Öngyilkosok gyilkosai – Kritikák a Forte Az öngyilkos című előadásáról

Horváth Csaba rendezésében nagyon is időszerűnek tűnik a majd százéves történet. Ebben egyetértenek a kritikák. Van azonban, amiben nem.

Nyikolaj Erdman kilencven évvel ezelőtt írt, vitriolos társadalmi szatíráját két évvel előbb mutatták be nálunk (1988-ban), mint a Szovjetunióban. Lévén társadalomkritikus hangvételű darab egy diktatúrában, ez nem is meglepő. A kilátástalanságában az öngyilkosság felé sodródó, pontosabban a környezete által afelé sodort kisember története 2006-ban Tasnádi Istvánt is megihlette, így született a verses nyelvezetű, modernkori verzió Finito (Magyar zombi) címmel.

Fehér László az előadásban (fotók: Mészáros Csaba)

Horváth Csaba a Vaterland mélyfekete komolysága után Erdman darabját állította színpadra a Forte Társulattal a Szkénében. Tette ezt a tőle megszokott, erősen stilizált nyelven, ám tőle szokatlan hangfekvésben, már-már közéleti bohózatként. Kérdés, hogy mindez jót tett-e az előadásnak. Gabnai Katalin  Art7-en és Dézsi Fruzsina  Prae-n megjelent kritikáit olvastuk egybe.  

Gabnai Katalin szerint Horváth Csaba rendezése nem vált előnyére Erdman darabjának. „Ennek a döntésnek pedig az eredeti darab hatásfokát csökkentő, a bizarr komédia működőképességét jelentősen befolyásoló következményei vannak” – írja az előadásbeli emelt szintű stilizációról, hozzátéve – „a mind motorikusan, mind vizuálisan igen artisztikus tálalás, vagyis az erősen stilizált forma egyelőre elébe áll a cselekménynek. A jelenetek olykor nem is egy komédia szituációiként, hanem egy erősen teátrális cirkuszi előadás antréiként működnek”.

A kritikus szinte kivétel nélkül minden színész játékát méltatja, egyvalakit azonban a többiekhez képest is kiemel: „egészen lenyűgöző a kikészült feleséget játszó, pompázatos alakítást nyújtó Földeáki Nóra”.

Úgy találja, hogy a darab ijesztően találja el a világot, amiben kilencven évvel később mi magunk is élünk. „Erős alkotói gesztus a Forte és a Szkéné darabválasztása. Naponta éljük meg, hogy a vonat elé unokástul ugró nagymama halálhírére mint csapnak rá különböző érdekvédelmi csoportok, s a munkájával megbirkózni képtelen tűzoltó friss búcsúlevelét is sokan osztják meg a világhálón. Nézzük a Forte szenvedélyes játékát, s észre sem vesszük, hogy a lassan százéves darabhoz milyen szörnyűmód zárkózik föl az élet, s milyen figyelmeztető lábjegyzeteket ír a valóság” – fogalmaz.

                                                           (Földeáki Nóra)

Véleménye szerint az előadás lesz még jobb is. „A Forte Társulattól most erőteljes és reményteljes, bár a premier hetében még szétesőnek tetsző mozgásszínházat láthattunk” – összegzi a véleményét.

Dézsi Fruzsina ezzel szemben erősnek és egységesnek látja Horváth Csaba rendezését. „A Forte Társulat legújabb bemutatójában a vizuális és a gondolati tartalom ismét olyan sokrétű egységet alkot, amely a néző teljes idegrendszerét birtokába veszi: a test- és a tér szimbolikus kompozíciói végtelennek tetsző asszociációs hullámokat hoznak világra, miközben az absztrakció mögött kíméletlenül ott vigyorog az élet” – írja.

„A Forte és a test lefordíthatatlan költészete Az öngyilkos által a színház ismét egy egészen új, erőteljes absztrakcióval átitatott dimenzióját nyitja meg, amely mintegy eltörli a passzivitás fogalmát, és amely által az előadás egyszerre válik esztétikai és zsigeri, érzéki élménnyé” – fűzi hozzá. Noha azt is hozzáteszi, hogy túl hosszúra nyúlik az előadás.

„Bár a Fortétól már megszokhattuk volna, mégis újra elcsodálkozhatunk azon, hogy ebben a szinte üres térben az alkotók milyen bámulatos plasztikussággal képesek megteremteni egy egész univerzumot. Ebből a komplex teremtésből pedig mindenki maximálisan kiveszi a részét” – fogalmaz az alkotókról és a színészekről.

„A sajtó és a média legnagyobb áldozatai ezek a hétköznapi, esetlen figurák, akik hiába nyújtják a kezüket, elsétálnak mellettük a nagyok, hiszen nem férnek bele a szenzációba, a beszédtémába. A társadalom tajgai nem egymás hasznára, hanem egymás kizsigerelésére vannak berendezkedve, és ez ellen senki nem tesz semmit. Az értelmiség szemétdombján a kisember kapirgál: keres, keres, de nem talál” – írja az előadás gondolatvilága kapcsán.

Fehér László, Krisztik Csaba (fent), Andrássy Máté

Néhány szereplőt külön is kiemel: „Fehér László első fortés főszerepe telitalálat: kirobbanó energikussággal és remek ritmusérzékkel alakítja Podszekalnyikovot, váratlanul nagy amplitúdók között játszik, ezáltal egyszerre képes megjeleníteni az átlagemberbe belekódolt konokságot, törékenységet és esetlen harciasságot. Földeáki Nóra Marija szerepében ugyancsak megragadóan szép és érzékeny, mozdulataiba az egyszerű ember összes tragédiája és komikuma bele van sűrítve, ahogyan Pallag Márton anyósa is minden pillanatban jelentőségteljes a maga totális kisszerűségében”.

„Ám még így is, hogy a lassúság be-begyűrűzik a jelenetek közé, a történet végig élő és szenvedélyes marad. Ahhoz ugyanis, hogy ide most már tényleg új messiás szükségeltetik, kétség nem férhet. Lehet tovább keresgélni” – zárul a kritika.

Az előadás legközelebb szeptember 28-án, illetve október 15-én és 24-én látható a Szkénében.

További kritikák az előadásról

Kútszéli Stílus - Szekeres Szabolcs: Az én önmagam nélkül

Horváth Csaba rendezése jó ütemű játékot eredményez, nem egy alkalommal a túlhajtott mozdulatok adják az alapvetően verbális humort működtető komédia színpadi poénjait. Olvasson tovább >>>

Szinhaz.net - Török Ákos: Öngyilkosok gyilkosai

Horváth Csaba rendezéseinek az utóbbi években tapasztalható változása, az elvontabb mozdulatokból a szemléletesen nyomatékosító vagy éppen ellenpontozó gesztusnyelvre váltó mozgásvilág kifejezetten jól áll a darabnak.  A Forte Társulat előadása ezáltal egy csendesebb sodrású burleszk és egy elemelt szatíra egynemű elegyévé válik. Olvasson tovább >>>

Kapcsolódó cikkek

A nap fotója – Az öngyilkosról
„Az volt életem legboldogabb napja, amikor fortés lettem” – Interjú Fehér Lászlóval