Budapest díjat kapott Gáspár Sándor

Az elismerést színpadi és filmes alakításaiért, a fővárosi színházi életben elvégzett kiemelkedő munkájáért kapta. A díjat Tarlós István főpolgármester adta át.  

Budapest díjat kapott Gáspár Sándor Tovább

Köles Ferenc helyettesíti Dolhai Attilát a Koldusoperában

Dolhai Attila betegsége miatt a Koldusopera november 23-ai és 24-ei előadásában Bicska Maxit Köles Ferenc, a Pécsi Nemzeti Színház művésze alakítja. A fiatal színész egy nap alatt elevenítette fel a 2008-as szerepét és azt meséli a vonaton utazva memorizálta a szöveget.

Köles Ferenc helyettesíti Dolhai Attilát a Koldusoperában Tovább

Az Andaxínház Kétnapos Kisfesztiválja a Gödörben

November 27-én (vasárnap), és 28-án rendezik meg a Gödörben az Andaxínház Kétnapos Kisfesztiválját.  A Visszaverődések című összművészeti előadás mellett az Aradi Kamaraszínház és az Andaxínház koprodukciója, a Rejtőzködők című táncelőadás is látható lesz.

Az Andaxínház Kétnapos Kisfesztiválja a Gödörben Tovább

Új Színház-ügy: Megszólal Őze Áron

Érezhető a fájdalom, a sértettség és az üldözési mánia. Ezért mondom, hogy nem az egyik vagy a másik oldal rontja el a dolgot, hanem az egész úgy, ahogy van, rossz - véli Őze Áron, a Pesti Magyar Színház igazgatója, aki szerint a felelőtlen stigmázás mérgezi meg a hazai kulturális életet.

Új Színház-ügy: Megszólal Őze Áron Tovább

Tipográfiai játék a színen

A Negatív Varietében Moholy-Nagy László filmes vízióját elevenítik meg a táncosok Szépvölgyi Viktória rendezésében, aki a Népszabadságnak nyilatkozott a produkcióról.

Tipográfiai játék a színen Tovább

Sikerdarabok az Operettszínházban újévkor

Két régi-új produkció - Marica grófnő; Mario és a varázsló/Gershwin-est -, számtalan sikerelőadás, Újévi Operett Gála és sok-sok szórakoztató este vár a Budapesti Operettszínház közönségére januárban és februárban is. Belépők november 23-ától válthatók.

Sikerdarabok az Operettszínházban újévkor Tovább

'Már készül bennem a forradalmár' - Horváth Margit mesél

Több mint tíz évadon át játszott a Jókai Színházban, később ötöt a Hevesi Sándor színházban, 1999 óta pedig a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház színésznője. Rajong a városért – és a város viszontszereti. Azt mondja, egyetlenegy oka lehetne annak, ha elhagyná Nyíregyházát: a családja. 

'Már készül bennem a forradalmár' - Horváth Margit mesél Tovább

Akit az Isten jókedvében teremtett - Törőcsik Marit köszöntjük

Törőcsik Mari érdemes művész, kétszeres Jászai Mari-díjas és háromszoros Kossuth-díjas színművésznőnk november 23-án ünnepli hetvenhatodik születésnapját. Ez alkalomból összeállítással köszöntjük, melyben -saját szavain keresztül- megidézzük pályáját, rengeteg fényképpel (mert ha az ember egyszer…

Akit az Isten jókedvében teremtett - Törőcsik Marit köszöntjük Tovább

Rendkívüli ünnepséget tartottak az Új Színházban

Az idén nyolcvanöt éves Gosztonyi János színészt, rendezőt, dramaturgot, tanárt köszöntötte születésnapja alkalmából kedden az Új Színház, az alkotó emellett megkapta a teátrum saját elismerését, a Paulay Ede-díjat is, amelyet a társulat tagjainak titkos szavazatai alapján ítélnek oda.

Rendkívüli ünnepséget tartottak az Új Színházban Tovább
süti beállítások módosítása