A nap fotója – Szomorú vasárnap a Madáchban

A Vígszínház színművésze egy végzetes megosztottságot okozó választási történetet állít színpadra, Ibsen tollából. A 168 Óra interjúja.
Családi programsorozat indul a Magyar Színházban abból az alkalomból, hogy 2018 a Családok Éve. Március 25-én volt az első alkalom.
A színész-rendező a k2 Színház fiataljaival állítja színpadra A Cenci-házat. A hatalom aljasító természetéről szóló előadás kapcsán kérdeztük.
A Magyar Színház Vilmányi Benett főszereplésével mutatja be Lőrinczy Attila Balta a fejbe című Shakespeare parafrázisát.
Az Átrium táncoscastingot hirdet a készülő, Fred Ebb–Bob Fosse–John Kander: Chicago című zenés előadásához.
A fiatal kora ellenére nemzetközileg elismert román író, rendező, színész, Gianina Cărbunariu színházát a nyers erő, a lázadás és a kiábrándultság jellemzik.
A frissen Psota-díjat kapott színésznő az önmagával szembeni bizonytalansága mellett a drámai szerepekről, valamint Psota Irénnel kapcsolatos emlékeiről is beszélt.
A teátrum jelenlegi igazgatója egyetlen pályázóként a ferencvárosi közgyűlés egyhangú döntése alapján vezetheti tovább a Pinceszínházat a következő öt évben.
A válogatottan könnyed műfajok közé egyetlen dráma fért be Sopronban, Ingmar Bergman Jelenetek egy házasságból című műve.
Kíváncsiak voltunk, milyen előadásokkal készülnek 2018-ban a független alkotókat támogató pályázat nyertesei.
A színművész a Rózsavölgyi Szalonban vehette át az elismerést, és a vele járó 500 ezer forintos pénzjutalmat.
Dicső Dániel állítja színpadra Vácott Szakonyi Károly komédiáját, az Adáshibát. A televíziós tanulmányairól és a közös munkáról mesélt a rendező.
A Magyar nátha című előadás a Jurányiban a történelemkönyvek apróbetűs részeit nagyítja fel egy abszurd kabaréban.
Az MMA díját a kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetem hallgatói nyerték, akik két Shakespeare-vizsgájukat hozták el Kecskemétre.