Kezdődik a szabadtéri színházi szezon

Az idén is sokszínű programmal, széles műfaji kínálattal, fesztiválokkal várják a nyári évadban a közönséget a szabadtéri színházak.

A szezont beharangozó szerdai budapesti sajtótájékoztatón átadták a szövetség Gedeon József Amfiteátrum díját, amelyet Pogány Judit színművész vehetett át.

pogany_judit.jpg                                  Pogány Judit

A Budapesti Nyári Fesztivál június 9. és szeptember 1. között több mint 100 programmal várja a közönséget a Margitszigeten és a Városmajorban. Bán Teodóra, a Szabad Tér Színház Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója kiemelte: több mint százezer vendéget várnak két színházukba. A programsorozat ingyenes koncerttel kezdődik június 9-én a Margitszigeti nagyréten Alexander Rybak hegedűművész közreműködésével. Az ingyenes nyitóeseményre mintegy nyolcezer érdeklődőt várnak.

A Városmajori Szabadtéri Színpadon több mint 60 programmal, színházi előadásokkal, bemutatókkal, színházi szemlével, koncertekkel várják a közönséget. A fennállásának 80. évfordulóját ünneplő Margitszigeti Szabadtéri Színpadon a Salome és a Rigoletto című opera, valamint a The Great Gatsby balett-produkció, továbbá a Béjart Ballet Lausanne Varázsfuvola című előadása látható.

Kelemen Csaba, az Agria Nyári Játékok vezetője elmondta: a 43 éves rendezvény 43 előadással várja a közönséget, az idén három bemutatót terveznek. A program gerincét az országos operett és musical fesztivál adja, az Egri csillagok című musical díszelőadására is várják a nézőket.

Horányi László, az Esztergomi Várszínház igazgatója kiemelte: a 30. évadában a Nemzeti Színház előadásait, határon túli színházak produkcióit mutatják be, és 17. alkalommal rendezik meg az esztergomi bábos tábort. Szeptembertől elkezdődik a várszínház felújítása, 2020-ra megújult színházban rendezhetik meg a 32. évadot.

Nyakó Béla, a Kisvárdai Várszínház vezetője elmondta: idén 30. alkalommal rendezik meg a Magyar Színházak Kisvárdai Fesztiválját, amelyen 24 színtársulat 28 produkciót mutat be 9 nap alatt. Emellett a Várszínházi Esték rendezvénysorozattal várják a nézőket.

Pócza Zoltán, a Kőszegi Várszínház vezetője elmondta: négy bemutatót terveznek. Az Estimese, a Hajmeresztő, a Vojáger című produkció és a Gergye Krisztián Társulattal közös produkcióként kortárstánc- és drámaest szerepel a programban.

Seregi Zoltán, a Szarvasi Vízi Színház művészeti vezetője kiemelte: a különleges természeti környezetben lévő helyszínen június 15-től augusztus 19-ig minden nap tartanak programokat. A mintegy 60 előadás fele ingyenesen látogatható.

Vasvári Csaba, a Szentendrei Teátrum igazgatója elmondta: az idén 50. évadot rendezik meg, 7 bemutató szerepel a programban. Lucas Hnath  Nóra II. rész című műve, Carly Wijs  Mi és ők című darabja, valamint a Carlo Gozzi  A kígyóasszony című művéből írt zenés mese is látható lesz.

Árkosi Árpád, a Zsámbéki Színházi Bázis művészeti vezetője elmondta: június 16-tól szeptember 1-ig kínálnak programokat, főleg fiatal és atmoszférát teremtő alkotók lesznek jelen, köztük Sardar Tagirovszky, Urbán András, ifj. Vidnyánszky Attila és Valcz Péter. Megrendezik a Y.EAST nemzetközi fesztivált, a Zsámbéki Zsibongót, a határon túli amatőrszínházak találkozóját és a Csehov kortárs minifesztivált.

Elek Tibor, a Gyulai Várszínház igazgatója elmondta: 55. évadban 46 napon át több mint 70 előadással várják a nézőket. Székely János 40 éve bemutatott Caligula helytartója című drámáját az idén Szász János állítja színpadra. Hamlet és Társai címmel rendezik meg a Nemzetközi Shakespeare Fesztivált, amelynek programján olasz, román, angol és orosz előadások is helyet kaptak.

(Forrás: MTI)

Kapcsolódó cikkek

Nagyszabású jubileumi évad az idei Budapesti Nyári Fesztiválon
A Budapesti Nyári Fesztivál ajánlata gyerekek (és szüleik) számára
6 város 6 színházának 6 előadása a Városmajori Színházi Szemlén
Huszonöt előadás lesz látható a 30. kisvárdai színházi fesztiválon
Júliusban indul a nyári színházi szezon Szentendrén

süti beállítások módosítása