„Ez az álom nekem hétmillió forintomba került” – Interjú Gáti Oszkárral, a Menház Színpad művészeti vezetőjével a Kisalföld.hu-n.
Háromévnyi teltházas előadások után kellett bezárnia az általa létrehozott Menház Színpadot.
A győri Kossuth Lajos utca 24. szám alatt található, egykori zsidó menház épületének jobb szárnyában kialakított Menház Színpad 2015 májusában nyitotta meg a kapuit Gáti Oszkár művészeti vezetésével. Aki nem csupán odaszervezte a 2-3 fős színházi előadásokat és monodrámákat, illetve menedzselte a helyet, de ő maga ült a pénztárban is, miközben mellette temetőgondnokként dolgozott a győri zsidó temetőben. Ő maga egyetlen egyszer lépett fel a színházban, amikor Mácsai Pál lemondta Örkény-estjét, és Gáti Oszkár ugrott be helyette.
Gáti Oszkár (forrás: Menház Színpad)
Idén májusban még létezett egy terv, miszerint megvásárolja az épületet, amiben a Menház Színpad működött, és egy nagyobb léptékű színházat épít. Ezt az elképzelést még az építőipari árak húzták keresztbe, ekkor kezdett el más épületeket keresgélni mindaddig, amíg ki nem derült, hogy a kormány eltörli a kulturális taót. „Két hete tudom, hogy sem Menház Színpad nem lesz, sem annak más néven futó egyéb változata. A tao törvény visszavonásával megváltoznak a támogatási rendszerek, a színházam e nélkül nem tud működni. Volt többféle kísérlet, hogy így legyünk, úgy legyünk, máshol legyünk, de ez a bejelentés végül is mindenféle kísérletre feltette a koronát” – mondta ezzel kapcsolatban az interjúban.
A Menház Színpad magánszínházként, tisztán piaci alapon működött. Hogy fenntartó nélkül létezzen a hely, részben tudatos, részben racionális döntés volt. „Azt képzeltem, hogy elég ügyes fiú vagyok, de tévedtem. És azt nem gondolnám, hogy volna bárki, aki Győrben cipelni akar a hátán egy színházat. Van itt megfelelő mennyiségű kulturális intézmény. Ha arra gondol, hogy a város ezt bevállalná, nem hiszem, így is nagyon komoly ellenállás van a többi kulturális intézmény részéről, hogy én miért kellek ide. Már hallottam, hogy palotaforradalom lenne, ha a város még egy színházat üzemeltetne. Ez nem fordult meg a fejemben és ajánlat sem volt” – fogalmaz Gáti Oszkár.
Gáti Oszkár (fotó: Krizsán Csaba / MTI)
A vége ellenére Gáti Oszkár sikertörténetként éli meg a Menház működését: „Kíváncsian jöttek az emberek, és boldogan távoztak. Azt gondoltam, hogy ez maximális sikertörténet. Lehetett volna szebb vége is, de itt annyi minden közrejátszott, ami... Igen, azt gondolom, hogy túl jól ment és azt előbb-utóbb halálra ítélik”.
Az interjúban az a kérdés is felmerül, hogyha a tao megszüntetése mellett mégis csak jól alakulna a kulturális finanszírozás, újra belevágna-e ebbe a történetbe. „Nézze, ez az álom nekem hétmillió forintomba került. Nem vagyok benne biztos, hogy 70 évesen még egy ilyen típusú álomnak nekiugranék. Plusz a régi helyen is annyira csatakosak az ostromlétrák, hogy nincs már kedvem rálépni. Ennek a történetnek vége” – válaszol Gáti Oszkár.
Az eredeti interjú, amit Werner Krisztina készített, itt olvasható.
Kapcsolódó cikkek
„A gagyira mindig lenne néző, de azt nem hívok” – Interjú Gáti Oszkárral
Gáti Oszkár szókimondó levelet írt Jordán leszavazása kapcsán
A tao megszüntetése miatt az Átrium is lépni kényszerül
A Veres 1 Színház is megkongatta a vészharangot a tao megszűnése miatt
Tao nélkül nem megy
A Rózsavölgyi Szalon kénytelen volt lemondani tervezett bemutatóját
Máté Gábor: „A tao megszüntetése a Kamra bezárását is jelentheti”