Kocsis Gergely: „Buborékban élünk és egymás ölébe hullatjuk a kultúrát”

A budapesti Katona színművésze saját szakbarbárságáról, a teátrumhoz való kötődéséről és az általános elhülyülésről is mesélt a Pótszékfoglalónak.

Kocsis Gergely színészi pályáját nem a kacskaringók jellemzik. A Színház- és Filmművészeti Egyetem bábszínész szakának elvégzése után a budapesti Katonába szerződött, amelynek azóta is tagja. A szakma azonnal felfigyelt rá, egy éven belül megkapta a legígéretesebb pályakezdőnek járó díjat a kritikusoktól és a POSZT-on is.

Kisebb és nagyobb szerepeiben az óta is előadásról előadásra váltja be ezt az ígéretet. Emellett tagja a Könnyű Esti Sértés színészzenekarnak, valamint zenés színészmesterséget tanít a Színház- és Filmművészeti Egyetemen, ahol emellett a drámainstruktor osztály egyik osztályfőnöke.

     Kocsis Gergely (fotó: Hidvégi Aszter / Pótszékfoglaló)

A játék és a tanítás a tavalyi év második felére átmenetileg sok is volt számára. „Az év második felében a színházban volt több munkám, mert a Színműn, ahol tanítok mellette, kértem egy félévnyi szünetet: Az elmúlt tanév második félévében ugyanis egy kicsit besokalltam, és úgy éreztem, hogy az ottlétem kezd nem igazi lenni. Értem ezalatt azt, hogy a mennyiség a minőség rovására kezdett menni – mert nem tartom magam akkora mogulnak, hogy azt gondoljam: majd bemegyek, és úgyis mondok valami okosat” – fogalmaz az interjúban.

Úgy érzi, a munkája miatt némiképpen elszigetelődött a hétköznapi élettől. „Sokszor jó arra gondolni, hogy este fél hét és tíz között nem érhetnek nagy meglepetések, mert úgy nagyjából már tudom, hogy mi fog történni velem. Persze ez egyben szörnyű tulajdonságunk is: nem áll módunkban kapcsolatot tartani azzal, ami ott „kint” zajlik – fogalmunk sincs igazán róla. Mi, akik a kultúrában „dolgozunk”, úgyszólván buborékban élünk. Nem találkozunk a valósággal” – vallja.

Amit mégis lát az utcán az emberek szemében, véleménye szerint nem szívderítő. „Szomorú, magukba fordult arcokat látok, akik meg vidámnak tűnnek, azok pedig számomra felszínes, rossz energiákat képviselnek. Nem látok jó értelemben vetten izgatott, vidám, ügybuzgó embereket, holott számomra ez nagyon fontos volna!” – meséli.

        Kocsis Gergely és Rezes Judit a Minden kombi cirkó... előadásában (fotó: Dömölky Dániel)

Kocsis Gergely úgy gondolja, hogy a művészi kultúra nem jut el a „külvilág” felé. „Azt érzem, hogy hullajtjuk a kultúrát leginkább egymás ölébe, te az enyémbe, én a tiédbe, és legfeljebb még köröttünk pár emberébe” – fogalmaz.

„Az is igaz persze, hogy nem a színháznak a feladata országunk kulturális „egészségét” egy személyben ápolgatni. Mégis: én bizonyos elhülyülést látok! – ennek egy egészen szép allegóriája a Minden cirkó kombi… előadásunk” – fűzi hozzá, hozzátéve – „Visszasírja az ember, bár nem szívesen, azokat az időket, amelyeknek a végét a korosztályom még elkapta, amikor – szörnyű ezt így kimondani is – még „kötelezően kellett kultúrát fogyasztania” mindenkinek. Ez borzalmasan hangzik, és mindenfajta humanista gondolkozás ellen való – de lehet, hogy ennek azért mégis volt néminemű haszna” – vallja.

Amikor kötelezően kellett kultúrát fogyasztanunk, mindig valamilyen fajta kultúrát kellett fogyasztani – veti fel a riporter. „Persze, természetesen, és ez így még borzasztóbb, de még a valamilyen kultúra is az összetett mondatokra tanította az embereket. Persze tudom, ez most veszélyes terep, amit szóba hoztam” – reagál a felvetésre a színművész. „Mindenkinek van egy A4-es oldalnyi mondanivalója, de hogy egész életünkben csak ennyi mondanivalónk, közölnivalónk legyen egymás felé, én ezt azért kicsit keveslem, de nem tudom, hogy hol van, mi lehet ennek a dolognak a megoldó kulcsa” – fűzi hozzá.

Rajkai Zoltán és Kocsis Gergely A kaukázusi krétakörben (fotó: Horváth Judit)

A Katona színművésze szakbarbárnak vallja magát. „Szakbarbár vagyok, mert képes vagyok minden egyes nap egy picivel nagyobb jelentőséget tulajdonítani annak, hogy színész vagyok, mint amennyi jelentősége ennek valójában van” – kezdi a felsorolást. „És azért vagyok szakbarbár, mert a körülmények abba a kedves csapdába kényszerítenek, hogy éjjel-nappal színházzal foglalkozzak” – folytatja, hozzáfűzve – „Mindig is ezt szerettem volna, és így szerettem volna csinálni, de ez egyben azt is jelenti, ha valami mással is szeretnék foglalkozni, akkor nem tudnék, mert éjjel-nappal a színházzal „kell” foglalkoznom”.  

Ezzel együtt úgy véli, a színészet és a színházcsinálás is olyan dolog, amit ha jól akar valaki csinálni, sosem lehet azt mondania, hogy már tudja.  „Ott kell, legyen benne a kétkedés, a folyamatos bizonytalanság: jól csinálom-e, így kell-e csinálnom? Ezért amikor azt mondom, hogy a színházcsináláshoz értek, akkor azt mondom, hogy egy olyan dologhoz értek, amit soha nem fogok tudni!”

Arról is mesél, hogy nincs meg benne az az egészséges exhibicionizmus, ami ehhez a pályához „azért nem ártana. Nem szeretek fellépni, nem szeretek odamenni valahova, és mint Kocsis Gergely akkor most megnyitom, elmondom. Csak szerepekben, bepróbált előadásokban érzem jól magam”.

Kocsis Gergely (középen) a Nóra előadásában (fotó: Toldy Miklós)

És hogy miért nem kacsingat kifelé a Katonából azon túl, hogy melyik színész ne akarna ott dolgozni? „Marha jól érzem magam! Családiasnak, szeretőnek érzem ezt a közeget, és művészileg is azt érzem, hogy nem fér kérdőjel ennek a szakmaiságához” – mondja, hozzátéve – „Ugyanakkor ott van bennem még az az érzés folyamatosan, amikor minden erőmmel a Katona József Színház színésze akartam lenni, amikor ez még tökéletesen lehetetlennek tűnt”.

Emellett abban sem biztos, hogy „szétszednék szabadúszóként”. „Itt tudok működni, ám lehet, hogy elvéreznék a szabadpiacon, mert (…) engem nem ismer senki, csak aki a Katona József Színházba jár. Szakmailag elismernek, szeretnek talán, de nem reszkírozna senki miattam, ha innét kitenném a lábam. A szórakoztatóiparban, nem gondolom, hogy jó valuta lennék” – vallja.

Az interjúból az is kiderül, hogyan került annak idején a Katonába, és véleménye szerint miért mutatja meg tökéletesen a mai közállapotokat a Minden kombi cirkó, de nem minden cirkó bojler című előadás.

A teljes interjú itt olvasható.

Kapcsolódó cikkek

„Most már nem szeretem magam tukmálni” – Kocsis Gergely válaszolt