Workshopokkal, újonnan indított Scalla School-al és visszatérő előadásokkal kezdte el színházi évadát a Scallabouche Társulat.
Idén májusban bemutatott előadásuk, a Frank Stein október 16-án lesz újra látható a Jurányi Ház Kamaratermében, majd az ősz folyamán műsorra kerül a társulat teljes repertoárja.
Alexis Latham (fotó: Brozsek Niki)
Alexis Latham, a társulat vezetőjének a próbák során alkalmazott szakmai technikája az improvizáció. Improvizációs helyzetgyakorlatokból, irodalmi szövegekből építi fel előadásait. Ami pedig a próbafolyamat végére megszületik, azt narratív színháznak nevezi.
„Úgy érzem rátaláltunk valami újra a Scallabouche színházban. A narratív színház megmutatja a karakterek belső életét: az érzelmi életükön és vívódásaikon felül, az absztrakt és abszurd világukba is belátást enged. Ez a műfaj talán az olvasáshoz hasonlíthat abban az értelemben, ahogy kiegészítjük a történetet fantáziánkkal, a történet részévé válunk mi magunk is – nemcsak megfigyelői leszünk, hanem szereplői. A narratív színház egy új perspektívát mutat meg arról, ahogy a történetek értelmezésén keresztül megértjük magunkat, másokat, a körülöttünk lévő világot, következésképpen bárkiből szörnyet vagy megmentőt faragva” – fogalmaz Latham.
Színházi működése mellett a Scalla az idei évadtól drámakurzusokat is indít különböző korosztályok számára angol és magyar nyelven. A felnőtteknek szóló Drop in Impro-t már ismerhetjük, Alexis Latham éveken át vezette angol nyelvű improvizációs workshopját, amit idén újra elindított, emellett heti rendszerességgel várja a gyerekeket, a magyar és angol nyelvű kurzusokkal meghirdetett Scalla School-ba.
Szalontay Tünde, Jászberényi Gábor és Messaoudi Emina a Frank Stein próbáján (fotó: Stefán Gréta)
„Foglalkozásaink során játékos formában, különböző karakterek bőrébe bújva tanulunk meg kapcsolatba lépni és kommunikálni egymással. Olyan jeleneteket, helyzeteket hozunk létre közösen, melyekkel a mindennapjainkban is találkozhatunk, így biztonságos keretek között tapasztalhatjuk meg, hányan hányféleképpen reagálunk, érezzük magunkat ezekben a szituációkban. Az angol nyelven tartott órák pedig remek alkalmak arra, hogy a gyerekek angol tudását fejlesszük, improvizációs technikával, játékos helyzetgyakorlatokkal. A kurzusokat egy-egy nyilvános bemutatóval zárjuk” – mondja ezekről a foglalkozásokról a társulat vezetője.
A társulat előző évad végén mutatta be a Frank Stein című előadását, aminek épp felújító próbái zajlanak. „Hangsúlyozni szoktuk, a Frank Stein nem egy Frankenstein adaptáció. Mary Shelley műve erős alapot teremtett előadásunknak, a regény több gondolata is megihletett és az előadáson végigvezetett minket. A produkciónk Mary Shelley művének egyik legfontosabb pillanatából épül fel: amikor a regényben Frankenstein, az általa teremtett szörny felett egyszer csak elveszti a kontrollt.”
Az évadban két új színházi bemutatót tervez a társulat. A Ketten munkacímű produkció 2019. elején érkezik Alexis Latham rendezésben, tavasszal pedig angol színházi szakemberekkel koprodukcióban készül egy produkció.
(Forrás: Scallabouche Társulat)
Kapcsolódó cikkek
Alexis Latham: „A szörny mindenkiben benne van”
Garai Judit: „Soha nem azt olvastam, amit kellett volna” (Frank Stein)