Debreczeny Csaba: „Eddig a tenyerén hordott a pálya”

Debreczeny Csaba 2016 óta szabadúszó színész. Komikus és drámai szerepeket egyaránt alakít. Szerepeiről, színházról és a színészi munkáról is beszélgettünk.

Hogyan indult el a színészet felé, mi ösztökélte, hogy ezt a pályát válassza?

Sok apróság. Már kicsinek is nyitott, bohóckodó gyerek voltam, de sosem akartam színész lenni. A gimnázium harmadik osztályában jött el az idő, hogy el kellene indulnom valami felé. Addig is voltak azért jelek, megnyertem például a versmondó versenyeket, de az iskola színjátszó körének sosem voltam a tagja. Még előtte, az általános iskolában egy csapattal részt vettem egy április 4-ei, iskolák közötti kulturális versenyen, emlékszem, hogy itt Gyóni Géza Csak egy éjszakára című versét mondtam el. Másodikok lettünk, de engem mégis el akartak vinni arra a párnapos kirándulásra, amelyet a győztes csapat nyert, mert nagyon tetszett a zsűrinek, ahogy szavaltam.  Nem fogadtam el a meghívást.

Debreczeny Csaba és Ladányi Júlia a Pokémon go előadásban (fotó: Véner Orsolya)

Később Gál István Isten teremtményei című filmjéhez kerestek fiatal srácokat, amiről én nem tudtam, csak éppen a tévészékház előtt voltam a barátaimmal, amikor a szereplőválogatás volt. Velünk egykorú fiúk álldogáltak ott, ők mondták, hogy próbafelvétel van. Mi is beálltunk, kiválasztottak. Ezek az erős jelek terelgettek a színészet felé. Őszintén megmondom, hogy színházba sem jártam, csak akkor, amikor az iskolában kötelező volt. Kivétel nélkül nagyon rossz előadásokra emlékszem.

Volt-e más pálya, ami felmerült?

A Színművészeti első próbálkozásra nem sikerült, így felvételiztem a bölcsészkarra magyar-történelem szakra. Noha ide kevés volt a pontszámom, viszont automatikusan felvettek a Tanítóképzőre. Csakhogy én igazából nem szerettem volna tanítani, ezért beszéltem a Főiskola rektorával, és egyetértettünk abban, hogy inkább nem foglalom senki elől a helyet. Úgy döntöttem, hogy egy évig a Nemzeti stúdiósa leszek, és szerencsére ebbe a szüleim is beleegyeztek. A stúdiós lét alatt nagyon alaposan felkészültem a színművészetis második felvételire, ezért úgy gondoltam, hogy ha másodszorra sem vesznek fel, többet nem próbálom meg. Szerencsére sikerült a felvételim, Szarka Jánost és Ságody Gabriellát illeti köszönet ezért.

Van-e mestere vagy van-e olyan színész, akire nagyon felnéz, akitől sokat tanult?

Nekem irgalmatlan szerencsés pályám volt, és szinte csak és kizárólag mesterekkel dolgoztam. Zsámbéki Gábor osztályába jártam, de tanított minket Csiszár Imre, Törőcsik Mari, Iglódi István és Vámos László is. Párhuzamosan járt velünk a Székely Gábor-féle rendezőosztály, velük folyamatos kapcsolatban voltunk. Utána végig óriási szerencsém volt közülük Zsótér Sándorral a Radnótiban és az Örkényben is, ahogy az utóbbiban Mohácsi Jánossal és Bagossy Lászlóval is. Eddig a tenyerén hordott a pálya.

Debreczeny Csaba (fotó: Toldy Gábor)

Az ország a Beugróban ismerte meg a nevét, ez igazi sikert, ismertséget hozott. Szerintem különleges adottság, ha egy színész jól tud improvizálni, nem mindenkinek sikerült igazán, akit ebbe a műsorba hívtak. Hogy alakult az, hogy végül állandó taggá vált a műsorban?

Kapitány Iván producer már régóta ismert engem, és a műsorban szereplő kollégáimmal is dolgoztam már külön-külön. Amikor odamentem, nagyon-nagyon meg voltam ijedve. Itt tényleg improvizálni kell. Nagyon jól sikerült, és Iván megkérdezte, hogy lenne-e még kedvem ezt csinálni. Így maradtam végül a műsorban és nagyon szeretem. Érdekes, mert a Főiskolán egyáltalán nem szerettem ezt a műfajt. Az évek során kialakul egyfajta lazaság, nagyképűen nevezzük ezt virtuozitásnak. Ha van egyfajta emberi és színészi intelligenciája, ritmus- és humorérzéke a színésznek, akkor ez tud működni.  

Ikonikus alakítása ebben a sorozatban, mikor büntetésként A macska lenyelte a kanárit címmel soft-punk verzióban kellett rögtönöznie. Körülbelül tíz másodperc alatt talált ki egy szöveget, ami rímelt, egy stílushoz illő ritmikát és mozgást. El lehet-e valahogyan mondani, ez hogyan történik meg ilyen rövid idő alatt?

Ez az adrenalin és az emberi agy gyorsasága – ezen múlik. Robin Williamsről készült egy műsor az egyik csatornán, ebben volt szó arról, hogy rengeteget stand up-olt, és egyébként ő volt a világ leggyorsabb agyú színésze. Fél évet készült egy óriási nézőközönséget vonzó élő műsorra a Metropolitanben, amitől nagyon félt. A filmben az írótársa mesélte el, hogy a tervezett hetven percből végül kilencven perces műsor lett, és az elmondott szöveg negyven százalékát ott improvizálta, és nem a betanult szöveget mondta el. Ez a fajta „agymenés” kell ahhoz, hogy ez jól sikerüljön.

 A Nyomorultak című musicalben Javert felügyelőt alakítja. Itt lehetősége van megmutatni, hogy nagyon komoly, drámai szerepek eljátszására is képes. Mit gondol, miért van az, hogy mégis jellemzőbben a komikus szerepek találják meg?

Ez nem feltétlenül van így, mert a János király sem volt egy komikus szerep. Ahogyan az Arab éjszaka Kalilja, illetve a Meggyeskert Gajev Leonyid Andrejevicse sem. Az igaz, hogy a szerepeim többsége komikus, de ez inkább azért van, mert manapság több komédiát játszanak a színházak. Most például a Tizenkét dühös emberben fogok próbálni, na, az sem egy komikus darab.

Debreczeny Csaba, Sztarenki Pál, Ladányi Júlia és Hunyadi Máté a Pokémon go előadásában (fotó: Éder Vera)

Melyik oldalát tartja erősebbnek, a drámait vagy a komikust?

A színészt, a színjátékost.

 Két éve dolgozik szabadúszóként. Amikor megnéztem egy jegyvásárló oldalon, hogy mikben játszik, nyolc színházi darabot hozott ki a keresőprogram. Ebből, ha jól emlékszem, három főszerep. Ezt soknak vagy kevésnek tartja?

Igazából ideálisnak, néha több egy kicsit az ideálisnál, amikor úgy jönnek éppen össze a feladatok. Szerintem egy színész ritkán panaszkodjon arra, hogy túl sokat játszik. Előfordul, hogy tényleg sűrű, de mindig arra gondolok, hogy mit csinálhattak régen például a Sinkovitsék, akik még a színház mellett rádióztak is, meg tévéjátékokban is játszottak. Nincs mire panaszkodnunk, amikor túl sok, még akkor sem.  

Mi alapján dönti el, hogy egy beérkező felkérésre igent mond-e? Milyen szempontokat mérlegel?

Furcsa, mert ez egy kicsi szakma, az emberről még szinte azt is tudják, hogy mi az igénye, milyen szerepre hívják. Velem nagyon kevésszer fordult elő, hogy nemet kellett mondanom valamire. Valahogy mindig azok az emberek vagy színházak hívtak, akikkel én is szívesen dolgoztam.

Van-e olyan szerep, amit szívesen játszana?

Biztos van, de az ember ezekről nem szívesen beszél.

Akkor meg lehet-e azt határozni, hogy milyen karakter lenne az a szerep?

A színész inkább drámát szeret játszani, mert szereti megmutatni magát, és ezt inkább a drámai szerepekben tudja megtenni.

Debreczeny Csaba (fotó: Toldy Gábor)

Ha rápillant valaki a személyes Facebook-oldalára, akkor kitűnik, hogy a közélet, a politika kérdései iránt aktívan érdeklődik.

Engem kicsi korom óta érdekel ez a dolog. Mikor már színész voltam, akkor is kacérkodtam azzal, hogy beállok a politikába. A mai napig rajtatartom a kezem az ország ütőerén, bár az ország nem biztos, hogy akarja ezt. Számomra felfoghatatlan, hogy a saját korosztályom ezt műveli. Morálisan, erkölcsileg és anyagilag is egy tévedés. Az az érzésem, hogy egy párhuzamos világ kezd kialakulni, és ebben nagyon nehéz bármiféle kompromisszumra jutni úgy, hogy azt látom, a jelenleg hatalmon lévők nyolc éve kizárólag háborúról beszélnek. Nem értem, hogy ha annyira erősek, mint amennyire állítják, akkor miért kell állandóan háborút hirdetni mindenki ellen? De ugyanakkor azt is gondolom, hogy ez egy csinált dolog, ez színház. És nyilván ezért is nagyon érdekel. Csak sajnos ez a színház nagyon sokba kerül.

Érződik a politika a színházakban, ahol játszik?

Igen, érződik, de egyre kevesebbet foglalkozunk vele, mert az a fajta megosztottság, gyűlölködés és szekértáborokban való gondolkodás, ami jelenleg az országban uralkodik, a Kövér László által állandóan sulykolt hasonlat: a hideg polgárháború szerencsére a szakmánktól még távol áll, és az ellentétes véleményen lévő kollégákat  is tiszteljük és szeretjük. Egymás kölcsönös elfogadása pedig egyelőre megakadályozza, hogy úgy viszonyuljunk egymáshoz, mint ma Magyarországon a parlamentben az ellentétes oldalon lévő képviselők.

Milyen a viszonya a kritikához?

Elolvasom, és most már tudom objektíven is kezelni. Nem igazán gondolom jónak a magyar kritika helyzetét. Nem feltétlenül írnak úgy, ahogyan én gondolom, hogy egy kritikusnak írnia illene vagy kellene, vagy ahogyan én írnék. Néha kezembe kerülnek Kosztolányi, Csáth, Ady vagy Móricz kritikái. Ők ugyan nem kritikusok voltak, de mégis teljesen objektíven, harmadik személyben írnak a színészről, közben beletettek magvas és vicces gondolatokat is. Manapság a kritikus arról ír, hogy ő hogyan rendezné, hogyan látja a darabot, sokszor összehasonlítják a több színházban is játszott egyazon darabokat. Szerintem viszont a színház kapcsán nem érdemes összehasonlító kritikát írni, mert épp az a lényeg, hogy nem összehasonlítható. 

Hogyan lehet összeegyeztetni a színházat a családdal és a magánélettel?

Nagy szerencsém van ebben is, mert a párom az Örkény Színház rendezőasszisztense. Tudja mi ez a szakma, de szerencsére nem kollegina. Nálunk ez tulajdonképpen könnyű, be tudjuk osztani a feladatokat. És vannak szerencsére még nagyszülők, akik pedig istenek.

Rácz Anna

Kapcsolódó cikkek

„Eljött a váltás ideje számomra” – Villáminterjú Debreczeny Csabával
„Pillanatok alatt kiéghetsz, alkoholistává, sértetté, keserűvé válhatsz”