Kamerákkal a bemutatóig – Az SZFE filmes hallgatói a Nemzetiben
A Színház- és Filmművészeti Egyetem filmes hallgatóinak kamerái egészen a bemutatóig kísérik figyelemmel a János vitéz próbáit a Nemzeti Színházban.
A Színház- és Filmművészeti Egyetem filmes hallgatóinak kamerái egészen a bemutatóig kísérik figyelemmel a János vitéz próbáit a Nemzeti Színházban.
A Budapesti Operettszínház tapasztalattal rendelkező munkatársakat keres azonnali belépéssel, súgó, valamint ügyelő munkakörbe.
Megkezdődtek Shakespeare Hamlet című darabjának próbái az Örkény Színházban. A Bagossy László rendezésében színre kerülő előadást a Budapesti Tavaszi Fesztivál keretében, március 21-én láthatja majd először a közönség.
Január elején a hvg.hu publicisztikájában utalt arra, hogy értesüléseik szerint Rátóti Zoltán meg fogja pályázni a szolnoki színház igazgatói posztját. A kaposvári színház igazgatója közleményben határolódott el a híreszteléstől. Ennek kapcsán készített vele rövid interjút a Magyar Hírlap.…
Február 6-án mutatja be a Budapest Bábszínház a Trisztán és Izolda című, kamaszoknak szóló előadást. A német középkori irodalom klasszikusát Márton László fordította és adaptálta színpadra, rendezője Csizmadia Tibor. Kovács Natália ezúttal a rendezőt kérdezte a darabról és a próbafolyamatról a…
Életének 84. évében csütörtökön elhunyt Ferrari Violetta, az ötvenes évek egyik legnépszerűbb hazai színésznője, Jászai Mari-díjas művész - tudatta évfolyamtársa, Gordon Zsuzsa színésznő az MTI-vel.
Háromnapos ingyenes programsorozatot szervez Szabadkán a Magyar Teátrumi Társaság és a helyi Népkör Magyar Művelődési Központ.
A Kulcsár Noémi Tellabor január 24-én és január 25-én 20:00-ra meghirdetett Tennessee Williams: A vágy villamosa c. bemutatója technikai okok miatt elmarad.
Négy évtized múltán visszatér a londoni West Endre Angela Lansbury, aki tavasszal lesz látható Noel Coward darabjában, a Blithe Spirit című műben.
Meghallgatta a szakmai bizottság csütörtökön Eszenyi Enikőt, a Vígszínház jelenlegi igazgatóját, aki egyedüliként pályázott a színház vezetői posztjára. Az ülésről a városháza nem közölt részleteket. A Népszava úgy értesült: a bizottság többsége támogatta Eszenyi Enikő kinevezését.
A Pesti Magyar Színház január 31-én idén második alkalommal rendezi meg Eszmecsere néven életre hívott programját.
Hatvan év szünet után jövő hétfőn újraindul a Magyar Állami Operaház Gördülő Opera elnevezésű programja, amely a legnépszerűbb operákat viszi el vidéki színházak színpadára.
Mint arról korábban beszámoltunk, január 30-án és február 1-jén az egyik legismertebb belga tánc társulat, az Ultima Vez lép fel a Trafóban, Wim Vandekeybus koreográfus 1987-ben készült, világhírűvé vált előadásának felújításával.
A Vígszínház Jászai Mari-díjas, Kiváló- és Érdemes művésze, Tahi Tóth László január 23-án ünnepli 70. születésnapját.
M. Tóth Géza Balázs Béla-díjas rendező kinevezését javasolja a Színház- és Filmművészeti Egyetem rektorának Balog Zoltán miniszter - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának kommunikációs főosztálya csütörtökön.