Perbe fogják Bánk bánt a Trip Hajón

A Katona József drámáján alapuló előadás alkotói ugyanis egy tárgyalás során idézik meg a darab szereplőit, és a nézők is aktív résztvevői lesznek a pernek. 

A Katona József drámáján alapuló előadás ősbemutatóját Magács László rendezi, a szereplők Baki Dániel, Dékány Barnabás, Georgita Máté Dezső és Móga Piroska

A különleges előadás során a nézők megismerkedhetnek a dráma alakjainak indítékaival, majd az előadást követően egy bírósági tárgyalás esküdtjeiként saját maguk is véleményezhetik az elhangzottakat, sőt ítéletet is hozhatnak.

trip_1.png

Katona József Bánk bánja nem csupán régies nyelvezete miatt nehéz olvasmány – összetett karakterek, különleges motivációk, nem mindig könnyen követhető cselekményszövés jellemzi. A TRIP hajón március 9-étől látható rendhagyó előadással az alkotók arra vállalkoznak, hogy négy színész segítségével közérthetően, jól követhetően fejtsék ki a történetszálakat, megismertessék a közönséggel a szereplők motivációit, miközben Katona József eredeti szövegét alapul véve hoznak létre egy színházi szempontból és oktatási segédanyagként is hiteles, izgalmas és érdekes előadást. 

A nézők A Bánk bán per előadás során egy bírósági tárgyaláson vesznek részt, ahol a bíró, az ügyvéd és az ügyész mellett az esküdtszék tagjaiként hallgatják végig a történethez kapcsolódó tanúvallomásokat. Az elhangzó kérdések, válaszok és vallomások mellett a modern technikát is segítségül hívják az alkotók, hiszen egyes jeleneteket, a per során akár döntő fontosságúnak bizonyuló mozzanatokat mobiltelefonnal titokban felvett jelenetekként, kivetítve jelenítik meg a tárgyalás során.  

Minden, ami a Bánk bánban elhangzik és megtörténik, az ma is elhangozhatna és megtörténhetne, csupán a fiatalok nyelvezetéhez, látásmódjához kell igazítani. De a drámában ábrázolt szereplők, az ott taglalt kérdések és problémák örökérvényűek – mondta a rendező a darab mindmáig tartó aktualitása kapcsán. 

laszlo_magacs_2.jpgMagács László

A Bánk bán per a közel egy évtizedes múltra visszatekintő NézőKépző ifjúsági programsorozat keretében valósul meg, amely a középiskolai tananyaghoz, elsősorban a történelem tantárgyhoz kapcsolódva ismerteti meg a tizenéves korosztállyal a művészet különböző területeit, szélesíti a fiatalok kulturális ismereteit. A művészet és a történelem kapcsolatát neves szakértők és különböző médiumokban alkotó kortárs művészek segítségével mutatják be.

A Bánk bán per című előadást március 9-én mutatják be a TRIP Hajón.

(Forrás: TRIP Hajó)

Kapcsolódó cikkek

Magács László: „Azt hiszem, én még mindig a Merlint csinálom”