Pelsőczy Réka – A túltolt emancipációval lényegében kiheréljük a férfiakat
A színész-rendező a budapesti Katona Ürgék című előadása kapcsán beszélt a férfiakról és a MeToo kampány oldalhajtásairól a Pótszékfogalónak.

A színész-rendező a budapesti Katona Ürgék című előadása kapcsán beszélt a férfiakról és a MeToo kampány oldalhajtásairól a Pótszékfogalónak.
Öt szabadtéri helyszínen huszonöt produkció szerepel az idei Szentendrei Teátrum és Nyár programján július 6. és augusztus 17. között.
A május 28. és június 3. közötti rendezvényen a táncelőadások mellett slam poetry, könyvbemutató és irodalmi estek is lesznek.
Mivel nem sikerült az egyik szerzővel kiegyeznie, két fontos dalt kénytelen kivenni az előadásból Pintér Tibor, a produkció rendezője, aki egyben a főszerepet is alakítja.
A színésznő szókimondása következményeiről, a színházba beletenyerelő politikáról és a szabadúszásról is elmondta a gondolatait a Szinhaz.net-en.
Gyermek- és fiatal szereplők számára hirdet castingot a nagyváradi Szigligeti Színház: Charles Dickens Twist Olivér című regényének musical-adaptációjához.
Immár negyedik alkalommal rendezik meg a Komlói Amatőr Színházi Találkozót, idén május 31. és június 3. között.
Kovács Zsolt 45 év után lett szabadúszó. A színész a merőben új helyzetről, a színészi munka legjobb részéről és a különféle rendezőkről is mesélt a Revizoron.
A kolozsváriak Aki elzárja az éjszakát című előadását május 21-én a Pesti Színházban, a Rosmersholm című előadást május 22-én a Vígszínházban láthatjuk.
Alföldi Róbert elmondta, hogy a Magyarországon eddig bemutatott előadásokkal ellentétben egy giccstől mentes előadást szeretne létrehozni.
Több mint 24 eseményen közel 300 művész lép fel az idei Zsidó Művészeti Napokon (ZsiMü), amely május 28-án startol.
A színésznő a szabadúszás előnyeiről és nehézségéről, hepékről és hupákról, és a forradalmi alapról is beszélt a Deszkavízión.
A IX. Kaposvári ASSITEJ Nemzetközi Gyermek- és Ifjúsági Színházi Biennálén egy héten át harmincöt előadás és számos kísérő program várta az érdeklődőket.
A Bóbita Bábszínház Nonprofit Kft. felvételt hirdet világosítói munkakör betöltésére. A munkaviszony kezdete: 2018. augusztus 1.