Törőcsik Mari

A Nemzeti Színház vezetõsége közli, hogy Törõcsik Mari mûvésznõ állapota stabilizálódott, de nincs túl az életveszélyen. A mûvésznõ gyógyulása érdekében a család kérésére további információkat nem áll módukban közölni.

Törőcsik Mari Tovább

A vágánybenéző

Három földönkívüli áll a csarnok közepén és õt nézik. 2-3 méter magasak, hosszú, vékony végtagjaik vannak, vörös bõrük, és hatalmas gömbfejük. A legmagasabb áll középen, jobbján egy alacsonyabb, aktatáskával a kezében, balján a harmadik, nála nincs semmi.

A vágánybenéző Tovább

3. Bárka Fesztivál

Régi-új vendégeket köszönthetünk a 3. Bárka Fesztiválon: immár hagyomány, hogy korunk egyik legjelentõsebb koreográfus-táncosa, Nagy József itt mutatja be valamelyik friss elõadását: 2006-ban az Éden, 2007-ben a Tájkép vihar után, az idén, 2008-ban pedig a Sho-bo-gen-zo, az igazlátás ösvényei kerül…

3. Bárka Fesztivál Tovább

A velencei kalmár

Két éve közéletünk fõszereplõje a gyûlölködés.  Ma már kötelességünk errõl beszélni. Régen volt akkora szükségünk egy errõl szóló mesére, mint ma, amikor a gyûlöletbeszéd, a vandalizmus, a fasiszta jellegû szervezkedések lassan, de ijesztõen megszokott eseményei lesznek közéletünknek.

A velencei kalmár Tovább

Lépjünk túl azon, létezik-e Színház.

Lépjünk túl azon, létezik-e Színház. Tegyük fel, hogy van és kész!A kérdés az, hogy ebbe egyszer vagy akár többször belefér-e a Szputnyik? Sok emberrel beszélgettünk errõl. Az elbeszéléseik alapján akár még mûködhet is, habár eltérõ a vélemény arról, hogy mi is kell hozzá. Sokan vannak azok, akik a…

Lépjünk túl azon, létezik-e Színház. Tovább

Paul Portner: Hajmeresztő

2008. október 17-én este 7 órakor mutatja be a kecskeméti Katona József Színház Paul Portner: Hajmeresztõ címû bûnügyi társasjátékát Cseke Péter rendezésében.

Paul Portner: Hajmeresztő Tovább

Kőműves Kelemen

A Sarkadi Imre drámája alapján készült, mára már klasszikussá vált rockballada az alkotásról, az építés fáradalmairól, a szükséges hitrõl, a mû létrehozásáért hozott áldozatokról beszél.

Kőműves Kelemen Tovább

Farkasok és bárányok

Egy távoli orosz kormányzóságban Murzaveckaja, a korosodó hajadon ravaszul keveri a kártyákat. Arra készül, hogy mindenkit megkopaszt a környéken, és ördögi tervet eszel ki a szomszédban lakó özvegy, a gazdag és szép Kupavina vagyonának megkaparintására is. A földbirtokosnõ azonban rosszul méri fel…

Farkasok és bárányok Tovább

Az üvegcipő Vasváron

Az üvegcipõt a fordulatos cselekménybonyolítás, a meghatóan finom emberábrázolás, és gördülékeny nyelvezet jellemez, miközben cinizmusig keserû iróniája könyörtelenül tart tükröt elénk.

Az üvegcipő Vasváron Tovább

Shu Műhely: JátszMa

visszajönni ide és újrakezdeni / nem, folytatni / körutazás ez, hosszúkörutazás, jól ismerem / biztos jól ismerem / nem igaz / nem tudokmozogni / sem lokálisan, önmagamhoz képest /sem globálisan, a szarhoz képest / mélyebben egyéb üregek is vannak,ahová az enyémen keresztül vezet az út? / a mélység…

Shu Műhely: JátszMa Tovább

Ljubljanai közönségdíj

Szeptember 23-án zárult a ljubljanai Ex Ponto Nemzetközi Színházi Fesztivál, amelyen a Kolozsvári Állami Magyar Színház Visky András: Hosszú péntek címû elõadásával (rendezõ: Tompa Gábor) és a Rabelais mûveibõl inspirálódott Pantagruel sógornõje címû elõadással (rendezõ: Silviu Purcãrete) vett…

Ljubljanai közönségdíj Tovább

Ostermeier Hamlet-je

Athén és Avignon után a berlini Schaubühne is mûsorra tûzte, és október 10. és 12. között mutatja be Thomas Ostermeier Hamlet-rendezését.

Ostermeier Hamlet-je Tovább

Kováts Kriszta: ARANY-ÓRA

Kováts Kriszta a határterületeken érzi a legjobban magát. Ezért játszik, zenél és az utóbbi idõben rendez is. Az ARANY-ÓRA sok mûfajt ötvöz egybe: koncert és színház, képzõmûvészet, video és irodalom.  Arany János balladái hangzanak el csak énekhanggal, azaz  a cappella,  több szólamban.

Kováts Kriszta: ARANY-ÓRA Tovább

Budapesti Nyári Fesztivál

A Budapesti Nyári Fesztivál 2008-as évadának összefoglalója Időtartam: 2008. június 6. - augusztus 31.   Helyszínek: Margitszigeti Szabadtéri Színpad, Városmajori Szabadtéri Színpad, Szent Margit romok, Városmajori Vurstli   Több mint 80 000 látogató, 2 új helyszín és számos újdonság!  Ez jellemezte…

Budapesti Nyári Fesztivál Tovább

Pintér Béla és Társulata

A Pintér Béla és Társulata a napokban Párizsban vendégeskedik. A Parasztopera címû elõadás 5 alkalommal szerepel a Festival d`Automne a Paris mûsorán, október 16, 17, 18, 20 és 21-én a Théatre de la Cité Internationale-ban.

Pintér Béla és Társulata Tovább
süti beállítások módosítása