Nem vagyok egy táncszínházba járó, rettegek attól, hogy nem értem a szavak nélküli színházat, hiszen sohasem mélyedtem el a tánc, balett világába. Az első – és ezidáig egyetlen – próbálkozásom a Forte társaság Kalevalája volt, melyet háromszor láttam és mivel magát az alapművet is…

Pár éve olvastam a Kockavetőt, s bár az alapötlet jó és az arra fogékonyakban vad gondolatmeneteket generálhat, azt éreztem, hogy egy párszáz oldalas könyvet nem bír el a sztori, valahol a második felében kifullad. Talán célszerűbb lett volna egy novellával abszolváni a feladatot, de ugye azt meg…

Alap volt, hogy ott leszünk a film bemutatóján: bár csak második hullámban – már a Lipóton – láttam a „színpadi” verziót, de úgy is elképesztőt ütött (itt is, és itt is), 100% Krétakör volt, Mundruczó majdnem tízpontos rendezésével. A jegyünk a filmre tehát már jó előre…