„A halál mindent elmos abban a pillanatban, amikor megérkezik”

Kocsis Pállal beszélgettünk a kecskeméti A képzelt beteg előadása kapcsán, amelyet június 29-én a budapesti közönség is megtekinthet a Városmajorban.

Idén is megrendezésre kerül a Városmajori Színházi Szemle 6 város 6 színházának 6 előadásával. A kecskeméti Katona József Színházból A képzelt beteg érkezik, melynek főszerepét Kocsis Pál alakítja. A színművész a tavalyi POSZT-on megkapta a legjobb férfialakítás díját, a közönségzsűritől pedig a legjobb alakításét a Szász János rendezte Platonov címszerepéért. 

Kocsis Pál a Képzelt beteg előadásában (fotók: Walter Péter)

A képzelt beteget tavaly októberben mutatták be Kecskeméten: Rusznyák Gábor rendező Molière eredetijének Mohácsi István és Mohácsi János által átírt változatát vette elő, melyet utóbbi korábban a Pécsi Nemzeti Színházban és az Örkény Színházban is megrendezett. A Városmajori Szabadtéri Színpadon június 29-én lesz látható a kecskeméti társulat előadása. 

Ezt a kérdést talán inkább a rendezőnek, Rusznyák Gábornak kellene föltennem, de most Tőled kérdezem: honnan jött az ötlet, hogy Molière Mohácsi testvérek által átírt A képzelt betegét vigyétek színre?

Valóban Gábor ötlete volt, de véletlenül tudok rá válaszolni. Még az is lehet, hogy együtt láttuk az elsőt Pécsen, és már akkor azt mondta Gábor, hogy de kár, hogy nem én csináltam meg. Mikor a mostani évad tervezésekor klasszikus szerzőt keresett, akkor juthatott eszébe, hogy most megrendezhetné Mohácsiék átiratát. 

Nemcsak Rusznyák Gáborral, Mohácsi Jánossal is többször dolgoztál együtt: például az Örkény nagy kritikai sikert elért előadásában, az e föld befogad avagy SZÁMODRA HELYben is játszottál. Mennyire „mohácsis” a ti kecskeméti előadásotok?

Sok helyen az, de azért nem mondanám, hogy egy kifejezetten „mohácsis” előadás lenne. Persze az a sajátos nyelvezet, amely az ő átiratukat jellemzi és az a csavar, amit hozzátesznek, és ami nem korban, hanem személyességében közelebb hozza a témát, az tagadhatatlanul Mohácsiéké, és mindenképpen rajta hagyja a névjegyüket az előadáson. (A darab végi csavart az előadást nem ismerőkre való tekintettel nem mondjuk el – a szerk.) De természetesen Gábornak megvannak a maga gondolatai, a saját világa: ez az ő előadása, nem Mohácsié.  

Képzelt beteg

Szerinted mire helyezi a hangsúlyt Rusznyák Gábor rendezése?

Gábor a halál kérdésére hegyezi ki az előadást: a halál mindent elmos abban a pillanatban, amikor megérkezik, és állítólag mindenkinek megérkezik. Hogy vajon megérik-e kis gonoszságok, a kis igyekvések, a cselek, a gáncsok, az akarnokságok, az önzések, ha a vége úgyis mindig ugyanaz. Mohácsiéknál itt valamennyire máshogy volt fogalmazva, Gábor ezen a ponton kicsit visszatért a klasszikushoz. 

Bár az olyan rendezők rendszeres meghívása révén, mint Zsótér Sándor, a kecskeméti közönség hozzá lehet edződve a nem annyira megszokott megközelítést alkalmazó előadásokhoz, mégis, hogyan fogadták ezt a jelentősen átdolgozott Molière-t?

Azt gondolom, a közönség nagyon jól fogadta és fogadja. Persze vannak kiművelt emberek, akik egy klasszikusabb, eredetibb Molière-t szeretnének inkább látni, de a nézőszámból és az előadás sikeréből ítélve ők vannak kevesebben, és azt hiszem, ők is meggyőzhetőek lennének, ha nem ragaszkodnának valamifajta vélt vagy valós kulturális értékhez, amelyet a Mohácsi-átirat egyébként egyáltalán nem sért, éppen hogy emel. 

Június 29-én játsszátok az előadást a Városmajori Szabadtéri Színpadon egy jóval nagyobb térben. Hogyan készültök az ottani fellépésre?

Én játszottam már a Városmajorban többször is, és tudom, hogy egy nehéz tér, ráadásul Kecskeméten nem a nagyszínpadra készült az előadás, hanem a Kelemen László Kamaraszínpadra, amely ugyan nem szobaszínház, de mégiscsak egy kisebb tér. Ami a Városmajorban van, az még a nagyszínháznál is nagyobb. Van az előadásnak némi intimitása, ami kétségtelenül kis térben jöhet át jobban, de majd megpróbáljuk átmenteni a nagyobb színpadra is. 

Képzelt beteg

Milyen terveid vannak a következő évadra, és mit terveznek Veled?

Ami nagyon nagy öröm számomra, egy titkon várt és remélt találkozás, hogy jövőre dolgozom Zsótér Sándorral, méghozzá Brecht Baaljában. Maga a darab is nagy kihívás, úgyhogy panaszra nincs okom, még ha csak ezt az egyet csinálnám is. Aztán Rusznyák Gáborral is folytatjuk a munkát, ő egy Othellót rendez, és abban – hála a jó égnek – Jago leszek. Ezt szintén nagyon-nagyon várom: nagyon érdekes, amit ő dédelget a Shakespeare-darabbal kapcsolatban. Játszok még Béres Attila rendezésében, aki A király beszédét állítja színpadra, az évad végén pedig én fogok rendezni egy előadást, amit majd a rá következő évad elején mutatunk be. Egyelőre nem mondom el, mi lesz, mert még nincs véglegesítve, de megvan már a darab, és tudom, mit akarok kezdeni vele. 

Már nem először rendezel: honnan jött, hogy beülj a rendezői székbe?

Volt ez mindig, csak nem tolakodtam vele, mert a rendezés komoly dolog, amit tanulnak, én meg nem tanultam. Ellopok, eltanulok ezt-azt azoktól a rendezőktől, akikkel nagyon jól együtt tudok dolgozni, és akik rendezéseik során jóval többet mondanak annál, minthogy „gyere be”, „állj meg itt”. Bár színészként szerencsésnek mondhatom magam, mert sokféle előadásban játszhattam, mégis keletkeznek bennem hiányok, mivel nem találkozhatok mindenféle dologgal. Aztán egy idő után felgyűlik az emberben, hogy beszélni szeretne valamiről, amihez természetesen kapcsolódnak színdarabok. Amikor az egyetemen tanítottam, egyszerűen muszáj volt rendeznem, de társulatban rendezni kicsit más, itt már lehet gondolkozni színészekben. Amatőr rendezőként csak azt tudom csinálni, amit szeretek, szemben a profikkal, akik meg tudják találni egy darab rendezése közben is, hogy mitől lehet azt szeretni. Én nem tudom.

B. Kiss Csaba

Kapcsolódó cikkek

Ezek az előadások láthatóak az idei Városmajori Színházi Szemlén
„Jobban hiszek a gesztusokban és a mozdulatokban, mint a szavakban” (Bozsik Yvette - Cabaret)