Fesztbaum Béla: „Egyszerűen csak végzem a dolgomat”

A Vígszínház színművésze színházról, életről, a múltról és a mindennapokról mesélt. 

Fesztbaum Béla a színházi jelmez mögött mindig az embert keresi, és a hangot, amellyel üzenetet tud közvetíteni múlt és jelen között. Önálló estjei, nagyszínpadi előadásai és koncertjei párbeszédek: kérdeznek és reflektálnak, sugallanak és visszatükröznek. Folyamatosan lélekedzésre készteti a közönséget: következetesen, mégis barátsággal. 

Fesztbaum Béla (fotó: Gál Bereniké)

Egy színházi évad alatt összesen 260 előadásban lépett a közönség elé a Vígszínházban, a Rózsavölgyi Szalonban, illetve az Óbudai Társaskörben a HVG egy korábbi felmérése szerint. Ezzel a rekordszámmal akkor Magyarország legtöbbet játszó színészeként aposztrofálta magát az orgánum. Megfogadta, kissé visszavesz a tempóból, de látva a mostani évad gazdag repertoárját, úgy tűnik, ez nem így történt.

Fesztbaum Béla: Kissé talán mégis sikerült tompítani az iramot. Igaz, a színház, a színművészet, a színjátszás a mai napig szenvedélyem, azonban néhány darabot – így például a Dzsungel könyvét is – szüneteltettem, amikor két és fél évvel ezelőtt megszületett a kisfiam. A színház köztudottan nem családbarát hivatás, de törekszem rá, hogy megtaláljam az arany középutat a munkám és a magánéletem között. A hétvégék gyakran szólnak számomra a színházról, hétközben azonban általában sikerül találni néhány összefüggő napot, ami csak a családé. Ilyenkor mindig kíváncsian várom, melyik játszótérre visz minket a kisfiunk. 

Decemberben jubilált A léggömb elrepül című Kosztolányi-esttel: 100. alkalommal tekinthették meg a nézők az egykori gimnáziumi felolvasószínházi előadásából közönségsikerré érett művet. Gondolta volna a kezdetekkor, hogy ilyen hosszú lesz ennek a bizonyos léggömbnek az útja? 

Természetesen nem. Életem nagy ajándéka volt annak idején a gimnáziumi előadás kapcsán mélyebben is megismerni Kosztolányi művészetét. Ahogy kezdett feltárulni előttem az életműve, egyre jobban formálódott bennem az önálló est gondolata. Így született meg végül A léggömb elrepül. 2008-ban, a Vígszínház Házi Színpadán volt a bemutatója. Nagy öröm számomra, hogy a közönség füle, szíve és lelke azóta is nyitott erre az estre.

Olyannyira, hogy mostanság sem lehet jegyet kapni rá.  A színpadkép bájosan egyszerű, mégis minden lényegeset elmond a régi zongora, a bolyhos plüssmackó, a két kopott utazótáska, a fehér kalap és az olykor megcsillanó borospohár. Majd felcsendülnek az első sorok a Bús férfi panaszaiból. Mi lehet az est sikerének a titka?

Elsősorban maga Kosztolányi személyisége, szellemisége, életszemlélete és humora. Véleményem szerint az egyik legkedveltebb magyar költő, akinek kötetei a legtöbb család könyvespolcain megtalálhatóak. Én azonban arra törekedtem, hogy a közönség több, új arcát is megismerhesse, ezért versei és novellái mellett beleszőttem néhány szálat a szépirodalmi igényességgel megírt újságcikkeiből, útleírásaiból és publicisztikáiból is. Reményeim szerint mindezzel új fénytörésben is megpillanthatják a nézők Kosztolányi Dezsőt, és ha legközelebb belelapoznak a köteteibe, még árnyaltabban fogják érezni a költő mellett magát az embert és az emberi sorsot is. 

Fotó: Gál Bereniké

Nem ez az egyetlen önálló estje, gondolhatunk akár a Molnár Ferenc alakját megidéző Szülőfalum, Pest című előadására a Rózsavölgyi Szalonban, illetve az Óbudai Társaskör programkínálatában hosszú ideje szereplő Seres Rezső-estre (Dalok a kispipából).  Tervez újabb önálló estet? Esetleg – ismerve érdeklődését – Babits Mihály kapcsán? 

Mindig vannak újabb és újabb ötlet-szilánkok, és a képzeletbeli sorban Babits mindenképpen előkelő helyen áll. Egyelőre azonban úgy érzem, a jelenlegi estekben még mindig van bőven élet és mondanivaló. Ameddig ez így van, nem tervezek újabbal a közönség elé lépni. Ugyanakkor nem szeretnék az önálló estek bűvkörében sem bennragadni, mert bármennyire is vonz ezek meghitt, bensőséges hangulata, nagyon szeretek színésztársaimmal közösen színpadra lépni, és szélesebb közönség számára adni valamit.  Szerencsés vagyok, hogy színészként több térben és módon lehetek jelen, erre az egyensúlyra pedig figyelek, mert számomra így teljes, így szép ez a hivatás. 

A nagyszínpadi daraboknál tartva: jelenleg is számos előadásban játszik: A doktor úr, A padlás, a Hamlet, a Játék a kastélyban és A Pál utcai fiúk. Főleg az utóbbira csak nagy szerencsével – vagy még azzal sem – lehet jegyet váltani. Hogy éli meg a közönség szeretetét, illetve ezt a mértékű sikert? 

Mindegyik darab fontos számomra, A padláson generációk nőttek, és nőnek fel, örök klasszikus, ami iránt folyamatos a közönség igénye. Jelenleg Témüller szerepét játszom, de korábban két másik karaktert is alakítottam. A Pál utcai fiúk sikere úgy gondolom, szinte minden várakozást felülmúl, egy csepp színháztörténelem, amelynek én is részese lehetek. Elképesztő hangulata, dinamikája van, minden előadás magával sodorja a közönséget és minket, színészeket is. Úgy érzem, az előadás soha nem ér véget a tapsrendet követően a függöny legördülése után. 

Fesztbaum Béla A Pál utcai fiúk előadásban (fotó: Puskel Zsolt / Port.hu)

Így hát folytatják a történetet, ha más formában és más módon, de a hangulatot mindenképpen őrizve A GRUND - vígszínházi fiúzenekarral, melynek Ön a megálmodója, megalkotója, egyúttal a zenekar vezetője. 

Az együttest 2017 májusában alakítottuk meg A Pál utcai fiúk négy szereplőjével, első koncertünket a Vígszínház 121. születésnapján adtuk. Igyekszünk folyamatosan bővíteni a repertoárunkat, amely több legendás vígszínházi slágert, jól ismert Presser-dalokat is felsorakoztat, de megcsillan köztük néhány kedvenc hazai és külföldi rock dallam is. Igazi örömzene, amelyet jó megélni és jó átadni. 

Úgy nyilatkozott korábban, hogy felelősségének és feladatának tartja, hogy - ha több századszor lép is színpadra egy-egy darabban - a közönség úgy érezze, minden akkor és ott, a színpadon történik először. 

Ez az egyik legfontosabb dolgunk: egyedit, egyszerit átadni a nézőknek, mert lehet, hogy az az előadás, az a szerep, az a mondat válik maradandóvá számára, és viszi tovább az életében. Bár vannak színészi technikák, megoldások, amelyekkel életre keltjük a karaktereket, mégis a lelkületet úgy kell színpadra vinni, mintha épp akkor, a néző előtt születne meg a történet. 

Fel tud idézni olyan nézői visszajelzést, amelyre a mai napig büszke?

A Hamlet előadásban Opheliát alakító Réti Nóra elmesélte, hogy kislánykorában látott a Pinokkióban, és nagyon tetszett neki a darab. Igazán jólesett, hogy ennyi év távlatában is emlékezett rá. Egykor a közönség soraiban ült még gyermekként ez a lány, most pedig már kollégák vagyunk. 

A GRUND (fotó: Gál Bereniké)

Az Álomkommandó tekinthető akár egyfajta vízválasztónak is a színészi pályafutásában?

Úgy gondolom, igen. Az addigi karakterszerepek után ez a darab adta meg a lehetőséget arra, hogy főszerepben is megmutathassam magam, útravalót adott pályám további részéhez is.  Az Álomkommandó súlyos és lélekbe markoló mű, amely az auschwitzi Mengele-laboratórium mindennapjait idézi fel.  Rövid ideig volt műsoron, de a közönséget nagyon megérintette, és a szakma is elismerően tekintett rá, még a Pécsi Országos Színházi Találkozóra, a POSZT-ra is kijutott. Számomra pedig különösen fontos mérföldkövet, fordulópontot jelentett. 

A színház a színpadon túl is szívügye. Ditrói Mórról, a Vígszínház alapító igazgatójáról szóló munkája egyetemi szakdolgozatból könyvvé, illetve színháztörténeti alkotássá nőtte ki magát. Mi vonzza a múlt felé? 

Szenvedélyem a színház, vonz minden, ami ehhez a sajátos, külön világhoz kapcsolódik. Emellett jóleső érzéssel tölt el az Országos Széchenyi Könyvtár színháztörténeti részlegén régi dobozokban, megsárgult újságok között kutatni a múlt értékeit és rábukkanni egy-egy foszlányra, ami színesítheti, többé teheti a jelenünket is. Fontosnak tartom – ahogy azt munkásságom többi területe is mutatja –, hogy a múlt a jelennel tudjon kommunikálni. Mint egy régi, öreg gramofon, amely recsegve-ropogva, de nagy igazságokat mond ki számunkra. 

A sikereiről mindig visszafogottan és szerényen nyilatkozik, ezért is kérdezem kissé provokatív jelleggel, mit szól a következő sorokhoz, amit Kővári Orsolya szakíró mondott magáról: „Fesztbaum egyedülálló figura. Elenyésző a lexikonban jegyezhető szerepe, mégis a legnagyobb nevek között fog bevonulni a Vígszínház történetébe”.

Nagyon megtisztelő, jól eső gondolatok. Magam azonban nem szoktam gondolkozni, hogy amit teszek, az majd hova vezet, hogy hol és milyen módon jegyzik majd a nevem. Egyszerűen csak végzem a dolgomat, ráadásul, ami még ennél is fontosabb: örömmel! Egy fantasztikus társulatnak vagyok a tagja, jó kollégák, jó emberek vesznek körül. Otthon pedig szerető család vár. Lehet ennél többet kérni, vagy várni az élettől?

(Forrás: Előadóművészi Jogvédő Iroda)

Kapcsolódó cikkek

Fesztbaum Béla: „Nem lesz forradalom a színházban”
„A doktori dolgozatomat a színházi öltözőmben írtam”
Fesztbaum Béla: „A Vígszínház új jelentéstartalommal gazdagodott”