A nap fotója - a politikusok fenékberúgásáról

Az Átrium Bodó Viktor rendezésében mutatja be a Krakken művelet című, pszicho-thriller-krimi-komédia műfajú összeesküvés-történetet. 

Bodó Viktor idei egyetlen hazai rendezésének története egy világkiállítás előkészületei körül forog. A honosh kulturális miniszternek Sarntröllországba kell utaznia, mert országának az expóra előkészített kiállításával bajok vannak. Eltűnt a projekt vezetője, ráadásul senki nem tud semmit a százmilliókért készülő különleges, háromszáz méteres Holdról, amit a honosh delegáció fog bemutatni. A megnyitó közeledik, a miniszternek és államtitkárának pedig azzal kell szembesülnie, hogy a városra lecsapó homokpolip, a Krakken mindenben akadályozza őket.  

dsc03022_ok.jpgGyabronka József és Lázár Kati az előadásban (fotók: Mészáros Csaba)

 „Ez egy folyamatos őrület, minden jelenetben újabb és újabb nehézségek, tragikomikus helyzetek ostorozzák a minisztert, aki az őrületbe hajszolódik. Reményeink szerint kéjes örömmel konstatálja majd a néző, hogy ha máshogy nem is, de legalább a színházban jól fenékbe lehet rúgni a politikusokat” – mondja a rendező, hozzátéve: „Mindenféle durva és brutális dolog történik a színpadon annak érdekében, hogy nagyon vicces és egyben meghökkentő legyen. Aki érzékeny az effélékre, annak nem ajánlom A Krakken műveletet”. 

A másfél óra hosszú, szünet nélkül játszott, számtalan meglepetést tartogató komédiában a honosh kulturális minisztert Gyabronka József, államtitkárát Bálint András, Jácekson Ajvar titkárt Fehér Balázs Benő alakítja. A sarntrölliek szerepében többek között Molnár Piroska, Lázár Kati, Némedi Árpád, Lugosi György, Kurta Niké, Dékány Barnabás, Rainer-Micsinyei Nóra, Lecső Péter és Kovács Ádám látható. Az előadás szinte szereplőként létező díszletét Schnábel Zita, a jelmezeket Tihanyi Ildi tervezte.  

                     Mészáros Csaba előadásfotói a képre kattintva tekinthetőek meg!

A főpróbára, a bemutatóra és a március 4-ei előadásra valamennyi jegy elkelt. További előadások: március 15., 16. és április 22.

(Forrás: Átrium)

Kapcsolódó cikkek

Bodó Viktor idei egyetlen hazai előadása készül az Átriumban
Molnár Piroska: „Minden számomra jó rendező a színészből indul ki”

süti beállítások módosítása