„Fordítva ültetjük rá ezt a színházi kultúrát a maga lovára.” A Pótszékfoglaló interjúja.
Rusznyák Gábor a Miskolci Nemzeti Színház rendezője, Kivilágos kivirradtig rendezése legutóbb elnyerte a kritikusoktól a legjobb előadásért járó díjat. A miskolci munkái mellett rendszeresen rendez az ország különböző színházaiban is.
Rusznyák Gábor (forrás: Miskolci Nemzeti Színház)
A Miskolci Nemzeti Színház jelenleg az ország egyik legerősebb teátruma: a könnyedebb műfajoktól az intellektust komolyabban próbára tevő előadásokig mutatnak be és tartanak repertoáron előadásokat. Ezzel a nézőiket széles skálán szólítják meg: a népszínház náluk nem csak üres szlogen.
„Önmagunkkal szemben is hazugság lenne azt állítani, hogy a jegybevétel nem számít. Sokféle közönségigényt kell és igyekszünk is kiszolgálni, és úgy érezzük, hogy jönnek is velünk a nézők. Nem gondolom, hogy akár az operett vagy a kabaré műfaját hagyományos módon kezelnénk – van, aki tud, akar velünk tartani ezeken az „utakon”, és van, aki nem, ez rendjén is van így, azt gondolom. Egyelőre még jönnek velünk, bár biztos lesz egy határ, amit átlépve, már nem fognak tudni követni, ez is ott rejlik mindebben.” – vallja a rendező az interjúban.
Úgy látja, hogy a magyar színházi kultúra „szedálódik le”, mégpedig azért, mert „fordítva ültetjük rá ezt a színházi kultúrát a maga lovára”. „Az a fő szempont és irány, hogy: tele legyen a színház! Ez persze egy fontos szempont, hiszen a színház nem létezhet l’art pour l’art, nézők nélkül. Ám amikor már minden mögé az a szempont van odapakolva, hogy azért játsszuk ezt és ezt, mert ez „kell!”a nézőnek, na, ez az, ami már fordított, egészségtelen irány. Olyan ez, mint amikor a beteg írja fel magának a gyógyszert. Nyilván van e mögött úgy hetvenszázaléknyi politikai maszlag is, amelyben mégis az a legfájdalmasabb, hogy nincs mögötte valódi tartalom” – fejti ki a gondolatait ezzel kapcsolatban.
Rusznyák Gábor (forrás: Népszava)
Ezzel összefüggésben szóba kerül az olyan színházi formák kérdése, amelyeket nem lehet azonnal és könnyen befogadni, és ami ezáltal „kockázatot” jelent. Rusznyák Gábor szerint ilyen esetekben a nézőnek is van feladata. „Jóval bátrabb formákat is lehetne használni a mai magyar színházban, csak joggal vagy épp alaptalanul bekapcsol bennünk a félsz: vajon ezen a formán keresztül eljut-e oda a néző, ahová én szeretném, vagy fennakad-e azon a formán, amit én számára segítségül kívántam adni?” – fogalmaz, hozzátéve – „a nézőtől is elvárható egyfajta „munka”. A befogadás nem napozás, ahol én csak kifekszem, a nap sugarai meg rám tűznek – nem ez a lényegi mozzanat benne. Ugyanannyi munka – hat hét – van egy csapnivaló és egy zseniális előadásban is. Nem szellemi, de fizikai értelemben mindenképp”.
Arról is szó esik, hogy mennyire másképpen gondolkodik a színház és a politikus. „Számukra ismeretlen az, hogy egy problémáról többféleképpen, összetettebben is lehet gondolkodni. Ismeretlen, mert nekik valamelyik pártcsalád részeként egy irányon belül kell gondolkodniuk. Így aztán kimarad az életükből az, hogy egy dologról lehet kétféleképpen is gondolkodni, hogy lehet két irányból is abba a közös irányba tolni azt a bizonyos szekeret! Valaki vagy lojális vagy támad – ebben a kétpólusú, primitív rendszerben gondolkodik egy politikus, és ez borzasztóan fájdalmas” – mondja.
„A másik, amit egy politikusnak nehéz, nehezebb elfogadni: a művészet alapvető feladata az, hogy kritikus legyen! Mindig lehetne jobban, igazságosabban élni. Úgy gondolom, hogy egy egészségesebb társadalomban ez bele kellene, hogy férjen, hogy tudjunk egymáson, önmagunkon nevetni!” – fűzi hozzá a beszélgetés végén.
Az eredeti interjúból, amit Csatádi Gábor készített, az is kiderül, hogyan látta a rendező az előző miskolci évadot, mi az a szint, amit maguk elé tűztek, és mitől függ szerinte a magyar színjátszás jövője.
A teljes interjú itt olvasható.
Kapcsolódó cikkek
„Mindent komolyan veszek” – Villáminterjú Rusznyák Gáborral
„Minőség a sokszínűségben” – 195. évadát kezdi a Miskolci Nemzeti Színház