Mundruczó Kornél Varsóban rendez

A Kolibri Gyermek- és Ifjúsági Színház szombaton a Jókai térre várta a közönséget, ahol a társulat évadnyitó fesztiválján Kemény Henrik alakját és művészetét idézték fel.
Szegedi vonatkozású zenei csemegével veszi kezdetét szeptember 10-én, hétfő este a MASZK Egyesület Őszi Kollekciója az ALTERRA Kortárs Előadóművészeti Központban, vagyis a szegedi Régi Zsinagógában.
Világcsúcstartóként mutatta be Ivo Krobot cseh rendezőt Duró Győző dramaturg a Weöres Sándor Színházban, a Szigorúan ellenőrzött vonatok olvasópróbáján.
A Trafó új igazgatója, Nagy József táncos, koreográfus úgy látja, hogy az intézmény korábbi direktorának, Szabó Györgynek folytatnia kellett volna a munkáját. A Jel Színházának nemzetközi hírű vezetője szerint most kapkodniuk kell, mert januártól nincs már program. Lapszemle.
- Manapság valami ellen szokás demonstrálni, én most mégis valami mellett teszem le a voksom – mondta Habis László, Eger polgármestere szerdán a Gárdonyi Géza Színház Szervező irodája előtt.
Tarlós István főpolgármester a 168 órának adott interjúban beszélt az Újszínházzal kapcsolatos fejleményekről és arról, hogy a szakmai bizottságok funkciójáról.
Nemzetközi Ibsen-ösztöndíjat kapott Norvégiától a Független Színház; ennek köszönhetően a következő hónapokban egy Peer Gynt-átiratot mutatnak be hátrányos helyzetű roma fiatalok részvételével.
Szombaton este kezdődik a wiesbadeni Hesseni Tartományi Színház új évada, az új főzeneigazgató, Hamar Zsolt az Aidával indítja a munkát a főszerepben Sümegi Eszterrel.
Idén is lesz Táncünnep a Kultúra Városában! A Pécsi Balett immár hatodik alkalommal várja a táncrajongókat a Pécsi Nemzetközi Tánctalálkozóra, mely ebben az esztendőben is változatos, nívós, ugyanakkor közönségbarát programokat ígér. A Pécsi Nemzeti Színház már nemcsak helyszínként, de…
Lapis Erika a 2006/2007-es évadtól rendszeres vendégművésze a békéscsabai társulatnak. Az idei évadot is porondszínházi, látványos, zenés előadással zárta a Jókai Színházban. Az Aida és a La Mancha lovagja után most a Kabaré került színre, melyet a Vidéki Színházak Fesztiválján szeptember 11-én…
Hatvan nap alatt elkészültek a munkákkal, hivatalosan is készre jelentette a kivitelező a a Győri Nemzeti Színházban zajló felújítást - írta a kisalföld.hu.
Ezerkétszáz éves maja színházat tártak fel Mexikóban, Chiapas tartományban, a Plan de Ayutla régészeti helyszínen - olvasható a Discovery News hírei között.
Radó Denise a Félre lépni tilos! című szolnoki vendégjátékról mesélt, ugyanis az előadás a Vidéki Színházak Fesztiválján lesz látható szeptember 10-én Budapesten.