Kálmán Imre lánya, Kálmán Yvonne mesél a giccsesített operettekről és a merészebb színpadra állításokról is. 

Július 20-án érkezik A cirkuszhercegnő a Margitszigeti Szabadtéri Színpadra Szabó Máté látványos rendezésében. Kálmán Imre népszerű darabjának premierjén ott lesz Kálmán Imre lánya, Kálmán Yvonne is, aki mexikói otthonából mesélt arról, hogy ma is fáradhatatlanul járja a világot, fiatal tehetségek és új értelmezések után kutatva. 

Kálmán Yvonne édesapja szobra mellett a Budapesti Operettszínház előtt (fotók forrása: Szabad Tér Színház)

Jó ideje követi édesapja, Kálmán Imre operettjeinek a színpadi sorsát. Máshogyan viszonyulunk ma az operetthez, mint egykor? 

Az tény, hogy a magyar közönség imádja apám műveit, épp ezért izgalmas látnom, hogy más országokban is felfedezik. A művek születésének idején sok más zsidó zeneszerzőhöz hasonlóan az ő munkái is éveken át tiltás alá estek. Az ötvenes évek részben pótolta a hiányt, sokat játszották, de sajnos gyakran megváltoztatták a librettót, olcsó komédia szintjére alacsonyítva a műveket. A nézők persze így élvezték, nevettek rajta. Néha ki is nevették, és elterjedt, hogy az operett giccs, amit nem érdemes megnézni. Volt pár csodálatos előadás, de a kritikusok nem érdeklődtek, a komoly rendezők inkább az operával foglalkoztak.

Szerencsére kiderült, mekkorát tévedtek: az utóbbi évek néhány fantasztikus előadást hozott a műfaj történetében. Ott volt 2014-ben a drezdai A csárdáskirálynő, amit Anna Netrebko és Juan Diego Flórez énekelt, Christian Thielemann vezényelt. Olyan művészek nyúlnak apám munkáihoz, akik értik és tiszteletben is tartják a muzsikát. Budapesten is érezni ezt az irányt, Lőrinczy Gyuri barátomnak (a Budapesti Operettszínház főigazgatója – a szerző megj.) fontos szerep jut ebben, amikor az új bemutatókon visszaállítja a művek eredeti értékeit és eltávolítja a rájuk rakódott giccset. Az operettet nem szabad lenézni csak azért, hogy eladjuk: helyén kell kezelni a műfajt, az opera tőszomszédságában. 

Meg lehet még lepni egy-egy merészebb értelmezéssel, vagy már mindent látott színpadon? 

Ó, mindig vannak meglepetések! Fiatalemberek a saját stílusukban gondolkodnak a darabokról, és bármerre járok a világban, rácsodálkozom az ötleteikre. Nagy kedvencem A chicagói hercegnő budapesti, Béres Attila rendezte verziója. Akárhányszor meg tudnám nézni: hosszú este, de mintha egy perc alatt elrepülne. 2015-ben Phoenixben láttam az apám cowboymusicaljét, az Arizona Ladyt. A címszereplő egy kanca, a darab Arizonában játszódik, és az előadás az ötvenes-hatvanas évek westernfilmjeinek hangulatát idézi fel.

                                                                      (Családi fotó)

És időnként felbukkannak olyan darabok is, amiket korábban soha nem láttam, esetleg nem is ismertem. 1912-ben írta az apám a Kiskirályt, az ohiói bemutatót 2014-ben tartották. Úgysem hiszi el, de ez az operett a terrorizmusról szól! Egy lány eljön a királyi udvarba, hogy egy virágcsokorba rejtett bombával megölje a számára nem rokonszenves politikai nézeteket valló uralkodót. De hát ez egy operett, úgyhogy végül beleszeretnek egymásba. Vagy említhetném az 1920-ban komponált A hollandi menyecskét, amihez szintén Ohióban volt szerencsém. Ez egy előre eldöntött dinasztikus házasságról szól, amihez azonban nem fűlik a férjnek kiszemelt herceg foga. Elszökik az országból, ám a feleségjelölt megtréfálja, amikor másnak adja ki magát, és végül „álruhában” találnak egymásra a fiatalok. Micsoda eredeti, teljesen őrült történet! Az apám műveit képtelenség megunni, imádom mindegyiket. 

Sok bemutatót lát világszerte. Mi történik, ha nem szeret egy rendezést? 

Ha valami nem tetszik, igyekszem megérteni, az alkotók miért döntöttek úgy, ahogy. Van, hogy beszélek a rendezővel, máskor kikérik előre a véleményemet. Mondok erre is példát: 2010-ben a Kölni Opera bemutatta A csárdáskirálynőt  Bernd Mottl rendezésében. Jó előre közölték a szereposztást, csak azt az apróságot nem árulták el, hogy Vereczki Szilviát egy férfi fogja játszani és énekelni! Bizarrul hangzik, de képzelje, az egyik legfantasztikusabb előadás volt, amit valaha láttam. Közben meg is feledkezett arról az ember, hogy itt két férfi kapcsolatáról van szó, olyan átéléssel és komolysággal mutatták meg a szerelmet. A mai napig az egyik kedvenc produkcióm. Az alkotók a jelentős létszámú kölni meleg közösség miatt döntöttek az értelmezés mellett: nekik, ott ez fontos produkció volt. 

Vannak olyan Kálmán-művek, amiket ön szerint többet kellene játszani?

Reménykedem, hogy Németországban többször kerül majd színre A bajadér, aminek van egy remek budapesti előadása. Az egyik legszebb zene, amit az apám írt, szinte operai hangütésű, jó volna, ha sokan látnák. A chicagói hercegnő is nagy siker volt a maga idején, megérdemelné, hogy megismerje a közönség. És szerintem az Arizona Ladyt izgalmas volna Budapesten bemutatni. Talán lesz erre lehetőség a közeljövőben. 

Közeleg a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon A cirkuszhercegnő premierje, amit a Szabad Tér Színház a Miskolci Nemzeti Színházzal és a Fővárosi Nagycirkusszal koprodukcióban mutat be. Hová helyezi a darabot az életműben?

El sem tudja képzelni, milyen izgatottan várom a premiert! Csupa jót hallottam a rendezőről, Szabó Mátéról, és külön öröm, hogy ebben az előadásban is fellépnek artisták. Egyébként a moszkvai Musicalszínházban a világhírű montréali cirkusztársulat, a The 7 Fingers közreműködésével készült egy parádés produkció, ahol az artisták énekeltek, az énekesek cirkuszi trükköket mutattak be, szóval soha nem lehetett tudni, ki kicsoda valójában. Ez a felfogás pontosan tükrözi az apám elképzelését a darabról, akinek az volt a vágya, hogy cirkuszban adják elő A cirkuszhercegnőt, mert attól az atmoszférától és levegőtől kel életre a mű.

                                                       (Kálmán Imre)

Ami a darab pozícióját illeti, úgy érzem, mostanában kezd visszatérni a színpadokra. Nagyszerű emlékem a müncheni Gärtnerplatz Theater produkciója, amit a Circus Kronéban játszottak, Josef E. Köpplinger rendezésében. Amúgy mindig bajban vagyok, amikor egyes művekről kérdeznek: nem mondhatom, hogy az egyik jobb, mint a másik. Apám komolyzenét tanult, és egy-egy operetten akár évekig dolgozott. Számomra mindegyik darabja főmű: romantikus, vicces, szépséges történetek, gazdag hangszereléssel, ami látványos színpadi megvalósítást kíván. Az új bemutatóknak köszönhetően az apám tovább él, és erre nagyon büszke vagyok. A magyar zenészek különösen értik az elképzelését: Pesten nagyobb tempóval játsszák a műveit, a hangok életre kelnek, felzeng a romantika. 

Büszkén vállalja, hogy Kálmán Imre örökségének a nagykövete. Ezt a szerepet ön választotta?

Valójában egy véletlennek köszönhetem. Évekkel ezelőtt több bécsi operettelőadást hívtak meg az Egyesült Államokba. Strausstól, Lehártól, de az apámtól semmit. A producereket felkerestem, és végül egy remek bécsi Csárdáskirálynőt is elhoztak New Yorkba és Washingtonba. Elképesztő siker volt, a kritikák azt írták, hogy a nézők ne menjenek, hanem rohanjanak jegyet váltani! Akkor jöttem rá, hogy addig milyen keveset tettünk azért, hogy az apám műveit megismerje a világ.

Aztán Ausztráliában folytatódott a történet: reggelente a sydney-i Operaház csodálatos épületét láttam, és mindig arra gondoltam, bárcsak bemutathatnák itt az apám műveit! Akkortájt Kálmán Imre a legtöbbet játszott zeneszerző lett a kontinensen: Sydney, Melbourne, Adelaide mellett az új-zélandi Aucklandben is felcsendült a zenéje. Ez a siker adott bátorságot, hogy folytassam, amit elkezdtem. Imádom a zenéjét, és boldoggá tesz, ha új közönség találkozik vele. Különösen hálás vagyok azoknak a fiataloknak, akik most fedezik fel az operettet. Ülnek a nézőtéren az iPhone-jaikkal, és nem érzik cikinek, hogy tetszik, amit hallanak. 

Az interjút Jászay Tamás készítette.

...

„Gyönyörű varázslat lesz a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon Kálmán Imre Cirkuszhercegnő című nagyoperettjének bemutatója” – mondja Bán Teodóra, a Szabad Tér Színház Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója és művészeti vezetője, az irányításával immár 15. éve működő intézmény július 20-21-i premierje kapcsán.

Az igazgató már régen készül rá, hogy lassan húsz év szünet után újra visszahozza a kőszínházaknál ötször nagyobb befogadóképességű, korszerű színpadtechnikával működő Margitszigeti Nagyszínpadra az operettet. A Hartai ügynökség sikeres közreműködésének köszönhetően a Cirkuszhercegnő előadási joga hozzáférhetővé vált, így Budapest patinás nyári színháza, élve a lehetőséggel azonnal lépett: kitűzte és ezen a nyáron színre viszi Kálmán Imre eredetileg Bécsben bemutatott előadását – tudtuk meg Bán Teodórától.

„Az operettnek, ennek a tősgyökeres magyar műfajnak ott a helye a margitszigeti Nagyszínpadon – erősíti meg lelkesen az művészeti vezető ­–, mely nem csak a fővárosiak, de külföldiek által is szívesen látogatott, csodálatos természeti környezetben épített színház, Budapest szívében. Fontos, hogy ez az oly népszerű professzionális zenés színház is jelen legyen a rendszeresen nagy nemzetközi és hazai sztárok közreműködésével bemutatott operák, musicalek és balettelőadások között itt, Európa vezető nyári színházában.”

A Cirkuszhercegnő százéves története során a rendezések ritkán használták és jelenítették meg a cselekmény helyszínéül szolgáló cirkusz műsorát. A Fővárosi Nagycirkusz közreműködésével a Margitszigeten most igazi akrobatikus mutatványok kerültek be a Szabó Máté által modern felfogásban megrendezett előadásba.

„Az operettben sohasem csalódunk – méltatja a zenés színházi formát ismét Bán Teodóra. – Ez igazi örömműfaj, amelyben minden csillog-villog, a cselekményben előforduló intrikák, félreértések pedig mindig happy endre futnak ki. Az öröm megélésében az operett műfaja biztosan segít, így lesz ez most is professzionális művészek a Miskolci Nemzeti Színház közreműködésével. A 2019-es Margitszigeti nyári színház sikerének egyik biztos pontja Lehár Ferenc Víg özvegy című nagyoperettje lesz a kulturális turizmus legvonzóbb helyszínén, a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon.”

(Forrás: Szabad Tér Színház)

Kapcsolódó cikkek

Kálmán Imre Cirkuszhercegnője a Margitszigeten
Dobó Enikő: „Végtére is mi másért akarunk színészek lenni, mint azért, hogy játsszunk?!”
Miller Zoltán: „Minél fontosabb vagyok valakinek, nekem is annál fontosabb lesz”