Meghalt Ujlaky László színművész

Életének 96. évében távozott a magyar a magyar (európai) modern tánc egyik legendás alakja, az „Őrzők” egyike, aki 94 éves koráig tanított.
A Színházi Kritikusok Céhe ma megrendülten tudatta az egyetemi tanár, irodalomtörténész, dramaturg és kritikus kolléga halálhírét.
A 81 évesen elhunyt színészt a magyar közönség leginkább a Forró szél című jugoszláv sorozat Surdájaként ismerte.
Nyolcvanéves korában rövid szenvedés után meghalt Ütő Endre Liszt Ferenc-díjas operaénekes, érdemes művész, a Magyar Állami Operaház egykori főigazgatója.
A Pinceszínház a Facebook-oldalán tudatta, hogy életének 59. évében elhunyt Tóth Éva, a Ferencvárosi Művelődési Központ és a kecskeméti Katona József Színház egykori gazdasági vezetője.
A Kossuth-díjas színművész búcsúztatása a Farkasréti temető Makovecz-termében lesz délután 14 óra 30 perckor.