Kirobbanó sikerrel kezdte meg vendégszereplését Lyonban a Honvéd Táncszínház és zenekara. A Maison de la Dance-ban december 6-ig összesen hét alkalommal láthatja a közönség a Csárdás!-A Kelet tangója című produkciót, Zsuráfszky Zoltán koreográfus rendezésében.
Tovább
Interjú Létay Kiss Gabriella szopránnal, aki a Magyar Állami Operaházban az idei évadban a Turandotban Liúként, a Bohéméletben Mimi szerepében, a Mefistofelében, mint Margherita és Elena, illetve a Carmenben lép fel, amelyben Micaëlát énekli.
Tovább
Miskolc Megyei Jogú Város Közgyűlése 2011. november 17-én döntött a Miskolci Nemzeti Színház Nonprofit kft. megalakításának előkészítéséről és ügyvezetői pályázatának kiírásáról. A pályázati kiírást közöljük.
Tovább
Seregi Zoltán, a Békés megyei Jókai Színház rendezője múlt hét végén írt az Új Színház-ügy kapcsán. Máté Péter most válaszol neki.
Tovább
Gazdasági társaságként működnek a jövőben a városi kulturális intézmények. Mint arról korábban beszámoltunk, a társaságok a legtöbb intézmény esetében 2012. január 1-jével alakulnak meg, a közintézmények március 31-ével szűnnek meg. Kivétel a Miskolci Nemzeti Színház, ahol csak az évad végén…
Tovább
Elkezdődtek a próbák a Vígben: parádés szereposztással, bravúros új fordítással készül az új Shakespeare-bemutató, Gothár Péter rendezésében.
Tovább
Próbanaplót közlünk, a Csiky Gergely Színház készülő, A kéz című bítzenés produkciójához, Szemeréd Fanni tollából. (Emellett felhívjuk a figyelmet a darab szövegírója, Háy János egy értekezésére, önvallomására, amely anno az És-ben jelent meg.)
Tovább
"Az utóbbi pár évben szép lassan elvették az ember kedvét mindentől. Nem lettünk fontosak. Az elmúlt három évben a támogatásunk 40 százalékát vonták el és közben 15 % volt az infláció" - mondja Szűcs Miklós, a Budapesti Kamaraszínház igazgatója, akit az intézmény helyzetéről, a szakma…
Tovább