Színészbörze Kecskeméten

Tavaly úttörő kezdeményezésnek indult, és nagy sikert aratott a SZÍN-TÁR Fesztivál, mely az első olyan hazánkban megrendezett színházi mustra volt, melyre mind az öt magyar nyelvű színészképző intézet meghívást kapott. Az ötlet- és házigazda kecskeméti Katona József Színház idén márciusban, a…

Színészbörze Kecskeméten Tovább

A Nemzeti Színház közleménye

A színészek általában a színpadon, szerepeiken keresztül szólnak a közönséghez, a Nemzeti Színház társulatának tagjaiként mi most mégis úgy érezzük, alábbi sorainkkal a nyilvánosság elé kell lépnünk.

A Nemzeti Színház közleménye Tovább

Tantermi Színházi Projekt

2010 őszén a FÜGE Egyesület a Polgár Krisztina Emlékalap megbízásából nyílt pályázati felhívást tett közzé Tantermi Színházi Projekt címmel. A pályázat célja olyan színházi előadások létrejöttének motiválása és továbbjátszásának támogatása, amelyek a középiskolás réteget szólítják meg és…

Tantermi Színházi Projekt Tovább

Szlovák és örmény előadások

Februártól minden csütörtökön nemzetiségi színházak és határon túli magyar nemzetiségi színházak programjai láthatók a MERLiN Színházban. A szerb, bolgár, cigány, horvát, szlovák és örmény színházi előadásokon kívül, kiállítások, koncertek, könyvbemutatók és gasztronómiai meglepetések várják az…

Szlovák és örmény előadások Tovább

Mit ér a szabadság, ha kaloda?

A 12. évadába lépett Gózon Gyula Kamaraszínház februárban bemutatott Himnusz c. előadását márciustól a Szkénében tekinthetik meg az érdeklődők. A Szkéné Színház és a Gózon Gyula Kamaraszínház közös produkciója, a Katona József pályázat támogatásával jött létre.  Az előadással a nemrégiben…

Mit ér a szabadság, ha kaloda? Tovább

Találkoznak a színművészetik

Hétfőtől egy héten át Kecskeméten rendezik meg immár második alkalommal a színészképzéssel foglalkozó hazai és határon túli egyetemek találkozóját.

Találkoznak a színművészetik Tovább

MASZK Gálaest sztárokkal az Operettben

2011. március 28-án a Budapesti Operettszínházban gyűlik össze a magyar színésztársadalom a MASZK Országos Színészegyesület immár hagyományos jótékonysági gálaestjére. A gálában két operett-részlet is felcsendül: az Egy éj Velencében című darabból (premier március 25-én és 26-án) az Alle Maskiert…

MASZK Gálaest sztárokkal az Operettben Tovább

Nyáron, este fél tizenegykor

Marguerite Duras gazdag életműve a magyar közönség számára csak töredékesen ismert. A szerető című film irányította a figyelmet alkotásaira. Érdemes a színpadról is megismerni Duras az emberi lélek sötétségeibe vezető pontos és okos megfigyeléseit, költészetének drámai erejét, érzéki metaforáit,…

Nyáron, este fél tizenegykor Tovább

Kulterer

Premierre készül a Hólyagcirkusz Társulat. Thomas Bernhard, E. T. A. Hoffmann és Robert Franklin Leslie szövegeinek felhasználásával létrejött Kulterer című előadásuk bemutatója március 17-én látható a Merlin Színházban.  

Kulterer Tovább

Kubik Anna: új úton indultunk el

Nagyon felemelő érzés Kossuth-díjasnak lenni - mondta Kubik Anna, aki a legjobb színészi hagyományokat megtestesítő játékáért, a drámairodalom nagy szerepeinek emlékezetes megformálásáért, sokoldalú művészi munkássága elismeréseként vehette át hétfőn a Parlamentben a díjat.

Kubik Anna: új úton indultunk el Tovább
süti beállítások módosítása