondták, hogy jó” – hát így történt.

2010 után a kultúrpolitika előszeretettel ismert budapesti színészeket a vidéki színházak élére, és nagy erőket mozgósított Balázs Péter mellett is, aki az Eszenyi Enikő által vezetett Vígszínház igazgatói posztjára pályázott 2013-ban. Akkor első körben érvénytelennek nyilvánították a pályázat kiírását, majd a nagy felzúdulásokat követően a második körben Balázs Péter már nem adott be pályázatot, és maradt Eszenyi Enikő a teátrum élén.

Kern András A kellékes előadásában (fotó: Martincsák István / Port.hu)

Akkoriban Kern Andrást is megkérdezték egy interjúban, hogy nem gondolt-e arra, hogy színházat vezessen. Ő akkor kiállt Eszenyi Enikő mellett, és úgy általában a színházigazgatói pozíció kapcsán is nemlegesen válaszolt. „Csinálok annyi minden más érdekeset! Egyre gyakrabban gondolok arra is, hogy vajon nem dolgozom-e túl sokat. Kabarétréfákat írok, dalszövegeket, énekelek, filmet, tévéjátékot rendeztem, két színházi darabot is, több mint száz darabban játszottam, nyolcvanhat filmben... Mi a túrónak akarnék még igazgató is lenni?” – nyilatkozta.

Kern Andrást Budapest és a XIII. kerület is kitüntette. Híres dalában is azt énekli, hogy „Pesten születtem”. „Igen, és igaz is, én szeretem mindenét a városnak: a hangulatát, a régiségét, a kultúráját, a sokszínűségét. Minden sarokhoz köt valami, még a pesti koszhoz is” – vallja.

Egy interjúban érzékenységéről és annak leplezéséről is mesélt. „Érzékeny voltam én mindig, csak kicsit tagadtam. Féltem vállalni így magam, nem szerettem volna szentimentálisnak tűnni, mert azt pejoratívnak gondoltam, túl érzelgősnek sem akartam látszani. Így ezeket eltartottam magamtól, s lehet, ezért sem tűntem érzelmesnek. Ez amolyan álkép, így alakult ki, de ez a korral javult” – mesélte.

Kern András (forrás: NL Cafe)

Azt is elárulta, hogy már nem nézi olyan bohémen a világot, mint régen, de ez nem a betegsége miatt (2012-ben súlyos gyomorvérzése volt) alakult így. „Öregszünk, változik a világ, s ez a világ nekem annyira nem tetszik. Ma kevésbé van rangja, megbecsültsége a színésznek. A ’70-es években a televízióról azt tartották, az egy kulturális közvetítő eszköz, azt gondoltuk fiatal színészként, a doboz azért van, mert ez egy útja a színészetnek. Mostanra megváltozott minden. A színészek közül alig szerepel valaki a tévében, akkor is beszélgetni, meg főzni hívják az embert. Filmek nem készülnek, sőt, ma már úgy keresnek szereplőket műsorokhoz, hogy amatőrök jöjjenek. A színészet visszaszorult a színházakba. Ezért, aki tud, az a három, elmegy valamilyen showműsort vezetni” – vélekedik a színész.

Kern András példaképe Latinovits Zoltán. „Róla mindent el lehet mondani, csak azt nem, hogy nagyon rendes színész, tisztességes, jó fiú volt. Belerúgott kollégákba, ártott sok embernek, ivott, balhézott. Ám, amikor próbált, vagy játszott, az valami csoda volt. Ha az ember nézte őt, tudta mi a különbség a kis tehetség és a nagy tehetség között. Ezért én nem a kis tehetséget, hanem a nagyot szeretem és keresem mindenben” – meséli ezzel kapcsolatban.

„Szerintem az ember fiatalon főként azért választja ezt a pályát, hogy a nőknek tessen. A szex mozgatja ekkor a világot, a csajoknak lehet imponálni, hogy valaki színész, fönt van a színpadon, ismert és népszerű. Hosszú ideig megy ez, aztán az ember elkezd gondolkodni, milyen nyomot hagy maga után az életben és ez lesz a hajtóerő” – vallja érett fejjel.

Török Ákos

(Forrás: HVG, Duol.hu, Vasárnap Reggel, Új Dunántúl Napló, Index, Magyar Narancs, Dunaújvárosi Napló, Szinhaz.hu)

Kapcsolódó cikkek

Kern András: „Az én számomra a rendcsinálás maga a halál”
Kern András: „A dal egy nagy talány, megfejthetetlen titok”
Kern András: „A Víg olyan, mintha egyszerre több színházban lennék”
„Mi a túrónak akarnék igazgató lenni?” – Kern András válaszolt
Kern András: „A színészet visszaszorult a színházakba”
Kern András: „A Vígszínház progresszív”