Meghirdette első évadát a Szegedi Nemzeti Színház új vezetése

Horgas Ádám művészeti vezető állítja ki a teátrum első bemutatóját, de Alföldi Róbert és Lukáts Andor is rendez a szegedi teátrumban.

A Nagyszínház első bemutatója október 5-én rendhagyó módon egy prózai darab, Shakespeare Szentivánéji álom című vígjátéka lesz az új tagozatvezető, Horgas Ádám rendezésében.

A Szegedi Kortárs Balett Orfeusz és Euridiké című produkciójának koreográfiáját Enrico Morelli készíti, ezt egy koprodukciós operabemutató, a Figaro házassága követi november 3-án Szabó Máté rendezésében. 

szeged.jpgSzegedi Nemzeti Színház

November 17-től a Szaffi című zenés mesejátékot tűzi műsorára a színház. A Toronykőy Attila által színpadra állított premiert a Valahol Európában című musical követi, melyet Szőcs Artur rendez.

Az évad második gyermekeknek szóló darabja Litvai Nelli  Világszép nádszálkisasszony című zenés mesejátéka lesz 2019 februárjában. Negyedszázada szerepelt utoljára a szegedi teátrum műsorán a Bajazzók és a Parasztbecsület, a két egyfelvonásos operát Halasi Imre állítja színpadra jövő tavasszal. Májusban előbemutatóként láthatja a közönség Alföldi Róbert rendezését, Bulgakov  Álszentek összeesküvése című színművét.

A Kisszínházban az évad Örkény István  Tótékjával indul, majd Lukáts Andor rendezi Závada Pál  Utolsó üzlet című művének ősbemutatóját. 2019 elején a szegedi Molnár László  Szép Ernő  Május című darabjából készített operáját mutatják be párban Donizetti  Farsangi kalamajkájával, majd Galambos Péter rendezésesében Michael Frayn  Függöny fel! című vígjátéka következik. A Szegedi Kortárs Balett februártól játssza Juronics Tamás  Homodeus munkacímű koreográfiáját.    

Márciusban tartják a középiskolások számára meghirdetett ifjúsági előadás, Alekszndr Molcsanov  A gyilkos című művének premierjét. Az utolsó bemutató pedig Daniel Keyes  Virágot Algernonnak című színműve lesz Horgas Ádám rendezésében.

A színház május 14-től előbérletezést indít, a közönség június 8-ig tavalyi árakon válthatja meg belépőit.

Az intézmény új vezetése kiemelten fontosnak tartja a színházi nevelést. Folytatódnak a feldolgozó foglalkozással egybekötött osztálytermi előadások, melyek aktív résztvevői a diákok. A repertoáron szereplő darabok sora Csehov  Sirály című drámájának kétszereplős változatával bővül a következő évadban.

Az általános, illetve középiskolásoknak színjátszókört szerveznek a Szentivánéji álomra épülő foglalkozásokkal, és drámajátszóház is indul, amely kreatív kikapcsolódást kínál a felnőtteknek.

(Forrás: MTI)

Kapcsolódó cikkek

Gyüdi Sándor: „Nem a visszalépésem döntötte el a pályázatok sorsát”
Keszég László: „Ez egy cserbenhagyásos gázolás volt”
„A megfelelő kommunikáció az alap a jövőben”
Olasz Renátó úgy érzi, valami bűzlik a szegedi színházban
Gyüdi Sándor visszavonta igazgatói pályázatát Szegeden
Kérdés már nincs Szegeden, társulaton belüli megosztottság annál inkább

süti beállítások módosítása