Kerényi Miklós Gábor pályázik az Operettszínház vezetésére

A korábban szexuális zaklatással és hatalommal való visszaéléssel vádolt rendező ezt a tervét Facebook oldalán hozta nyilvánosságra.

Kerényi Miklós Gábor, aki korábban a Budapesti Operettszínház főigazgatója, később művészeti vezetője volt, Facebook oldalán a következő bejegyzéssel jelentkezett be az intézmény igazgatói posztjára:

kerenyi_1.jpg                          Kerényi Miklós Gábor (fotó: Margitay Klári / Life.hu)

Nem tehetek másként

Biztos vagyok benne, sokak számára meglepetés, hogy megpályázom a Budapesti Operettszínház főigazgatói álláshelyét. Tudom, szinte vakmerő bátorság ez – de miközben elsősorban rendezni szeretnék és egyáltalán nem vágynék semmilyen vezető szerepre, mégsem tudom elkerülni.

Rengetegen megkerestek, bíztattak, hogy pályázzak. A közösségi oldalamon éppen úgy, mint személyes találkozók alkalmával, elsősorban a Közönség – de nagyon sok művész is, köztük jelentős operettszínházi szereplők – elsősorban a színház jelenleg látható irányvonalára hivatkozva. A döntő lökést az Apáca Show című darab szegedi megtekintése adta. Látva ezt a professzionális eleganciával színpadra varázsolt tipikus „madách-színházi” előadást, megdöbbentett, hogy ez a szórakoztató, kommersz show negyvenkétszer kerülhet műsorra a jövő évben az Operettszínházban. Ekkor úgy éreztem, nincs mit tennem, nem menekülhetek el a helyzet megfogalmazása elől.

Elő kell venni mindazt, amit a fiókomban őrzök, mert azt gondolom, hiszen mindig is azt gondoltam, hogy egy színháznak arra van szüksége, hogy a saját útját járja és a Budapesti Operettszínháznak, mint Nemzeti Intézménynek egyrészt volt – másrészt az elkövetkező években, a jövőben még fokozottabban kell, hogy rá jellemző saját arculata legyen!

Fikarcnyi hatalomvágy se motivál – még kevésbé bármilyen gőg, annál inkább a felelősség a Magyar Zenés Színház és a Közönség felé. Hibáimból, ebből a nyolc hónapja tartó szakadatlan önvizsgálatból és a körülmények feltárásából fakadó iszonyú felismerésekben gazdag tépelődésből úgy érzem, nagyon sokat tanultam. Ami történt, nem múlhat el nyomtalanul, de azért remélem, annak, amit leírok mégiscsak az a tizennégy év talán vitathatatlan sikere és eredményessége ad hitelt, amit az Operettszínház vezetésem alatt elért.

Igen, én olyan színházban hiszek, ami a komfortzónából való kilépés meglepetésével és örömével ajándékozza meg a nézőt, ahol minden előadásnak tétje van és ami szorosan kötődik egy ország kultúrájához, történelméhez és nem menekül a létező társadalmi feszültségek megszólaltatása elől.

Ennek a jegyében éreztem úgy, hogy be kell beadnom a pályázatom. A részleteket holnap, a beadási határidő lejárta után teszem majd közzé. Most csak az az első oldalt osztom meg, amely Kálmán Imre lánya, Kálmán Yvonne ajánlása rólam. Kérek mindenkit, elsősorban a pályázat tartalmával, annak gondolataival foglalkozzanak, miközben persze nem megkerülhető az operettszínházi hatalmi harc torokszorító művészi következményeinek elemzése.

A hibák alól kell, hogy legyen feloldozás. És ezt leginkább mindig a közösségért végzett munka segítheti. Ez a pályázat ennek jegyében született.

Kerényi Miklós Gábor a poszthoz csatolta Kálmán Yvonne szándéknyilatkozatát is, amelyben Kálmán Imre lánya Kerényi főigazgatói pályázatát támogatja. Kis szépséghibája a dolognak, hogy ez a nyilatkozat 2013-ban, vagyis a „Kerény Miklós Gábor-ügy” kirobbanása előtt íródott.

scs_8895.jpgKálmán Yvonne édesapja szobra mellett a Budapesti Operettszínház előtt (fotók forrása: Szabad Tér Színház)

Kálmán Yvonne ugyanitt reagált is minderre. Tört magyarsággal azt írja: „Kero, ma már nem támogatlak Téged. Ezt a levelet 2013-ban írtam, nem most! Ne használd a Kálmán nevet!

Mint korábban hírt adtunk róla, a Budapesti Operettszínház főigazgatói posztjára a jelenlegi vezető, Lőrinczy György is pályázni fog, aki részben ezzel indokolta az NKA alelnöki posztjáról való lemondását.

(Forrás: Facebook)

Kapcsolódó cikkek

Kerényi Miklós Gábor perel
Kerényi Miklós Gábor bocsánatot kér és perel
Kerényi Miklós Gábor ügyét lezárta az Operettszínház
Kerényi Miklós Gábor nem perel
Kerényi Miklós Gábor a nyugdíjazását kérte
Az Operettszínház felmondott Kerényi Miklós Gábornak
Kerényi Miklós Gábor bocsánatot kér
Kerényi Miklós Gábor pedagógiája

süti beállítások módosítása