Új bérletkonstrukciókkal vár a nagyváradi színház

Családja, barátai és tisztelői vettek búcsút vasárnap Fejes Endre Kossuth- és József Attila-díjas írótól vasárnap Budapesten, a XIII. kerületi, Dráva utcai kikötőben. Az író hamvait egy hajóról szórták a Dunába.
Az Arad Napja rendezvénysorozat keretében érkezik Pécsre szeptember 18-án a Janus Egyetemi Színház meghívására az Aradi Kamaraszínház Sex, drugs, gods & rock ‘n’ roll című előadása.
A nézők a debreceni színház 150 éves jubileumát ünneplő díszelőadás, A magyar Faust alkotófolyamatába nyerhetnek betekintést szeptember 21-én, hétfőn 17 órától a teátrum nagyszínpadán.
A Komáromi Jókai Színház igazgatója unokaöccsével motorcsónakozott a fővárosban, amikor egy lány a Dunába ugrott a Margit-hídról.
Sharon Eyal és Gai Behar, két izraeli kreatív sztár androgün erotikával fűszerezett táncprodukcióit nézhetik meg az érdeklődők szeptember 18-án és 19-én a Trafó Kortárs Művészetek Házában.
Nyílt napot tartanak és megrendezik a III. Teátrumi Színözön elnevezésű színházi találkozót szeptember 19-én és 20-án a Soproni Petőfi Színházban.
William Shakespeare Tévedések vígjátéka című komédiájának péntek esti premierjével vette kezdetét a 2015/16-os évad a Békéscsabai Jókai Színházban.
A pályája csúcsán van Margó, ünnepelt színésznő. Ám érkezik a nála fiatalabb trónkövetelő, egy lelkes rajongó lány, aki lépésenként átveszi a helyét. Pelsőczy Réka rendezésében készül a Mindent Éváról című előadás az Orlai Produkciós Irodánál, a premiert szeptember 11-én tartották a Belvárosi…
Több mint száz brit sztár és művész szólította fel hazája kormányát arra, hogy tegyen többet a menekültek megsegítéséért.
Miklósa Erikával és Gyöngyösi Ivett-tel is fellép a Szegedi Szimfonikus Zenekar az új évad első felében. Bemutatják A varázsfuvolát, játszanak nagyoperettet és szimfóniát, színpadra visznek több ősbemutatót, és Pécsett, Zentán, Nagyváradon is vendégszerepelnek.
"Megható volt maga az életműdíj és különösen az, hogy ennyi ember örült nekem" - mondta Claudia Cardinale olasz filmsztár az MTI-nek szombaton abból az alkalomból, hogy a péntek esti megnyitó ünnepségen átvehette a miskolci CineFest filmfesztivál életműdíját.
Gábor Andor komédiájával, a Dollárpapával és a Krámer György rendezte és koreografálta Coppélia című mesebalettjével indítja idei évadát a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház; a két előadásból a pénteki évadbemutató műsorban láthatott részleteket a közönség.
Presser-dalokkal, kulissza-túrával, a 120 éves Vígszínház legendás előadásairól és az új évad bemutatóiról szóló beszélgetéssel várják a közönséget a színház nyílt napján vasárnap. A VÍGnapon a színészek saját készítésű süteményeit is megkóstolhatják a látogatók és kedvezményes színházjegy- és…
Fennállásának tizedik évfordulóját ünnepli a sepsiszentgyörgyi M Studio Mozgásszínház a 2015-2016-os évadban, ebből az alkalomból egy fesztivált is szerveznek.