Ascher Tamás „bábozik”

A rendező Neil Gaiman: Coraline című fantasy regényét állította színpadra a Budapest Bábszínházban.

A kortárs író, Neil Gaiman világhírű története, a Coraline végre Magyarországon is látható, mégpedig a Budapest Bábszínház színpadán.

edv_3522.jpgCoraline (fotók: Éder Vera)

Látványos, szívhez szóló, kicsit félelmetes és megkönnyebbülést hozó” előadásnak szánja Ascher Tamás a Coralinet, és nem csak gyerekeknek ajánlja.  „Ahogy a brit író, Neil Gaiman irodalmáért is sok-sok felnőtt rajong, úgy a bábelőadás gyermeklelkű felnőtteknek és fantasy-rajongóknak is szólhat. Azoknak ajánljuk, akik szeretnének a titkok mögé látni” – fogalmazta meg.

A rendező elmondta: régi vágya volt bábelőadást rendezni, mert gyerekkora óta rajong ezért a műfajért. „Máig elevenen él bennem egy gyerekkoromban látott bábelőadás, A szőke ciklon egyik lenyűgöző képe: a nézők felé robogó vonat. Azóta tudom, hogy a bábszínházban minden megtörténhet” – tette hozzá.

A népszerű történet arról szól, hogy a 12 éves Coraline családja Londonból egy régi, unalmas, vidéki házba költözik. A szülők állandóan dolgoznak, így a kislány egyedül ismerkedik meg a környékkel. Felfedezőútja során talál egy kicsi, befalazott ajtót, amely nem vezet sehová. Ám egy éjszakán a titkos ajtó kinyílik, és Coraline hamarosan egy másik világban találja magát. Ez a világ mintha tükörképe volna Coraline otthonának, csak éppen itt soha nem esik az eső, sült csirke és süti van vacsorára, az anyukája sohasem ideges, az apukája pedig sohasem rohan, hisz legfőbb vágyuk, hogy Coraline-t boldoggá tegyék. És Coraline tényleg boldog ebben a másik, tökéletes világban – egy ideig. Hamarosan azonban rá kell döbbennie, hogy a tökéletes világ korántsem olyan tökéletes, mint amilyennek látszik.

edv_2994.jpg

A rendező kiemelte: a két világ különös egyformasága, a mellékszereplők groteszksége, a gombszemű másik szülők vonzó félelmetessége mind olyan motívumok, amelyek egy, a képzeletünket végletekig megmozgató műfaj, a bábszínház után kiáltanak.

A címszereplő Spiegl Anna nagyon megszerette Coraline bátor és kíváncsi karakterét, aki nem tipikus kislány, a babák helyett inkább a tudományok érdeklik. Egyik kedvenc jeleneteként emelte ki azt a különleges pillanatot, amikor Coraline az árnyékvilágban először találkozik a gombszemű szüleivel.

A díszletet Khell Zsolt, a bábokat Hoffer Károly tervezte, a bábszínpadi adaptációt Gimesi Dóra készítette, a zenét Kákonyi Árpád szerezte, az animációról pedig Juhász András gondoskodott.

edv_3623.jpg

Szereplők: Spiegl Anna, Pallai Mara, Ács Norbert, Márkus Sándor, Kovács Judit, Ellinger Edina, Kovács Katalin, Hannus Zoltán, Pájer Alma Virág, Barna Zsombor, Juhász Ibolya, Kovács Katalin, Rusz Judit, Szolár Tibor

Az előadás január 17-étől látható a teátrumban.

(Forrás: Budapest Bábszínház)

Kapcsolódó cikkek

Ascher Tamás és Szikszai Rémusz is rendezni fog a Budapest Bábszínházban
Hoffer Károly: „A halál körül pörgünk valahogy, játékosan”

süti beállítások módosítása