Elek Ferenc: „Szeretek improvizálni”

A budapesti Katona színművészének most jócskán van is rá lehetősége, hiszen harmadjára dolgozik a Scallabouche Társulattal.

Új bemutatójuk, a Ketten február 8-tól látható a Jurányi Házban.

Nem először dolgozol együtt a Scallabouche Társulattal. Hogy indult a közös munka?

Alexis Latham (a Scallabouche Társulat vezetője – a szerk.) keresett meg, hogy játszanék-e a H@Hamlet-ben. Korábban láttam már pár előadásukat, ismertem őket, elvállaltam. Nagyon élveztem az első közös munkát, amit a Waiting for Híróz követett. A Ketten a harmadik együttműködésünk, igazi kísérlet. Szeretem azt a fajta próbálkozást, amikor improvizációk alapján épül fel egy előadás. Ez a munkamódszer nem áll tőlem távol. Szeretek improvizálni. A Grund Színházzal is szoktam dolgozni.

       Elek Ferenc (fotó: Brozsek Niki)

Miről szól a Ketten?

Egy párról, akik végigrabolták Németországot, gyakorlatilag egy modern Bonnie és Clyde. Egy 20 éves fiú és 2 millió euró maradt utánuk. Dokumentumok alapján Garai Judit, dramaturg írja az előadás vázát, amire Szalontay Tündével improvizálunk. Nagyon jó lesz, hogy minden előadást más és más karakterként (neutrális, hőzöngő, nagyképű, szorongó) kell végig csinálni. A tervek szerint a nézők is beleszólhatnak az előadásba. Végső mederbe Alexis Latham, rendező és Garai Judit tereli a történéseket.

Az eddigi előadásokban, amit a Scallával csináltam, mindig volt egy végpont, ahova kifut a történet. A Kettennél az a helyzet, hogy estéről estére változni fog az adott improvizációk alapján. Nem biztos, hogy meghalnak a bankrablók, ahogy a valóságban történt, mert nem ez a fontos, nem tudom neked megígérni, hogy meghalnak. Ez nem egy dokudráma. Ez a kettős izgat minket nagyon, az emberi kapcsolatokon van a hangsúly.

Játszottál már bankrablót?

Szabó Szonja  Turiszt című kisfilmjében Petrik Andreával bankrablókat alakítunk, de a Ketten szereplői profibb bűnözők lesznek. És itt nem is a bankrablás a lényeg, hanem ez a pár, akiknek muszáj összetartozniuk, akiknek egyszerűen együtt kell lenniük. Ismerjük ezt, nem? Ezek az emberek már nagyon meg vannak terhelve. Szerintem köztük valami mély szeretet van. Az az izgalmas, hogy itt van ez a két ember, akik tényleg beleélik magukat a szerepekbe, ha eldöntik, hogy japán turisták lesznek, vagy természetvédők, akkor tényleg úgy élik a felkészülésre szánt pár napot. Ez egyfajta függőség, nem tudnak máshogy élni. Folyamatosan szerepet játszanak, álruhát öltöttek magukra. Az állandó szerepjáték egyfajta kapcsolati metafora.

Az interjút Bordás Katinka készítette.

(Forrás: Scallabouche Társulat)

Kapcsolódó cikkek

A kockázatot nem lehet megúszni
Alexis Latham: „A szörny mindenkiben benne van”