Bánki Gergely: „Nem fogjuk kímélni a politikusokat!”

A Politikusok lelki világa című előadás rendezője arról is mesél, noha a színész is szerepet játszik, egészen másképp teszi azt, mint a politikusok.

Ki tudja, hogy milyen a politikusok lelke? A DEKK Színház legújabb szkeccs előadásában megmutatja, hogy milyen. A Politikusok lelki világa című darabot január 19-én, este 7 órától mutatják be a Jurányi Házban.

A jeleneteket Egger Géza, Znajkay Zsófi, Mózsik Imre, Litkai Gergely és Vinnai András írta. Akik pedig eljátsszák: Hay Anna, Bánki Gergely, Egger Géza és Szabó Zoltán. Az előadás dramaturgja Enyedi Éva, rendezője Bánki Gergely.  

banki.jpgBánki Gergely az előadás próbáján (fotók forrása: jurányi Ház)

Milyen ember a politikus?

Bánki Gergely: A saját belső gondolatai túlnyomórészt nem egyeznek azzal, amit hangosan kimond. Hogy ez mennyire van így, az kultúránként és politikusokként különböző, de nem érdemes túlzásba vinni, mert az komoly hatással tud lenni a politikus lelki világára, a szellemére, az agyára. Elfajul. Eltorzul. 

Egy politikus képes lenne színészként működni? Vagy a politikai színjátszás másfajta tevékenység?

Ez két teljesen különböző dolog. 

Pedig egy politikus is sokféle szerepet játszik. Hol a rettenthetetlen hőst alakítja, aki megvédi a népet, hol a kedves embert, aki kutyát dögönyöz, hol a nép egyszerű fiát, aki vidéki atyafiakkal pálinkázik…

Igen, csakhogy a színész megélt érzései, és amit kifelé mutat, a játék során többnyire azonos. Míg a politikusnál ez a két dolog általában szöges ellentétben van egymással. 

Szóval a politikus máshogyan színész.

A színésznek az a dolga, hogy létrehozzon és felerősítsen magában érzéseket, és azt minél erőteljesebben tudja kimutatni. Ezzel szemben a politikusnak éppen ellenkező a dolga. Ott a pókerarc a lényeg. Neki állandóan tagadnia, takargatnia és felülviselkednie kell. 

hay_politikusok.jpgHay Anna

Úgy tűnik, az emberek mégis nehezen leplezik le.

Pedig marha könnyű leleplezni. Ha ez mégsem történik meg, akkor az inkább az emberek hiszékenységét mutatja. Vagy korlátoltságát. Vagy felelőtlenségét. 

Lehet egy politikus néha mégiscsak önmaga?

Ha egy politikus csak a szavazatokért, vagy egyéb haszonért áll ki bizonyos értékek mellett, akkor a képlet egyszerű: hazudik, mint a vízfolyás. Nem önmaga. De különben is: a politika a taktikázásról szól. Az a politikus, aki körömszakadtáig ragaszkodik az elveihez, előbb-utóbb elvérzik. Bedarálják a ravaszabbak. A kérdés az, hogy a politikusunk meddig merészkedik el az elvtelenségben. Mert valamennyire muszáj. Ilyen a politika. 

Akkor tehát a politikus olyan, mint a Balaton felett repkedő duplaszárnyú repülőgép, amelyik mindig húz maga mögött egy feliratos szalagot.

Pontosan így van. 

A színésznek nagy feladat eljátszania a politikust?

Inkább érdekes és mulattató. Izgalmas ügy.  

Végül tehát: milyen ember a politikus?

Hát… súlyos. Mindenesetre a Politikusok lelki világa című előadásunkban nem fogjuk kímélni őket. Vicces lesz!

Az interjút Trencsényi Zoltán készítette.

(Forrás: Jurányi Ház)

Kapcsolódó cikkek

„Küzdöttem a saját önképemmel” – Bánki Gergőt kérdezték
Bánki Gergely: „Nagyon sokáig nem tudtam azt mondani, hogy színész vagyok”
Boldog születésnapot! Ötéves a Jurányi

süti beállítások módosítása