Színészeket keresnek reklámfilmforgatáshoz

Slawomir Mrożek műveiben a groteszk látásmód friss humorral párosult, ennek köszönhetően maradtak írásai közérthetők és szórakoztatók - mondta az MTI-nek Mihályi Zsuzsa műfordító, aki a csütörtökön elhunyt lengyel szerző több művét is átültette magyarra.
Gregor Bernadettet kérdezte a Szegedma.hu; a színésznő az előtte álló feladatokról és a Magyar Színháztól való távozásáról is nyilatkozott. Lapszemle.
Hogy kímélje magát, mégsem vezényli Giuseppe Verdi Rigolettóját a veronai Arénában Plácido Domingo, aki nemrég tüdőembóliával került kórházba.
Öt előadást láthatnak a Vásárhelyi Forgatag résztvevői a rendezvénysorozat ideje alatt a Marosvásárhelyi Nemzeti Színházban Színházi Forgatag címen, augusztus 30-tól szeptember 1-jéig.
Ma ünnepli születésnapját Novák János zeneszerző, rendező, színházigazgató, a Kolibri Színház alapítója. Ez alkalomból köszöntjük összeállításunkkal.
Az állam is részt vállal a jövőben a Budapesti Tavaszi Fesztivál (BTF) és a Café Budapest hosszú távú működtetésében, az erről szóló kormányhatározat a Magyar Közlöny csütörtöki számában olvasható.
Tengely Gábor rendező Artner Sissonak adott interjút első Zsámbéki rendezéséről. A Bázison Mark Ravenhill: Állampolgári ismeretek című darabjából tart ősbemutatót.
A Blikk mai cikkében azt állította, hogy a Színház- és Filmművészeti Egyetem közleményt adott ki Hujber Ferenc diplomája ügyében, és lezárta a vizsgálatot – eredménytelenül. Az SZFE azonban leszögezte, semmilyen közleményt nem adott ki.
Megjelent Szegedi-Szabó Béla zentai születésű, jelenleg Budapesten élő író, költő legújabb drámakötete Mire megjössz címmel. A négy színművet tartalmazó könyvet a Vajdasági Művelődési Intézet adja ki.
A Csiky Gergely Színház a 2013/2014-es évad egyik első bemutatójához, Tomasz Man kortárs lengyel író 111 című drámájához keres játékbabákat.
Bóta Zsolt, a Vígszínház színpadmester-helyettese a közelmúltban Várkonyi Zoltán-emlékdíjat kapott. Eredetileg karosszérialakatos volt, de a színházi pályáját díszítőként kezdte, majd hosszú ideig volt zsinórmester. A Pepita Magazin interjúját szemléztük.
Több mint hatvan programot tartanak a Zsolnay Örökségkezelő nyárbúcsúztató ingyenes családi fesztiválján, amelyre augusztus 24-én és 25-én kerül sor a pécsi Zsolnay Kulturális Negyedben.