Állandó zsidó színház nyílt Berlinben

A II. világháború óta ismét van állandó játszóhelye egy zsidó színházi együttesnek Berlinben: a Bamah (Színpad) a fõváros Charlottenburg negyedében nyílt meg 120 férõhellyel egy mozi helyén. Az együttest 2001-ben alapították, de elõadásaikat eddig ideiglenes helyiségekben tartották. forrás: MTI

Állandó zsidó színház nyílt Berlinben Tovább

Operettnap

Harmadszor rendezik meg a Magyar Operett Napját - a Musica Hungarica Kiadó és az Operettszínház kezdeményezésére, a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma védnökségével és támogatásával. Az alapítók minden évben Kálmán Imre születésének és Lehár Ferenc halálának napján, október 24-én, vagy az…

Operettnap Tovább

Újra Kortárs Drámafesztivál

2005. április 21-28. között ismét megrendezésre kerül a Kortárs Drámafesztivál. A jubileumi, ötödik fesztivál szintén számos, a konkrét színházi elõadásokon túlmutató szakmai különlegességgel várja majd az érdeklõdõket. A rendezvény díszvendége ezúttal Oroszország lesz: változatos program keretében…

Újra Kortárs Drámafesztivál Tovább

Musical-Operett, újság

Megjelent a musical és az operett mûfajának szakmai havilapja, Musical & Operett címmel, melynek megszületésére már nagyon régóta vártak rajongók. Az újság kapható a jegyirodákban, és az újságárusoknál.

Musical-Operett, újság Tovább

Pesti Cabaret

Régi, pesti kabaré a Spinoza Kávéházban A kabaréest a múlt század tízes, húszas éveinek világát idézi, a mûfaj ritkán látható, hallható klasszikusain keresztül. Kuplék, sanzonok, jelenetek görbe tükrében látjuk küzdeni, szeretni, csalni, élni és túlélni a pesti polgárt és Pestet, a mi Pestünket,…

Pesti Cabaret Tovább

Ünnepi szellemidézés a Rádiószínházban

Október 24.-én, vasárnap este a Kossuth rádióban, a szokott színházi idõben a kaposvári Csíky Gergely Színház nyolcvanas évekbeli, legendás - sõt, kultikus - elõadása hangfelvételének mûsorra tûzésével kapcsolódik a Rádiószínház október 23. megünnepléséhez.

Ünnepi szellemidézés a Rádiószínházban Tovább

Schilling Árpád: a jövõ emberei vagyunk

Schilling Árpád Krétakör Színháza a legkapósabb kulturális exportcikkeink közé tartozik. Miközben a produkcióiknak óriási a szakmai és a közönségsikere, a társulatnak még mindig nincs állandó játszóhelye. Schilling megszüntetné a nagy színházi konszernek zömét, több befogadóhelyet alakítana ki,…

Schilling Árpád: a jövõ emberei vagyunk Tovább

Fiatal drámaírók figyelmébe!

Novemberben a Merlin Nemzetközi Színház vendége lesz Graham Whybrow, a londoni Royal Court Theatre fõdramaturgja, aki egy budapesti drámaíró workshop elõkészítését végzi.

Fiatal drámaírók figyelmébe! Tovább

A Nyugat hõse a Bárkában

A Bárka Színház október 22-én bemutatja: A Nyugat hõse címû elõadást. John Millington Synge, az ír dráma megteremtõjének klasszikus tragikomédiáját Nádasdy Ádám új fordításában játssza a Bárka társulata. Útszéli fogadó, világvégi hely, mondjuk, Nyugat Írországban. Semmi nem történik. Pegeen, a…

A Nyugat hõse a Bárkában Tovább

Szomorú vasárnap

Müller Péter Szomorú vasárnap címû színdarabjában Szacsvay László alakítja majd a világhírû, de örökké pestinek megmaradó muzsikust, Seress Rezsõt. A budapesti bemutatóra 2004. november 5-én, pénteken 19 órakor kerül sor a Budapest Bábszínházban.

Szomorú vasárnap Tovább

Beaumarchais: Figaro házassága

Beaumarchais örökifjú, 230 éves vígjátéka az újra ifjú Vidám Színpad elsõ igazán saját bemutatója. A Vidám Színpad új társulata, Magyar Attila címszereplésével - a fõbb szerepekben Borbás Gabi, Létay Dóra, Varga Zoltán, Gidró Kati, Schlanger András, Simon Kornél, Verebély Iván, Kárász Zénó -, a…

Beaumarchais: Figaro házassága Tovább

Budapesten a Gustav Mahler Akadémia

Budapesten koncertezik a Gustav Mahler Akadémia ifjúsági zenekara a dél-tiroli Bolzano/Bozen város két hónapos magyarországi bemutatkozása alkalmából. A hangversennyel egyidõben fotókiállítás nyílik a Közép-európai Kulturális Intézetben.

Budapesten a Gustav Mahler Akadémia Tovább

A kultúráért Pató Pál országában

Beszélgetés Kovalik Balázzsal küzdelmeirõl, amit világhírû mûvészek, programok szervezéséért vívott.A Budapesti Õszi Fesztivál 15-én délelõtt nyitotta kapuit. A mûvészeti vezetõjévé tavaly kinevezett fiatal operarendezõ, Kovalik Balázs az elmúlt évben már bizonyította életerõs, új törekvéseit. Most…

A kultúráért Pató Pál országában Tovább
süti beállítások módosítása