Gyereknap a Hatszín Teátrumban
Az ingyenes gyereknapi program során színházi előadások mellett fellép Gryllus Vilmos is, az előcsarnokban pedig cicabábot lehet készíteni.
Az ingyenes gyereknapi program során színházi előadások mellett fellép Gryllus Vilmos is, az előcsarnokban pedig cicabábot lehet készíteni.
A Budapest Táncszínház DEPO Gálaestjén a spanyol Gustavo Ramírez Sansano: Flabbergast és az izraeli Amir Kolben: GisL 2 című darabja látható.
A Zsidó Művészeti Napok (ZsiMü) programjaként május 30-án a MOMKult színháztermében Alföldi Róbert felolvasóestjét hallhatja a közönség.
Nemzetközi workshopot tartanak, egy a düh témáját feldolgozó előadás születik, valamint a projekthez kapcsolódva novellapályázatot is kiírtak Szombathelyen.
Grecsó Zoltán új előadása Esterházy Péter Oratorium Balbulum című drámájának érzéki olvasata, amely elénk tárja múlt és jövő összegabalyodott szálait.
Fehér László „külsősként” került a Forte Társulatba. Első főszerepe kapcsán kérdeztük, többek között a prózai és a fortés előadások színészi játéka közötti különbségről.
A premierek között lesz a Chicago, a 80 nap alatt a Föld körül, Az ember tragédiája és A vágy villamosa című darab is. Mohácsi János is rendezni fog.
Hat magyarországi bemutatóval hirdette meg a hetedik évadát a teátrum. Az új évadban Czukor Balázs, Voith Ági, Elek Ferenc és Laklóth Aladár is bemutatkozik a teátrumban.
Vilmányi Benett színművész hallgató jövőre a Radnóti Színház tagja lesz. A gimnazista korról és a felnőtté válásról mesélt.
Egy kupadöntő körüli izgalom kirobbantja négy fiatal lány között azokat a konfliktusokat, amelyekkel naponta együtt élnek. Ősbemutató a Teslában.
A Radnóti Színház igazgatója arról is mesélt a Deszkavíziónak, hogy négy előadásukat és egy bemutatójukat külső helyszínre kénytelen vinni.
Az idén nyolcadik alkalommal megrendezett fesztivál Monodíját Mádi László különleges előadása nyerte, amelyet Mészáros Máté koreografált.
A budapesti Katona színművésze a Berlin, Alexanderplatz főszereplőjeként mesél szerepéről és önmagáról. Interjú.
A Színházat vegyenek! néven meghirdetett színházmarketing díjat tavaly hívta életre a Magyar Teátrumi Társaság.