Földes Eszter: „Nagyon vágyom, hogy találjak végre egy igazi mentort”

A színésznő a szabadúszó-létről és legújabb filmjéről, a Game Over Clubról is mesélt a Deszkavízión, valamint arról, miért érdemes pszichológiával foglalkozni.

Földes Eszter a Színház- és Filmművészeti Egyetem után egy ideig az Újszínházban dolgozott, majd a Centrál Színházhoz, azt követően pedig a székesfehérvári Vörösmarty Színházhoz szerződött. Jelenleg szabadúszó. Több tévéfilmsorozatban szerepelt, közöttük a Válótársakban és a Mindenből egy van című improvizációs tévéjátékban Rudolf Péterrel és Nagy-Kálózy Eszterrel. Nagyjátékfilmekben is láthattuk (Utolsó idők, Intim fejlövés), és műsort is vezetett a köztévén (Életművész). Férjével, Lovasi Andrással hozták létre a Semmi konferencia című koncertszínházi előadást. Legközelebb a Karinthy Színház A baba című darabjában egy robotot fog alakítani. Egy emberszabású gépet, aki az előadás végére talán emberibb lesz sok embernél. 

              Földes Eszter (fotók: Várady Nikolett)

Miről is szól ez a bizonyos A baba című darab? Többek között „a kommunikációról, amely két ember között zajlik, a kudarcokkal való szembenézésről, az önmagunkkal és másokkal való őszinteségről – tehát nagyon sok szociális kérdést is feszeget. Ezért bár az eredeti szöveg vígjátékként van aposztrofálva, én semmiképpen sem nevezném annak” – mondja a színésznő az interjúban.

Kétszereplős előadás, amelyben Eszter partnere Szabó P. Szilveszter, aki egyben a produkció rendezője is. A színésznő kifejezetten kedveli az ilyen fajta színházi munkát. „Sokkal intimebb, amikor két ember egymásra van utalva, és nincs senki más, akire támaszkodhatunk. A mai világban, amikor az emberek ingerküszöbe bizonyos értelemben emelkedett, bizonyos értelemben pedig lecsökkent, még nagyobb kihívást jelent fönntartani a figyelmet egy társalgási darabbal két órán keresztül. Ez a „csináld magad színház”, ez a fajta műhelymunka utoljára a színművészeti egyetemen volt meg. Sajnos a kőszínházakban, ahol megy a darab, és nincs leállás, ezekre a meghitt pillanatokra nem jut idő” – fogalmaz.

Nem véletlenül választotta a szabadúszó létet: „Olyan rendszerekbe kerültem eddig, amelyekbe nem tudtam beilleszkedni, ahol nem találtam a helyem, amelyek nem elégítették ki az energiáimat, a tudásvágyamat. Az éreztem, hogy nem tudok olyan ütemben fejlődni, ahogy nekem jó lett volna. És közben be is zárt, mert egy kőszínháznál ugye az a legfontosabb, hogy előadás legyen, meglegyen a repertoár, és azt ki lehessen tűzni. Itt lép be a társulati hierarchia: van olyan színész, akinek figyelembe vesznek dolgokat, míg egy pályakezdőnek, fiatalabb színésznek nem. Emiatt pedig sok munkától és tapasztalattól elesik az ember. Legalábbis velem így volt”.

A szabadúszás a bizonytalansága ellenére is izgalmas számára. „Saját magam tudom beosztani az időmet, nem kvázi „igahúzó” vagyok, aki nagymértékben függ az intézményétől – ami persze, a kőszínházi működés miatt abszolút normális. Nekem viszont szükségem van a szabadságra, nyughatatlan természet vagyok, illetve szeretem azt, ha én dönthetem el, mit vállalok el és mit nem. És mikor máskor tegyem ezt, ha nem fiatalon. (nevet) Ettől függetlenül nagyon vágyom rá, hogy találjak végre egy igazi mentort, egy mestert, aki hisz bennem, terve van velem, és végigvisz egy úton, akár kőszínházi kereteken belül. Azt hiszem, valójában ezt a fajta biztonságot keresem” – mondja. 

Legközelebbi filmje a Game Over Club, amit jövőre láthatunk, abban egy öngyilkosságra készülő kozmetikuslányt játszik. Volt-e ehhez a figurához sajátélménye – teszi fel a kérdést a riporter.  „Nagyon kevés olyan ember van szerintem, aki ne gondolt volna már az öngyilkosságra. Sokan kerülnek olyan állapotba, hogy azt érzik, bárcsak megnyílna alattuk a föld, vagy annyira jó lenne, ha nem kellene többet felkelni. Ha nem is az öngyilkosság, de a megszűnés vágya, hogy csak tűnjek el, biztos, hogy mindenkinek a fejében megfordult már. Ilyen lelkiállapotban azért én is voltam párszor életemben, de soha nem próbálkoztam öngyilkossággal – és nem is fogok, mert az az igazság, hogy etikátlannak tartom. Elfogadom és értem is, de én képtelen lennék ezt megtenni a környezetemmel” – válaszolja Eszter.

„Egyébként nem véletlenül foglalkozom pszichológiával, mert aki így tesz, nem is jut el odáig, hogy öngyilkos legyen. Elkezdi ugyanis érteni a rendszert, amely szerint működünk, és meg tudja tanulni saját magát, képes kívülről tekinteni magára, mint ahogy a robot is. A különböző állapotait pedig levezeti, mint egy matematikai képletet. Érdemes ezzel foglalkozni, kérdéseket feltenni és figyelni magunkra” – fűzi hozzá.

Az eredeti interjúban, amit Szijjártó Anita késztett, arról is szó esik, milyen robot lesz az előadásban és ezt milyen színészi eszközökkel fogja elérni, illetve milyen élmény volt számára az Életművész műsorvezetői feladata.

A teljes interjú itt olvasható.

Kapcsolódó cikkek

Földes Eszter: „Van még tíz évem, hogy valami legyen belőlem”
Földes Eszter: „Gondolkodom, kiállok magamért”